Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 10. szám - MŰVÉSZET - Keserű Katalin: A gödöllői művésztelep és a népművészet
lezárulását is megmutatja a magyar széppróza történetében. Bori választott írói, a Cholnokyak, s Krúdy, vagy a „Boszorkányos esték” Kosztolányija, de a kimaradt többiek (Színi, Elek A. stb.) az ál- mok-Senki-szigetére igyekeztek, hogy sorsukkal beteljesítsék, műveikkel példázzák az irodalmi szecesszió művészi elképzeléseit. KELÉNYI ISTVÁN A MÚLTRÓL A JÖVŐNEK A Korunk 1976-os Évkönyvéről „Egy lap értéke — hatása; utóélete — hatása az utókorra” állapítja meg szellemesen a művelődéstörténész Dankanits Ádám a Korunk új Évkönyvében. A kutatók, az olvasók, a romániai magyar tudományosság hívei már nagyon várták ezt a kiadványt, sorrendben a harmadikat. Nemcsak a folyóiratnak, de ezeknek az éves gyűjteményeknek is már rangjuk van, hiszen az eddigiek a szerkesztők és az írók igen nívós vállalkozásai voltak. Az első, a bemutatkozó kötet az ottani tudományos gondolkodás szép keresztmetszetét adta, a közbülső pedig egy hasznos válogatást az új sajtótörténeti kutatásokból. Jó húsz éves múltra tekint vissza e lap történeti feltárása, mely az 50-es évek közepe óta szerepel a romániai magyar művelődéstörténeti kutatások programjában, különösen Tóth Sándornak, továbbá Gaál tanítványainak jóvoltából. Tóth és Sugár Erzsébet gondos szövegfeltáró munkájának eredménye az eddigi négy kötetnyi gaáli forráskiadvány, mely az író tanulmányai, cikkei mellett értékes levelezését is feltárja, s ezt követi majd a neki írt levelek filológiai pontosságú bemutatása. Külön monográfiát lehetne írni e levelek nyomán, feltárva a Korunk azon területeit, amelyekről eddig vajmi keveset írtak — gondolunk itt a természettudományos — filozófiai — tanulmányokra. Erre hívja fel figyelmünket Veress Zoltán is az új Évkönyvben: „tudunk róla, mert sokszor átlapoztuk más céllal a régi Korunk évfolyamait, s közben ez feltűnt nekünk, hogy a két világháború közötti korszak egyik „vezértudománya”, a mélylélektan élénken érdekelte az akkori szerkesztőséget... s ugyancsak tudunk róla, hogy a relativisztikus fizika időszerű kérdései sem kerülték el a szerkesztők és szerzők figyelmét. Ilyen benyomásaim — kétségtelenül tényekből adódó benyomásaim, de mégsem pontos tényismeretünk—alapján beszélünk ma a természettudományos közírás hagyományáról a Korunkban... és szükséges, fontos és hasznos, de legalább illendő volna, hogy ezt most már valóban megismerjük.” Igen, ezt érezhettük az idei évforduló egyik hiányosságának, s vártuk, hogy tudománytörténészeink végre felfedezzék a társadalomtudományi Korunk mellett a természettudományit is. Úgy tűnik, ez még várat magára. Nagy segítséget nyújt persze ezekhez a munkákhoz az a bibliográfiai feltárás, amelyet e folyóirattal kapcsolatban végeztek bibliográfusaink, Bonyháti Jolán, Kemyén G. Gábor, Galambos Ferenc és Antal Árpád sokat tett azért, hogy e történeti kutatás legfontosabb alapját megteremtsék, de sajnos e feldolgozások többsége kéziratban maradt. Gaál tanulmányainak repertóriumát Tóth Sándor már saját, önálló kötetében feltárta, de ebből az egyetlen aspektusból még nem írható meg a folyóirat teljes körképe. Számos irodalomtörténészt sorolhatnánk ehelyütt, akik egy, vagy több tanulmánnyal már eddig is nagyban hozzájárultak e körkép kialakításához, de mivel ezeket a beavatottak már ismerik, itt inkább a legújabbakról, az Évkönyv tanulmányairól szólunk. Méliusz József újabb érdekes tényeket közöl abban az interjúban, amelyből a legfontosabb részleteket ez az új kiadvány is elénk tárja. Szépen látja Méliusz, hogy „egyesek sose fogják megérteni, hogy e kitűnő szemle európai színvonalával toronyként magasodik a korabeli egyéb sajtótermékek — legjobb esetben is tisztes — vidékiessége fölé. És az a torony nem a sznobok luxusának készült. Szükség volt rá. Attól kezdve, hogy állt, az volt az egyik mérce, illett felnőni hozzá. Micsoda pallérozó, enzimhatású tényező volt az a lap a mi szellemi életünkben! Már az első évfolyamától, 1926-tól”. Becsky Andor és Bányai László a Korunk előzményeit mutatja be, Balogh Edgár 1976-ban két könyvével is bővítette a kört, s joggal megtehette ezt, mint a Korunk kortársa, s egykori szerkesztője. Ő így vall: „A mai szerepkör tudatos vállalása nemzetiségben és romániaiságban kétségkívül kedvező szelet kapott a Kommunisták Romániai Pártja népfronti kibontakozásában, s a III. Internacionálé egész Európára ható dimitrovi vonalvezetésében, s ha sorra vennők a Korunk ez időbeli számait, nyomról-nyomra kimutathatnám akár cikk-szerzői, akár cikk-beszerzői segédletemet, igazolgatván, hogy én is voltam költő Árkádiában”. Dankanits persze nincs megelégedve azzal a nagyszámú történeti tanulmánnyal, ami eddig e témakörben megjelent. Pontosabban szólva Ve- resshez csatlakozik, s felír néhány témakört a hiánylistára: ,,Az eddigi Korunk-kutatás inkább az irodalomtörténeti, illetve bölcseleti-társadalomelméleti vonatkozásúra irányult, a kutatók érdeklődésének megfelelően. Holott képzőművészeti, zenei, építészeti, színház- és filmművészeti írások ugyanolyan figyelmet érdemelnének... Művészetek, irodalom, társadalom- és természet- tudományok, filozófiai és műszaki fejlemények, —valóban az egész kor, az eleven idők bomlott ki az olvasó előtt”. 91
