Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 2. szám - Vörös József: A tréningruhás (elbeszélés)

A cingár nevet.

— Reggelig cicáztatok, mi?

— Jó lett volna — mosolyog a tréninges —, csakhát Lola nem olyan lány.

— Feltűnő, hogy vele kapcsolatban szépprózát használsz... Nézd csak? Ez egy eredeti Kékes. Érdekes, hogy a színes technika ellenére ez még nincs a múzeumban. Van itt még néhány antik lemezjátszós rádió, ma nehéz napunk lesz ezekkel.

A tréninges legyint.

— Én elég jól ismerem ezeket.

— Hiába, a maszekoknál több ragad az emberre.

— Azért annak is megvan a maga hátránya... Dugd csak be a konnektorba . . . Ha ez kész, a többi már gyerekjáték.

— Elmegyünk sörözni? — kérdi a cingár.

— Nem bánom. Fél öt. Most már mehetünk. Nagyszerű ez a nyár. Főként a Nyugatról hazalátogató idegenben élő hazánkfiának. Akinek a távollétében is termel a gyára, míg ő itt a hotelekben élesztgeti hazánk iránti hő szerelmét, közben jó nőket ölelget.

A cingár legyint.

— Nekünk is megadatik az Adria, a bolgár tenger, a lengyel Balti, nem kell hozzá krőzusnak lenni. A Balaton meg minden nyáron elérhető. Egy okos haverral meg lehet termelni rá a dohányt. Persze meg kell állni a napi egy korsós túrnál.

Ahogy belépnek az étterembe, Lola int a szemével. Van egy szabad asztal, közel a söntéspulthoz. Egy pillanatra Lola is leül.

Kedvesen viccelődnek.

— Talán ehetnénk is valamit — tanácsolja a tréninges. — Egy pirított májat uborkával.

A cingár bólint.

— Ez még nem vág földhöz. Tavaly Lengyelországban voltam, ott nincs ilyen zabá- lás, mint nálunk. A Hel félszigeten olyan sült flondrát ettem, hogy még most is a számban az íze. Aztán teát ittam, ahogyan a lengyelek teszik. Ott állandó kíséret minden étkezésüknél a tea. Nem is látsz olyan ronda kövér embereket, mint Magyarországon. Varsóban a pályaudvar várócsarnokában láttam egy igen kövér férfit. Egy kicsit örültem is neki, de amint közelebb mentem, hogy szemrevételezzem, hát magyarul vitatkozott a feleségével.

— A tréninges röstellkedve vakarta fületövét.

— Én még nem voltam külföldön.

Lola figyelmesen hallgatta a cingárt, aki azonban mára nem szólt többet. így hát a tréninges fülébe súgta, hogy szerdán várja meg.

A tréninges hazafelé vette útját, végignézte a kirakatokat. Vett egy újságot, és vásárolt néhány élelmiszert.

Az apja most otthon üldögélt, számlákat lapozott, vagy talán az adóbevallást készítette.

Csak cigaretta füstölgött a hamutartóban.

— Üdvöz légy, ősöm — lökte be az ajtót a tréninges —. — Hoztam kaját. Mire volna gusztusod?

— Egy jó rakott palacsintára, fiam, olyanra, amilyet anyád csinált. Krémtúróval.

A tréninges biccentett, hogy megkísérli elkészíteni.

— Fiam, még nem beszéltük meg, hogy ki kit tart el? Kapsz egy ezrest kajára, és a rezsit fizetem.

— Nagyszerű, faterkám. Neked is tartanod kell magad. Szerezz be magadnak néhány komoly holmit.

— Kivel jársz te mostanában?

31