Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 11. szám - Üzenet az egykori iskolába - Balázs József: Szeretők és szerelmesek (kisregény, II. rész)
dúlhat elő, hogy a vendégekkel, velünk, a mi társaságunkkal, azazhogy rajtunk spóroljanak. A pincér nem válaszolt, várt, hogy Kalenda rendeljen. — Hozzon rántotthúst savanyúsággal, két üveg bort, és hideg szódát — rendelt Kalenda. A pincér gyorsan indult, hozta az evőeszközöket, a kenyeret, közben Dönci öntött a poharakba és úgy magyarázott Kalendának: — Meg lehet szeretni a mi kis városunkat... Majd meglátod. Úgy megszereted, hogy nem fogsz innen elmenni, én már most lefogadom, hogy ittmaradsz. ..! Ha a mi igazgatónk — valaki közbeszól „megbízott igazgatónk” — megismer, akkor úgysem fog elengedni. Meg azután — itt Dönci kivárt, körülnézett, majd folytatta — szerzünk neked egy olyan menyecskét, aki ideláncol majd... Leszel te még lokálpatrióta nálunk. .. Nahát akkor erre igyunk...! Dönci rögtönzött szónoklata mindenkinek tetszett. Kalenda is nevetett. „Nincs mit tenni, ha már ideültem... Majd máskor vigyázni fogok, nem ülök többet közéjük. Nem is ismerem őket. . A nevetés utáni csendet egy női hang szakította meg. — Miket beszélsz te, osztályvezető elvtárs...? Hogy a mi kis városunk maga a paradicsom?! Mindenki a hosszú pult felé nézett. Az a nő állt ott, akit Latorcza Imre haza akart kísérni, s akinek a beszélgetését kihallgatta a fuvarossal. Most otthagyta a barátnőjét, megállt az összetolt asztalokkal szemben és gúnyosan méregette a társaságot. — Hagyd ezt, Márta — mondta Dönci, majd a poharát kezdte tologatni az abroszon. — Hagyd ezt, még nem vagyok osztályvezető... Csoportvezető vagyok. — Tudom, tudom — bólogatott a nő. Kalenda már nekikezdett a vacsorának, de hogy a nő újra beszélni kezdett, megállt a kezében a kés. — Mennyivel kénted meg őket? — nézett a nő Döncire. — Új gyár, új munkahely. A régiben sokat kellett dolgozni, a téesz azért mégsem olyan, mint egy új gyár, ahol még okos lehetsz.. . — Hagyd abba! — vágott közbe Dönci. — Én hagyjam abba? Megmondtam neked, ahányszor meglátlak, nevetségessé teszlek. .. Tudjátok, hogy miért? — Ne kezd elölről — Dönci szigorú arccal nézett körül — Ne kezdd élőiről! A férjedet ne kezd élőiről... Szabályos baleset volt, a vizsgálat pontosan kimutatta. — Azért kellett neki meghalni, mert előtte éjjel-nappal fekete fuvarokat csinált. Lopott nektek, falazott nektek, csak azért, hogy felépítsétek a házaitokat. — Ti is felépítettétek — vágott közbe egyre ingerültebben Dönci. A nő elgondolkodva bólogatott: „De milyen áron”, suttogta. Aztán csend lett az asztal körül. Kalenda beleszúrta a villáját a rántott szeletbe, a kése nesztelenül metszette át a frissen sült, olajtól csillogó húst. — Jó lenne, ha bemutatkoznál a vendégünknek... Az építkezésen dolgozik.. . — mutatott Kalendára Dönci. Kalenda nem tudta, hogy mit csináljon. Zavarában felállt, közelebb lépett a nőhöz, a szemébe nézett. Az asszony mintha mosolyogni készült volna, nyújtotta a kezét. Kalenda csak most mérte föl: nőt, ekkora szemekkel még sohasem látott. Az arca pedig olyan fehér, mintha beteg lenne... — Kapuvári Márta — jegyezte meg Kalenda a nő nevét. 70
