Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 9. szám - Sinka István: Versek (Gyászmenet porladó faluk között, Honfoglalás, A szabadsághoz, Vigasztaló síró embernek, Bihari pacsirta siratja Hunyadi Lászlót, A színek gyásza)
HONFOGLALÁS Sebő! ha az Isten kalapja a föld, fogd a bokrétáját és oszd szét, hogy mindenki kapja — ez lesz országod alapja. S vegyél csirkét és kicsi bárányt. A rét, a rét, s e boglya mi ábránd volt csak, többé nem ábránd. És nem ábránd, száz új sáránd. És Sebő talyigát kerített, s felpakolta rá batyuját, korsójába vizet merített felgyűrte karján az inget és ment, húzott, hítta a csoda, hítta az ezeréves föld, ami már az ő tulajdona s hű, mint kerek kis asszonya. S új országának, hogy nekivág, először is nagy tüzet rak. És oda, ahol zúgnak a fák. Neki zúg ott már minden ág. Élete most már nem vak börtön. Van már csikója, lova, és nagy libái az árpaföldön — Csillaga tán végre följön. Földjén nagyvizű kutat ásott, mellette durkál két malac; öt jó boglya szénát is vágott s épít. Magának országot. Asszonyának fia született. S mondják: járt a vásáron és vett inget, gyolcsot, sót, kereket és egy bölcsőt és — nevetett. OKTATÁS így kell élni és győzni, népem! Aki így él, örök jelkép a végtelen világ szemében s tűz a villámok tüzében.
