Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 11. szám - Üzenet az egykori iskolába - Balázs József: Szeretők és szerelmesek (kisregény, II. rész)
— De miért Juhásznál? Ő csak ideiglenesen van itt. Beszéljen az igazgatóval. Vagy valaki mással... — Azt nem lehet... A múltkor is, szóval tudja a felvonulási épület egyik végét : lebontották, raktárnak használták, aztán nem kellett, gyorsan elvitték, ami elvihető ... . — mondta gyorsan az öreg csicskás. — Ki vitte el? — kérdezte Kalenda. — Nyomoztam utána... — válaszolt bizonytalanul — meg is mondtam egy-két helyen, hogy azt már nekem ígérték, amikor az egyik férfi, az igazgató barátja, állítólagos barátja, megfenyegetett. Mind a három férfi körülállta az öreg csicskást. — Azt mondta; maga Turóczi, örüljön, hogy ide felvettük... Maga már nyugdíjas . . . Mit akar még, építkezni? Van magának háza... Pedig az asszonynak min- ; den vágya egy nyári konyha ... Én megépíteném ... Mi ellennénk ott, a nyári konyhá- : ban, a fiam meg lakna a házban, merthogy nemsokára nősül. Osztán ott maradna nálam . . . Ezért is szorgalmaznám a nyári konyhát... — Szorgalmazná? — ismételte Kalenda és ettől, mintha hirtelen feltámadna a jókedve. Mentek tovább a keskeny, vízszagú lépcsőn, Kalenda útközben mondta; — jól van, majd beszélünk a mérnökkel ... — A fiú könnyedén tette még hozzá: — Ha másképpen nem megy, megcsapunk magának egy-két ajtót meg ablakot . . . — Csakhogy még ebben az évben fel kéne húzni, mielőtt itt az ősz, merthogy akkor télre kiszáradna... — mondta halkan az öreg Turóczi. Nem beszéltek erről többet. Kalenda a beállított ajtókra szerelte fel a zárakat, próbálgatta a kulcsokat, a kilincseket, közben mozgatta az ajtószárnyakat; azt vizsgálgatta, hogy jól záródnak-e mindenütt? Majdnem minden ajtón kellett valamit igazítania; ilyenkor levette a keretről az ajtókat, a kis gyalujával körbesimította, aztán keskeny kis vésőjével — finoman, akár egy festő az ecsetjével — még lecsiszolta a tűnagyságú szálakat, utoljára az ujjai hegyével simogatta a deszkát, majd öklével megkopogtatta a friss-szagú deszkát a kilincs mellett és újra felrakta az ajtót a keretre. Az öreg csicskás most mind a hármójuknak segített. Kalenda meg akarta kérdezni, hogy hol a fiatalember, aki asztalos akar lenni, s aki mellettük dolgozott eddig. Helyette Bertalan István kérdezte meg az öreg csicskást, aki azt válaszolta, hogy a fiú a gépcsarnokba ment. „Idehoztak mindenféle gépeket, most állítják be, ő ott fog dolgozni, a gépek mellett.” Bertalan István fából ácsolt kőművesállványokat hozott fel az udvarról, a hosszú folyosón sorba állította őket. Ezekre rakták fel az ajtókat és úgy kezdték el a mázolást. — Most már egyre többen vannak itt. — mondta Bertalan István. — Dolgoznak a villanyszerelők, a fűtésszerelők . .. Aztán lézeng még itt pár kőműves is... Nem ismerem őket... A festők is itt tekeregnek már ... Nem mondhatnám, hogy összehangolják a munkát... Ahogy esik, úgy puffan ... Az a fő, hogy mindenki tegye a dolgát. — Van valami probléma? — szólalt meg Bertalan István mellett egy eddig ismeretlen férfi. Kék köpenyben, hátrafésült, szokatlanul dús és göndör fekete hajával és fülére tekeredő pajeszával úgy festett, mintha egy másik földrészről került volna ide. — Van valami probléma? — kérdezte mégegyszer és egy szemüveget vett fel, amiről nem lehetett megállapítani, hogy milyen célt szolgál a szemén. Bertalan István nem válaszolt. Kalenda azonban otthagyta a munkáját és közelebb lépett. 78
