Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 1. szám - Balázs József: Szeretők és szerelmesek (Kisregény, befejező rész)
— Mi van, mi történt veled? — állt meg az ajtóban. — Rögtön megyek, semmi — mondta a nő, de nem fordult a férfi felé. Kalenda várt. — Mi van, nem érzed jól magad? — kérdezte kis szünet után. — Dehogyis, éppen az ... Boldog vagyok .. . Baj? — az asszony megsimította a homlokát és közben várta, hogy Kalenda mit fog válaszolni. — Jól van — hangzott bizonytalanul. Várt még egy kicsit. Nem tudta, hogy mit csináljon, menjen oda hozzá, ölelje meg, simítsa meg a haját, az arcát vagy hagyja magára. Lassan, tapogatózva nyitotta ki a fürdőszobaajtót, amikor kilépett. A nő nézett utána, nem mozdult, a kezét sem vette le a homlokáról. Kalenda behozta az udvarról a szobába az öreg csicskás biciklijét, „majd visszaviszem holnap”, döntötte el, „itt jó helyen lesz,,. Az üvegpalotába mentek. Kalenda három korsó sört kért. Meglepve nézett körül, az étterem, a zenegép előtti presszórész teljesen üres volt, a székeket szorosan az asztalokhoz állították. Az idős kávéfőzőnő volt szolgálatban, Mártával megcsókolták egymást, majd anélkül, hogy kávét kértek volna, letett az asztalra három duplát. Idős Kalenda nehezen bontotta ki a kockacukrot, aztán amikor már beleejtette a kávéba, lassan beszélni kezdett. — Két szoba van otthon, meg a régi ház. Üresen állnak . .. Úgyhogy most már tenni kell valamit. Lassan már gazdája sem lesz a portánknak ... Nem szeretnék úgy járni, mint a szomszéd, Konyorcsik, ismerted. Meghalt az asszony, rá két hétre ő is. Eltemettük tisztességgel. Azóta meg már belepte a házát a dudva. Még a kutat is, az udvart, mindent. . . írtam a lányának, jöjjön már haza, csináljon valamit. . . Azt írta, hogy ő nem ér rá, meg hogy neki az a ház már nem kell. Pár ezer forintért odaadja bárkinek, még egy cigánynak is. Ezt, ezt én nem szeretném! Most meg, mielőtt eljöttem volna, rendeltem követ. — Minek? — kérdezte a fia. Az öreg Kalenda ivott a sörből, tenyerével megtörölte a száját. Márta követte a férfi minden mozdulatát. A kiskanalat ügyetlenül mozgatta a pohárban, a kávét olyan erőszakosan keverte, hogy egy kortynyi kilöttyent az ujjaira. A nadrágja zsebéből összehajtogatott zsebkendőt vett ki, meg akarta törölni vele a kezét, de a nő nem engedte. Szalvétát hozott a pultról, s ő maga törölte le a férfi kezét. — Minek kell magának a kő? — kérdezte újra a fia. — Nem nekem kell az, inkább neked ... — válaszolt. — Egyelőre csak az udvarra rakatom, aztán majd, ha lesz hozzá kedved, felhasználod. Van ugyebár egy kis megtakarított pénzünk, gondolkodtunk, térültünk-fordultunk az asszonnyal, hogy mit is vegyünk, mire költsük, mibe fektessük be, aztán ez látszott a legjobbnak. Jó kő, előre lefűrészelték az oldalát, csakhát az a baj, hogy nem fehér. Bánkódott is anyád miatta! Dehát csak ezt tudtam szerezni . .. Építkezik ma már mindenki, még a vak is, a sánta meg a béna is . .. Felemelték a korsó söröket, aztán behunyták a szemüket és úgy ittak. — Egy szó, mint száz, haza kell jönnöd! Ez elől nem térhetsz ki. Ezért jöttem. Most pedig meg kell vallanod, mit akarsz. Anyádnak nem vihetek haza ilyen-olyan hírt. Már beszéltem a téeszben, odavesznek, úgy kell az asztalos, mint a kenyér. A nyakamba ugrottak, amikor azt mondtam nekik, hogy én a fiamat hamarosan hazaszállítom! — Jó, erről még beszélünk, csak a követ még mindig nem értem! — tért vissza az előbbi témára a fia — Hát van házunk, akkor minek? — Esetleg, ha az neked nem tetszene. .. Akkor építhetsz olyat, amilyet akarsz. 13
