Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Katona Imre: A nevetés szociológiája (Modern városi vicceink egy csoportjának társadalomstatisztikai elemzése)
szatért viccek elmondói csak a legritkább esetben tudják, hogy felmelegített történetet mondanak; sőt, erre nem is érdemes figyelmüket felhívni, mert az kedvüket szegi. (Mindenki szeret „új” viccet mondani, jól értesültségével kitűnni, nem ragaszkodik a „hagyomány’’-hoz.) Vicceink óriási többsége egyszerű változat (variáns), tehát egy előző típus kisebb- nagyobb mértékben történt átalakítása. A módosítás éppúgy történik, mint a népköltészet többi műfaja esetében: változik a helyszín, cserélődnek a szereplők és szükség esetén valamelyest alakul maga a történet is. (Pl. valahány űrhajós visszatér a Földre, nemzetközi körutat tesz és meglátogatja az állami, egyházi vezetőket is. Azok négy- szemközt megkérdezik: — látta-e az istent? Az űrhajós mindig mást felel, mint amit várnak tőle, pl. a pápának így válaszol: — nem láttam én az égben semmit és senkit. A pápa csendre inti, hogy mindjárt gondolta ő is, de ezt el ne árulja senkinek! Végül az űrhajós az amerikai elnöknek ezt mondja: látta az istent, de az néger! E vicc szereplője lehet a klinikai halálból visszatérő Kohn, és legújabban már cigány is, akik szintén így válaszolgatnak, de hallgatásukat pénzért vásárolják meg.) E viccek egy része nyilvánvalóan nemzetközi, de a kérdés esetenkénti eldöntéséhez ma még nincs elegendő összehasonlító anyagunk. (Közismert pl. a nagy államférfiak díszsírhelyének kiválasztása, melynek során a Szentföldet mindig azért ejtik el, mert ott egyszer már valaki föltámadt. Ehhez hasonló Jézus jelenkori földi körútja is, melynek során a nagyhatalmak töprengő, problémázó, sírdogáló vezetőit mindig meg tudja nyugtatni valamivel: nagy a terület, sok a lakos, sok a pénz stb., de már a kis népekéit nem, sőt tehetetlenségében együtt sír velük.) Ma még nem lehet pontos számot vagy arányt megállapítani, de bizonyosan vannak tipikus új viccek is. (Ezek közé tartoznak pl. a tsz-, űrhajós-, tv- és egyéb modern viccek.) Ezek sem mellőzik azonban a jól bevált elemeket (az ismert helyszín, a múltra való utalás stb.), de a régi és az új építőkövecskékből időszerű típust raknak össze. (Pl. az 1976-os nyári olimpia viccei közül az egyik: — milyen öttusa-számok lesznek 1980-ban? Úszás, futás, lovaglás, vívás és villanyszerelés.) És bizonyára akadnak valóban minden ízükben új „alkotások” is. Bárhonnan is eredjenek, bármilyen összetevőjűek is legyenek, a viccek eleven élete senki számára nem lehet egy percig sem kétséges. Olykor az aktualizálás olyan nagy mértékű, hogy az előképekre már alig lehet ráismerni. Az elmúlt századok egyik kedvelt példázata volt a végveszélybe jutott hajó terheinek tengerbe dobása, melynek során a férj a feleséget hajítja vízbe, mondván: ez volt élete legnagyobb terhe. Manapság farkasok által megtámadott szánon vagy éppen repülőgépen játszódik le valami hasonló sorozat, de itt a szereplők a pillanatnyi érdek vagy pedig a rokonszenv—ellenszenv alapján választja ki a kidobandó, biztos halálnak kitett áldozatot, ill áldozatokat. Végső soron középkori példázatig követhető egy nem túlzottan szellemes mai történet, mely a tsz-ek gazdasági megszilárdulását, a „paradicsomi” állapotokat fogalmazza meg: Kohn megígéri Grűnnek: ha előbb halna meg, jelentkezni fog és elmondja, milyen a másvilág. Valóban ő hal meg előbb; jó néhány hónap múltán cseng a telefon és Kohn beszámol a barátjának paradicsomi jólétéről; evés-ivás, szerelmi gyönyörök, gondtalan, munkátlan élet stb. Grűn irigykedve kérdi: — szóval a paradicsomba jutottál? Kohn: — á, dehogy, baknyúl vagyok a sasadi tsz-ben! A VICCEK ÁBRÁZOLÁSMÓDJA, VILÁGNÉZETE A vicc röpke, változékony szellemi termék: meséje rövid, a szereplők száma kevés, ennek megfelelően minden kihegyezett, sarkított és eltúlzott. A vicc ismer rangot, 59
