Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Bor-melléki zsiványságok (Szociográfia, II. rész: Részben bűnös)

lakos megengedte Dóró Ernőnek és családjának, hogy a tulajdonát képező, de általa nem lakott akasztói házába beköltözzenek, amíg családi házuk elkészül. 1973-ban Dóró Ernő viszonzásul a korábbi szívességért mondta Lajkó Jánosnak, hogy nagy bor­termésének csak egy részét jelentse be a saját nevére, hogy a progresszív adó alá vo­nást elkerülje, s majd ő ad Lajkó Jánosnak 2 darab adóívet, azon le tudja adni a bejelen­tetlen mustját és borát..Mit adott, hogy volt ez? Vádlott: 1957 óta ismerem Lajkó Jánost. Jó adófizető vót a községbe. Az 1973. évi termését, mivel Csengődön is, Akasztón is van szőlője, mind a két helyen be kellett je­lenteni. Megjelent nálam a Lajkó János a bejelentéssel, ami nem jól volt kiállítva. Mond­tam Lajkónak, hogy «na, Jani bátyám, kimegyek hozzád, oszt’ meg fogom csinálni.» Ez így megfelel a valóságnak. Megfelel az is, hogy 1969-ben idadta a házát és én egy évig használtam. Kb. 1 200 forintomba került, hogy annyira lakhatóvá tegyük, hogy egy évig meghúzzuk magunkat. Nem kért érte se lakbért, semmit se... Kimentem hozzá és ténylegesen 20 hektóval vagy 30 hektóval vót több mustja — nem bora még akkor — mint amennyit be akart jelenteni. Mondtam neki «jó’ van, Jani bátyám, ha nem akarod bejelenteni, megoldjuk, hogy ezt majd a sógornőmnek a nevire leadjuk, úgyis oda akartad adni a szőlőt isten nevibe.» Mer’ van neki olyan négy vagy öt katasztrális hold szőlője. Aztán ő mán ilyen magányos ember, azt hiszem 1912-be született... Bíró: Kiknek a nevére szólnak ezek az adóívek? Vádlott: Bene Andrásné meg Györkei Miklósné. Bí ró: Odaadta neki ezeket az adóíveket? Vádlott: Oda. És mondtam neki, hogy erre aggyad le a ... Fel is használta Lajkó János az adólapokat. Nem kértem tőle vissza sem az adólapot, sem a must vételi jegye­ket, hanem mostan kértem meg 75-be, «mielőtt éngem letartóztattak, hogy azokat az adólapokat meg mázsajegyeket égessed el». Bíró: Hogy akarta az adózó bejelenteni, és ön hogy javította ki? Vádlott: Készen vót a bejelentés, de hiányosan vót kiállítva, úgy vót a 70 hektó egybe, és meg kellett osztani, hogy ennyi termett Akasztón és ennyi termett Csengő­dön. És akkor én megosztottam neki ezt a dógot, mondom ezt bejelentjük, ezt meg úgyis oda akartad adni a sógornőmnek, a szőlőt, ezt meg bejelentjük a sógornőm ne­vire. Az egyik évbe az egyik sógornőmnek, a másik évbe a másik sógornőmnek. Bíró: Ez tehát nem egy évben volt? Vádlott: Nem. Az egyik 73 évben vót, a másik 74-ben. Azt hiszem az egyikre húsz hektó must vót bejelentve, a másikra harminc. Bíró: Ha Lajkó János a saját adólapján adja le a termést, akkor több az adója? Vádlott: nem lett vóna több, mert a 4 hold szőlő vitte vóna azt a 110 vagy 120 hektó termést... Azt hiszem, a szakértői vélemény is azt állapította meg, hogy ez a mennyiség a területén megteremhetett. Nem érintette vóna nyilván a progresszív adóztatás sem, mert 20-22 ezer forint egy hold szőlő munkálási költsége, tehát ha a 80 ezer forint lejön neki a négy hold szőlőre, a progresszív adóbasé esett vóna bele... Én kicsit ittas is vótam, osztán fővetettem a Lajkónak, hogy «hát úgyis ideadtad a há­zad, semmivel se bírtam meghálálni neked, hát adok két adólapot». Illetve 73-ba’ is egyet, meg 74-be’ is egyet... így jobban fog kinézni mégis a helyzet. Lajkó János el is fogadta. Bíró: Akkor Györkei Miklósné meg Bene Andrásné nevére nem is volt bejelentve? Vádlott: Be vót jelentve, csak én eltüntettem a bejelentőket, amikor meggyütt a mázsajegy.. . Mert egyébként megőriztem a bejelentőket, mert vót olyan számtalan, akinek nem vót szőlője, de bejelentése meg befutott.. . Szóval nem vót szőlője a tag­nak, termése meg vót... Ezeket elrakosgattam egy borítékba. Aztán, ha vót ideje az embernek, előszedegette, felterjesztett vagy húszat szabálysértésre, szabálysértési 55

Next

/
Oldalképek
Tartalom