Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 1. szám - MŰVÉSZET - Sümegi György: Beszélgetés B. Mikii Ferenc festőművésszel

— Milyen területen próbálkoztok még a Kör tevékenységének szélesítésével? — Az ősszel egy szövő-stúdiót indítunk be. A bajai Finomposztó Vállalatra építhe­tünk, hiszen ott máris több tervező dolgozik, akiket mi képeztünk ki az Iparművészeti Főiskolával közösen két éve. — A Stúdió majd a Kör mellett működik? — Igen, mivel így a Kör tagjainak érdeklődését is fölkelthetjük a szövés iránt. Sze­retnénk a Baja környéki (Szeremle, Nádudvar, Sükösd) haladó, szép hagyományokat föleleveníteni, továbbfolytatni, hiszen itt komoly múltja van már a szövésnek. — Ezzel a népművészet eleven erőként kapcsolódhat a munkátokba. — Baja környéki tagjaink valóban benne éltek a népművészetben, legtöbbjük nagy­anyja, édesanyja még szőtt. Tehát egy időlegesen elaludt képességet élesztünk újjá bennük. — A közösségért végzett munkálkodásod, amibe még a Nagy István kiállítás rende­zése is beletartozik, tehát a közéleti tevékenységed mellett beszéljünk saját művészi munkádról. Rudnay és Nagy István vonzásában indultál? — A Főiskola után valósággal rádöbbentem, hogy csak a szakma alapelemeit tudom, és mindent élőiről kell kezdemen. Hosszú ideig tartott a vajúdás, hiszen Rudnay erő­sen hatott ránk. Mondjuk, epigonok voltunk. Nagy Istvánt sem próbáltam utánozni, mégis hatott. Hálát kell adnom Rudnaynak, mert ezen a stáción is ő segített át. Egyszer a műteremben, csak magamnak, egy napsütéses, kolorista csendéletet festettem. El­dugtam, de Rudnay elővetette velem: — Kedves Feri öcsém, ne fessél te úgy, ahogyan eddig festettél. Az nem a te utad. Azt már megcsinálták mások. Én is. Az egy befejezett út. Ez, amit most tettél a vászonra, ez a tiéd, így próbálj továbbmenni. — Rudnay mindig őszinteségre nevelt titeket. Ez a sajátos őszinteség hogyan mutat­kozik mármost a te műveidben? — Mindig befelé kell fordulni, magunkból indulni. Rudnay egyszer azt mondta, többet ér, ha az ember saját nyelvén dadog, mintha mások nyelvén szónokol. Tehát a művészi egyéniség nem képzelhető el úgy, hogy kalapba téve néhány festőt, összerá­zom és az vagyok én . . . Befelé nézve azt vetítem ki, amit én érzek, és ha igazán van mit mondanom, abból lesz kép. — Az egyéniség gazdagodása, az utazások, az új élmények így fontos alakító ténye­zők művészetedben. — Nem lehet egy életen át ugyanazokkal a szavakkal mondani el más-más élménye­ket. A mondandó megszabja a szókincset, megszabja, hogy abból, ami bennem van, mit kell átadnom. Ahogyan változik a világunk, úgy tágul vagy szűkú'l a formanyelv is. Másképp festem meg a tragédiát, mint az életörömöt. . . . — Valóban, alkotásaid két szélsőséges végpontja e kettő. — Sokszor mondják, hogy az utóbbi években monokron képeket festek. Nagyon ne­héz a halál, a családi tragédiák, a barát elvesztésének árnyékából menekülni. Ez meg­jelenik képeimen is. De ha Tokajban vagyok, ahol a szőlőnevelő nap süt, és érzem a tokaji bor remek zamatát, mintha minden más lenne. Ott megérzem az élet örömét, más képek születnek, háttérbe szorulnak a tragédiák. Őszintén hagyom magamra hatni a környezetet, s akkor megváltozom én is, és más lesz az is, ami akkor kerül ki a kezem alól ... 84

Next

/
Oldalképek
Tartalom