Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 11. szám - Száz éve született Ady Endre - Bodri Ferenc: A föltámadás szomorúsága (Tűnődés a líra hatalmáról egy Nagy László-vers fölött)

Tarthatjuk Adyt akár egy pszichológiai vizsgálat tesztfeladatának is. Melyik oldalra állsz mindegyre felnyitott Sárkánysírja körül? — megmondom, hova tartozol az Elet bugyraiban, akár a humánum vagy az értelem lépcsőfokain. Nagy László így lesz ítélkező, mint előtte Bartók a felhőfodrokon.

Az „Ady-kérdésben” jóformán mindenki nyilatkozott. írástudók és írástudatlanok tömegei, de szóltak véletlen-rokonok, csökkentlátóak, csalhatatlanok és analfabéták is, többet talán a szemesek, de legtöbbet a szemforgatók. Olykor legerősebben a „hozzászólók” kórusa hangzott, és mind- annyiójuk ellen íródott a „töretlen testet” féltő Nagy László-költemény.

És vannak szemelgetők és részenként mérlegelők, válogatók és vajákolók, főképp a langyosabbak között. Egy sorban állnak (szemben) az „Ady-hit” keresztesvitézei, apostolai és kóbor eretnekei, hozzájuk is szól a költő-utód.

Előttünk Nagy László vétója jelenti a mai nemzedék hitetlen-hittel telt ítéletét, szava bár a súlyosan halkak közül való. Nem is simítja el a felszín csacsogó hullámfodrait. De jót és jól átkozódni csak az összeszorított fogak mögül lehet, az ilyet pedig többnyire el nyomja a zaj és a vásári üzérkedés. Bár figyelni másra aligha érdemes, gyűrűt vet mégis: sikonghatnak a félősen lubickolok

„Hazug Prédikátor, aki, mint csiga síkos a nyáltói, s néha a büdös húsba harap . ..” (Juhász Ferenc)

A tét hatalmas: aki elsőre ígérkezik, nem tudja, mire vállalkozott. Nekem is csak tetszett éppen a két vers nagyon: az Adyé és a címével újra megszólaló. A kísérlet neheze ezután következett. Fehér foltok, fájdalmak, olykor félelmek is: a versek nyomában gyűrűzik a modern magyar irodalom. Akár egy elgurított szőnyeg, az út a beavatás szentélyébe vezet. A lényeg csak ott látható, bár félő, elvész a külvilág, csömört lehet kapni a Vesta-szüzek között. De igazi örömet mégis a kendőzetlen feltárás ígér, a valódi megismerés, a kísérlet erre legalább.

Az Ady-címet kölcsönző líra bomlott ki legelébb, Nagy Lászlóé mellett Juhász Ferenc Adyról szóló vallomásai, a kettőben szóló „nemzedék” ítélete. Virágos mezők az északi télből érkezők előtt. Útszéli Kálvária-sor, amely pogány kendőzetlenségével áhítatra int. „Ha reménytelen a Lehetetlen, elbukásunk is ünnepély ...” — jelzi egy stáció a keresztvitel során. A figurációk alá ők ketten írták az ezen mód biztató textusokat.

Sohasem bőbeszédű, de Nagy Lászlónak az utóbbi esztendőkben ritkulnak megszólalásai. Ha nyilatkozik, csendesség támad a szava nyomán, egy pillantásra elhallgat a gyónók és gyóntatok suttogása, megüvegesedik az adószedők és pénzváltók szeme, a béke derűje ébred az igazi hívők arcain. Akiről nyilatkozik, boldogan kacag fel holtában is — küldi már Ady angyali üdvözletét. Új hites született (,,az ősök kiszemelik az utódokat”)— egy újabb megváltó talán. Az egyházak és iskolák malmaiban a régi már úgyis megkopott, foszladozik régen a tantervek szövőszékein, szétporladt a sírban, szóljanak újra a megrepedt harsonák. „Hátha meg nem volna halva” — bizakodnak a virrasztók Ady fölött. Nagy László ezt követeli.

A tiszta szó vállalása nem változott Nagy László tudatában az évek során, inkább teljesedett: a bartóki forrástól ihletett költő hűsége csorbítatlan, kínja és kánonja vakmerőbb. „Ajtón be nem férhet...” — megtalálta és idézi már valódi elődeit. Néhány „alkalmi vers” után (Halálig tiszta, Az örök hiány köszörűjén, A fekete költő stb.) született a József Attilal-óda, „alkalmi” maga is. Megjelenése a sorscsattogású halál évfordulájára esett (1962), mentségre mégsincs szüksége talán, létrejött volna alkalom nélkül is. József Attila pályája Nagy László előtt a „csonttörő élet” példázata lett, műve a minden időben felzengő himnuszoké. A „Mindenség summáslegénye” megrázó és katarzissal teljes parabola, a törvények feltörésének (latolgatás helyett) reményeket is ígérő példázata. A „homokos, szomorú, vizes sík” ott terül csábítón minden költő előtt, Nagy László (hogy ellenálljon) az erős szívű és szép szavú költőt támasztja fel.

Mérlegkészítésre, irodalmi kettőskönyvelésre költő nem vállalkozhatik. Nem az ő feladata, ha ■ feladat egyáltalán. És tudjuk már, hogy „józan zárómérleg” költőről sohasem készíthető. Ha kész a leltár, az már a vég, és különben is kopnak a súlyok, megrongált hitelűek lettek a szavak és ítéletek: a józanság még nem lehet egy költő birtoka. De egyszer talán majd selyem füvére telepedhetik: ha felszívódott a vadvíz a százszorszépek alól. A virágról szépet, a rétről igazat mondani: ez lett a legszebb költői penzum talán. És tudjuk azt is, hogy Sziszüphosz munkája miért szép és miért felemelő. Mert „jövője” van, s aki vállalja, boldognak mondható. Nagy László Adyról szólva erre az íntépő boldogságra vállalkozott.

Eleven példáival lopta magát Nagy László verssorai közé a költőelődöktől is csillagos ég: szállásra kurucok sátra, a Nagymedve oszlopai várják őt bizonnyal ma is. A hit és kötelesség fogja fel két- oldalról a szelet, a csillagok hevítése melegít, hideg föld a párna a bujdosók feje alatt. Tiszta szívű lányok tekintete és szempillája a bolyhos takaró.

25