Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 11. szám - Üzenet az egykori iskolába - Major Máté: Üzenet Bajára, a III. Béla Gimnáziumba

Rajk Pista azonban innen is továbbragadott. Segítik ebben a háború végén kirobbanó forradalmak. A 17-es októberi orosz forradalom világrengető eseményei még csak hiányos — jórészt torzított — hírekben érkeznek el hozzánk. De már a 18-as magyar polgári forradalomból jut nekünk valami: bennünket kis diákokat is felráz és megforgat (ketten igazgatói tilalom ellenére is ott nyüzsögtünk a szocialisták ifjúsági tanácsa körül). A 19-es magyar proletár forradalom eseményei, noha már a szerb megszállás határai szűrik meg hatását, sem múlnak el nyomtalanul fölöttünk. (Kassa elfoglalásakor piros virágot tűzünk a gomblyukunkba, s így megyünk történelemórára. Ebben persze van egy kis nacionalizmus is, de a tüntetésnek nincs sikere Bándy tanár úrnál).

Pista barátom ekkor vesz rá, a Magyar írás című Nyugaton-túli, vékonyka folyóirat előfizetésére (ebben jelennek meg 1923-tól az én verseim is), melyből már nemcsak a „legmodernebb irodalommal, hanem a képzőművészettel is ismerkedhetem. Ezután ajándékoz meg Pista a még avantgárdabb Ma két számával, veteti meg velem Kassák Bécsben kiadott Világanyám című verseskötetét és adja kölcsön a Máglyák énekelnek c. époszát. így ismertet meg Kassák Lajossal, szegődtet hívévé, hogy aztán az Ő újságának bűvöletébe essek, és most már Kassák-verseket írjak.

A következő lépésnél azonban még megtorpantam. Rajk Pista elvitt hetedikes korunkban (1921 nyarán) a felettünk járt (már érettségizett) évfolyam legprogresszívebb zsidófiúkból alakult csoportja „titkos” randevújára. A csoport tagjai kassákisták voltak, a bécsi emigránsokkal tartottak kapcsolatot és heves ideológiai-politikai vitákat folytattak. Alighanem itt hallottam először a marxizmusról. Meg kell vallanom — minden, ez előbbiekben érintett, megmozgattatásom ellenére — egyszeriben magányosnak, idegennek éreztem magam közöttük. Nem értettem, nem tudtam, miről is beszélnek, és „istentelenségük”, „hazafiatlanságuk” visszalökött szinte oda, ahonnan már elindultam. Ebben jó része volt annak is, hogy éppen akkor szabadultunk fel a szerb megszállás alól, s ez kétségtelenül fellobbantotta nacionalizmusomat. Ez az állapotom azonban — szerencsére — csak időlegesnek bizonyult. Mire leérettségiztem, a tájékozatlanságomban, tudatlanságomban oly elriasztó gondolatok tisztázódni kezdtek bennem, és elindítottak, most már megtorpanás nélkül, az igazi baloldaliság felé. (Rajk Pista a harmincas években Párizsba települt, ott szcenikával és reklámfilmek készítésével foglalkozott. 1976 szeptemberében még találkoztam vele és decemberében már eltemették).

Életem sorrendben harmadik alakítója Fenyő Bözsi volt. O is a ciszterek gimnáziumába járt, mint magántanuló és — amint hamarosan kiderült — az ő instruktora maga Böröcz bácsi volt. Az is kiderült, hogy a kislány, Fenyő Miksának, a Nyugat egyik alapítójának unokahúga, és a folyóirat rendszeresen jár neki. így kölcsönözhette Böröcz bácsinak, aki aztán továbbadta nekem, hogy — akarva-akaratlan — megváltoztassa egész addigi világomat. Fenyő Bözsivel 1919-ben — tánciskolában — ismerkedtem meg, s egy év sem telt bele, már itt volt a szerelem. Nincs nagyobb emberalakító indulat ennél az érzelemnél, s ez esetben nemcsak a kislány gyerekszépsége és okossága volt belém oltója és szítója, hanem a kislány körüli egész atmoszféra. A másfajta családi élet, a gyerekek másfajta, szabadabb viszonya szüleikhez, a másfajta „liberális” életszemlélet és — ismét — a másfajta kultúra csak növelte vonzódásomat. Bözsi kiegészítette és folytatta bennem Böröcz bácsi és Rajk Pista munkáját. Az összes nyugatosokat, az addig teljes Móriczot például ő kezembe adta, de Tolsztojt, Gorkijt, sőt Hamsunt is, nem lehet elsorolni, mi mindent. És ajándékozta nekem a naiv gyerekkori szerelem minden szépségét, örömeit és fájdalmait is, amilyenek csak egyszer adódnak az ember életében. (Különböző, kisebb-nagyobb viszontagságok után, 1928-ban házasodtunk össze).

45