Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 12. szám - MŰHELY - Kabdebó Lóránt: A „fiatal életek” útja a felnőttségbe

otthona, és a fény, az idill sem tudja ebből kiemelni. Giccs és hazugság lenne minden deklarált megoldás, minden pózként vállalt magatartás. Dehát akkor mi marad számára?

Az életben való részvétel. Személyes félelmeivel, rémeivel, bizonytalanságaival, sérelmeivel és sértéseivel naponta — és költőről lévén szó: versenként — megkeresni a helyét a világban. Tulajdonképpen mindnyájan,akik tágabb értelemben kortársai vagyunk,ezt tesz- szük; naponta veszélyeknek tesszük ki és keressük ismét életünk egyensúlyát. Épp ezáltal válik Ágh István kötete a hetvenes évek jellegzetes és reprezentatív alkotásává.

És ezt a közérzet-vizsgálatot Ágh István verseiben nem „csupaszon”, elvontan végzi, hanem minden jelenetnek, mozdulatnak, hangulatnak és érzésnek a pontos leírását és történeti meghatározottságát adja. A leírás mindig is erős oldala volt verseinek: a részletekben a teljesség felé mutató hangsúlyokat is megéreztette. Most hangsúlyaival a részletek történetiségét is érzékelteti (lásd például a Lom című nagyszerű versét). Ugyanakkor az így megszerkesztett statikus leírásban azután elhelyezi az embert, a maga érzelmi szélsőségeivel, veszendőségtudatával, szenvedélyes kitöréseivel, tájékozódás- és kapcsolatteremtés vágyával. így azután versének két eleme, a leírás és a gesztus egymást meghatározóalakító egységet ad, a versengésben kifejezve a közérzetet és szuggerálva a rá válaszként adható magatartást.

* * *

Nemzedéke szinte párhuzamos pályát alakító két tagjának, Bella Istvánnak és Ágh Istvánnak egyszerre jelent meg újabb kötete. Bella a világ képeiből, jelenségeiből határozza meg emberképét, amelyet azután példává emel, benne akarván felmutatni az ideális ember lehetőségét; Ágh István fordítva: az esendő ember helyzeteit átélve versenként vállalja a küzdelmet, amellyel vissza-visszavezetheti az embert az életbe: az emberi környezet ki- kényszerített rendjébe.

78