Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 3. szám - SZEMLE - Laczkó András: Az utazás irodalmától az eszmék vándorlásáig (Kovács Sándor Iván: Pannóniából Európába; Kovács Kálmán Eszmék és irodalom c. könyvéről)
csolatok, tudományos és baráti szövetségek megteremtésének lehetőségeit kínálta, már-már a polgári életformába való beilleszkedést. Személyiségének alapvonása, hogy itthoni szükségleteket kielégítő munkáinak közrebocsájtásával akarta önmagát hasznossá tenni, ezekért vállalta a peregrináció megpróbáltatásait. E hasznosság-program — hangsúlyozza a szerző — Szepsi Csombor könyvének már címlapjára is felkerült. Róla kismonográfia súlyú tanulmányt írt Kovács Sándor Iván. 1616 májusában kelt vándorútra Szep- siből gyalogszerrel az a magyar protestáns ifjú, aki kíváncsiságától hajtva járta be fél Európát,s ő az első vándorlónk, akinél — először irodalmunkban! — cél az utazás. Élményeit, a látott és csodált városokat, nevezetes művészeti alkotásokat feljegyzésekben örökítette meg. Németország, Anglia, Franciaország, London és Párizs látványai az otthont idézik. Útjának irodalmi eredménye az Europica varietas, az első magyar nyelvű útleírás. A tanulmány, ami bevezetőnek készült Szepsi Csombor összes műveinek kritikai kiadása elé, részletesen feltárja azokat a körülményeket, amelyek lehetővé tették a nagyszabású munka létrejöttét. Itt is — mint valamennyi írásban — a folyamatszerűség szemléletessé tétele, a determináló hatások és előzmények felkutatása mutatja a filológusi karaktert. A változatos Európáról készített leíráshoz Szenei Molnáron át jut el. Azt bizonyítva, hogy Szepsi Csombor földrészről kialakított képe egy sokoldalú polgári művelődési program jegyében fogant. Az elkészült mű minőségében szerepet játszott, hogy a kassai polgároknak készítette; ez a jelleg, a stílus vonatkozásában egyaránt behatároltságot jelentett. Ezért is érvel Kovács Sándor Iván amellett, hogy nem szépíróként, hanem tudós tanítóként dolgozott munkáján Szepsi Csombor. A városok iránti érdeklődés jegyében utazott, s különösen Párizs varázsát ismerteti szenvedéllyel. A pályakép írója arra is felfigyelt, hogy utazónk elsősorban felületi jelenségeket vett észre, törvényszerűségeket nem vagy kevéssé tud csak érzékelni, s akkor igazán otthonos tónusú a leírása, amikor a hazai állapotokkal rokon, vagyis agrár jellegű viszonyokról számolt be. Kovács Sándor Iván sokoldalú képet rajzolt a XVIII. századi peregrinusról, nem csak naplóját, hanem erkölcstani művét, az Udvari scholát is elemezve, s ezek alapján csak helyeselhetjük tanulmányának záró mondatát, miszerint; ,,a tömegekhez is szóló, modern, népszerű kiadásért kiáltunk”. Hogy mennyire jelenünkig ívelők az utazás, vándorlás, bújdosás témái, azt többek között Janus Pannonius mai költő-megidézői mutatják, s különösen a könyvben hosszabban taglalt Simon István-vers, a Ballada a szekeresről „hatalmas jelképe”. Keresztury Dezső, Juhász Ferenc és mások alkotásai régi irodalmunk inspiráló voltát illusztrálják. De, a szerző többet szeretne, mint csupán annak észrevételezését, hogy mekkora belső előbbrevivő erő rejlik a hagyományokban; szándéka, hogy olvasók múltszemléletének részévé váljon mindaz, ami a régiségből arra érdemes. S hogy ez nem csak deklarált cél, azt könyvében a szikszói példa bizonyítja! 2. Irodalmunk fejlődésében nem csupán művek kapcsolódásának, de a háttérijén munkáló, a tartalmat így meghatározó eszméknek ugyancsak nagy szerepe van. KOVÁCS KÁLMÁN; ESZMÉK ÉS IRODALOM c. könyve már címével ezt a kölcsönösséget erősíti. A kötet első tanulmányának (Eötvös József irodalmi nézetei) indulópontja az, hogy az író kiemelkedő egyénisége lehetett volna esztétikaikritikai gondolkodásunknak. Nem a múltbéli fikció megemlítése érdekes itt, hanem annak indoklása, hogy miért válhatott volna azzá; nevezetesen az elméleti hajlam, széleskörű tájékozottság, a nyitott ízlés, a korszerű nemzeti irodalomhoz való elkötelezettség okán. Ezt bizonyító módszere kettős: egyfelől a tágabb, a külhoni gondolkodókhoz és eszmetörténethez viszonyítva meghatározni a kapcsolódó pontokat, másrészről Eötvös sajátos, egyéni nézeteit taglalni. Ilyen summázatokban szükségképpen bukkannak fel fogalmak, kategóriák, miknek jelentéstartalmát az eltelt évszázadnyi idő átalakította. Ahhoz, hogy ténylegesen megértsük az eszmék gondolatmenetét, tudnunk kell, mit értettek a XIX. század közepe körül a népszerűség, a nép, a boldogság stb. tartalmán. Kovács Kálmán megfontolt tárgyilagossággal és mindenekelőtt a lényegük meghatározásával írt ezekről. Maga figyelmeztet azokra a pontokra, ahol ott kísért a túlzás, az indokolatlan aktualizálás, félreértelmezés veszélye. Azokban a sorokban például, ahol azt fejtegeti, hogy a „nép” Eötvös számára nem jelenthette a nem nemesek és a feudális jogokon kívül állók tömegét. S a boldogságot sem tekintette harmonikus nyugalmi állapotnak, sokkal inkább tevékenységnek, cselekvő életalakításnak. A korabeli fogalmiság lehető legpontosabb körülhatárolása több szempontból elengedhetetlen. Legelőbb azért, mert a magyar liberalizmus — s különösen az a centralista csoport, amelyikhez Eötvös is tartozott — „elég tarka forrásokból” alakította a maga eszméit. Ebben a tekintetben — a helyes értékítélethez — feltétlenül ismerni szükséges, miképpen módosultak a helyi viszonyokhoz az átvett nézetek. Azután, a történelmi helyzet megváltozása, a szabadságharc leverésének nagy vízválasztója, átalakította a szellemi tájékozódást. Továbbá, az aszinkron helyzet, a magyar kapitalizálódás lemaradása, kettősséget mutat az elméleti orientációban; egyforma nagyságrendű érzékenységet a polgárosító nézetek és az antikapitalista ideák iránt. Amiből egy sor ellentmondás következett a hazai elképzelésekben. Jól illusztrálja ezt egy-két vonás említése Kovács Kálmán gazdag példatárából; a polgári fejlődés nyugaton csökkentette az egyén történeti érzékét, Magyarországon viszont a hagyomány mindig 87
