Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 11. szám - Száz éve született Ady Endre - Beke György: Séta a bölcsőhely körül
gazda 1969 óta; az emlékház gondnoknője. Ő visz végig a régi és az új Ady-lakáson, magyarázza, hogy melyik szobát miként rendezik be a novemberi születésnapig. Eközben váratlanul megjegyzi: — Tudja-e mit mondott az egyik mindszenti asszony? Ő bizony két nappal előbb elkészíti a család ebédjét, hogy nyugodtan eljöhessen az ünnepségre. Itt akar lenni mindenki, magyarok, románok, mindszentiek, kávásiak, a távolabbi környékről, Tasnádról, ahová szolgabírónak szánta volna Ady Lőrinc tésúr elsőszülött fiát, Zilahról, az öreg kollégium városából, Nagykárolyból, ahová az első gimnáziumi évek emlékei kötődnek . . . A naptárt is megnézték jó előre a mindszentiek: milyen napra esik november 22-e? Nem lesz baj abból, hogy keddi napra esik, nem vasárnapra, kérdezte meg egyik asz- szony a mostanság sűrűn érkező, gondterhelten szemlélődő, a tatarozást siettető megyei kiküldöttektől. „Miért lenne baj? — felelték állítólag a küldöttek. — Ady- centenárium egyszer van száz esztendőben, méltóképpen kell megülnünk. Ahogy ez már a szatmáriakhoz illik.” Ha nem éppen így történt, akkor is jellemző a készülődés — talán már legendákat is termő — lázára. A régi ház, a nádtetejű, marad a falu első vaskályhájával, a piros terítővei borított ággyal, a keskeny dívánnyal, a legendákkal. A telek közepére építik meg az Ady-szobor alapzatát. Padlóval fedik a kúria konyháját; Ady Endre sarokszobája és az ebédlő a régi módon, a hajdani bútorokkal lesz berendezve; a konyha és Ady Lajos szobája állandó kiállítást fog őrizni ezentúl. Mind az öt kőműves velünk tart ezen az előzetes szemlén, mintha tisztük lenne, hogy a Szabóné szavait ellenőrizzék. Veress György átellenben lakik az Ady-portával. Sietett haza a mezőről, hogy a közelgő vihar előtt a faluba érjen. A tengersík vidéken a nyári zivatar úgy tör előre alacsonyan, sötét haraggal, mint háborgó tenger hullámai. Ha elered az eső, könnyen fogságba ejti a szekeret. Ezért van itthon kora délután Veress György. Ady okán is beköszönnénk a szomszédnak, aki gyermekkorában láthatta a hazalátogató költőt, meg Vass Márton barátom miatt sem kerülhetnék el a házát, lévén az engem ide kísérő tasnádi önkéntes helytörténész a Veress György veje. Falatozunk a kicsi szobában, az időjárás alakulását lessük, és eközben a hetvenesz- tendős Veress Györgynek az jut eszébe: — Ha Endre úrfi hazajöhetne, talán az Ady-tagba menne ki először. — Szeretett kijárni a mezőre? — Nem esett messze a mező a kúriától. Egyik ablakából éppen oda láthatott, a temetőn túlra, ki tudja, milyen nagyon távolra. . . Különös volt az arca Endre úrfinak, ha sétálni indult, nem tudtuk, hogy haragszik-e, vagy mosolyog .. . ... A mi kis falunkban régi, nemesi udvarházak embermaradékai nyomorognak, de gőgösen. Ezek az elgázolt, elsenyvedt, elmezítlábasodott, elhullott emberek az ő lealázottságukban mindent szigorúbban néznek. Ők, ezek az ő nyomorúságukban kevélykedve táplálják magukat régi, úri, nemes elődeik emlékezeteivel. Ady Endre: A Tilala-tó titka Visszakérdezem: Ady-tagnak hívják most is azt a mindszenti határrészt, amely a Lőrinc tésúré volt? Illetve, egészen pontosan: amelyet Lőrinc tésúr kapott hozományba Pásztor Máriával, és toldott meg kétszer vagy két és félszer akkorára, mint erede7
