Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 7-8. szám - KRÓNIKA - Vargha Kálmán: Még egyszer az Ady-dedikációkról és Földessy Gyuláról (Szerkesztőségi zárszóval) - Nagy István (1904-1977)
MÉG EGYSZER AZ ADY-DEDIKÁCIÓKRÓL ÉS FÖLDESSY GYULÁRÓL A Forrás 1976. 7—8. számában Bodri Ferenc annak a véleményének adott hangot, hogy az utolsó évtizedek Ady-kiadásaiból azért maradtak ki a költő ajánlásai, versküldő dedikációi, mert azokat a posztumusz köteteket gondozó Földessy Gyula elfogultan és megalapozatlanul kiirtotta. A Forrás 1977. 1. számában Földessy Gyula védelmében! című írásomban elmondtam, hogy a szövegcsonkítások ötlete aligha származhatott Földessytől, mert ő az 1950-es kiadás megjelenése előtt mindent megtett a dedikációk megmentése érdekében. Vitapartnerem A teljes Adyért című válaszában fontos adatokkal egészítette ki az Ady-dedikációk történetét, és a maga különvéleményét is körvonalazta Földessy Gyulával kapcsolatban. Polémiánkból néhány olyan következtetés is adódik, amelyek talán indokolttá teszik, hogy még egyszer szóba hozzam az Ady-dedikációk kérdését és Földessy szerepét az Ady-filológiában. Ezekben a konklúziókban, úgy látom egyet is értünk Bodri Ferenccel. 1. A költő köteteiben nyomtatásban megjelent dedikációk, verset küldő ajánlások az életmű szerves részét képezik. Ezeknek elhagyására, megrostálására senkinek sem lehet joga. 2. Az Ady-dedikációk közlésének ügye is tükrözi azt a harcot, amely a költő életműve, szellemi öröksége körül évtizedek óta folyik, éppen ezért hasznos volna gondos tanulmányban feldolgozni az ajánlások közlésének, az elhagyások, mellőzések, visszaállítások, „rehabilitások" történetét. 3. Ideje volna Földessy Gyula munkásságát is felmérni, alapos és lelkiismeretes dolgozatban tisztázni helyét és szerepét irodalomtörténetírásunkban, mindenekelőtt az Ady filológiában. Ha az erre vállalkozót nem is kecsegteti az a remény, hogy egy nagy formátumú tudósegyéniség körvonalait fogja majd tanulmányában fölvázolni, kárpótolhatja a nyomozás lélektani izgalma: annak a rejtélynek a megfejtése, hogy a hagyományos ízlésű, németes műveltségű tanár miként vált Ady egyik leghívebb és legelszántabb követőjévé, állami tisztviselőként is elvhű,szilárd és bátor demokratává, amilyennek a fasizmus idején magatartásában és nyilatkozataiban megmutatkozott. Munkásságának kritikai elemzése más vonatkozásban is fölvethet olyan kérdéseket, amelyeknek a tisztázása szintén „izgalmas” feladat. Az egyik legfontosabb probléma talán az, hogy rendkívül alapos tájékozottsága az Ady-filológiában milyen mértékben párosult Ady költészete lényegének a megértésével! Az Ady-motívumok és korrespon- denciák tudós ismerője eljutott-e az életmű egészének felfogásáig! Az Ady-líra ügyében a nyugato- sokkal folytatott türelmetlen vitáit olvasva az a kérdés sem látszik indokolatlannak, hogy vajon nem Ady költészetének modernségével szemben védte-e a maga költőjét, a benne élőt, Adyból azt és annyit, amit és amennyit megértett és átérzett belőle? 4. Földessy Gyula munkássága valóban megérdemelné, hogy művei a mai olvasók számára is hozzáférhetők legyenek. Abban nem vagyok biztos, hogy az egész életművét ki kel|ene-e adni, mint ahogy Bodri Ferenc javasolja, de legjobb munkáiból, Csokonairól, Petőfiről, Aranyról és mindenekelőtt Adyról szóló tanulmányiból, esszéiből, filológiai vázlataiból, vitacikkeiből bizonyára nem volna pazarlás kiadni egy válogatott gyűjteményes kötetet. Vargha Kálmán A Forrás szerkesztősége örömmel adott helyet az Ady-dedikációk körül kialakult vitának. Az az érzésünk, hogy mind Bodri Ferenc, mind Vargha Kálmán fontos szempontokkal, adalékokkal egészítette ki ezt a valóban eléggé fel nem tárt,eléggé nem tisztázott kérdést. És örvendetesen tapasztaltuk a vitapartnerek nézőpontjának közeledését, a fontos kérdésekben való egyetérését. A magunk részéről mintegy vitazárásnak tekintjük Vargha Kálmán válaszát. És az az érzésünk, hogy e részletkérdés felvetésével,ezzel a hasznos vitával is hozzájárultunk valamivel — ahogy az egyik cikkíró jegyezte meg — a teljes Adyért való küzdelemhez, az Ady-dedikációk ügyének megnyugtatóbb megoldásához. A SZERKESZTŐSÉG NAGY ISTVÁN (1904—1977) Elhunyt a romániai magyar prózaírás egyik legeredetibb hangú egyénisége: Nagy István. Életútja és írói pályája szorosan egybefonódott e korszak történelmével: a kolozsvári Fellegvár egyik sziklaodujá ban született, a gorkiji végtelen nincstelenség környezetéből indult, és jutott e| igen korán a munkás- mozgalomig és az irodalomig. Kicsit a Veres Péter-i, Szabó Pál-i életúthoz állt közel az övé: autodidaktaként képezte magát és szólaltatta meg a külvárosi munkássorsot. Szoros kapcsolatban volt mindig a munkásmozgalommal, a párttal. Aktívan részt vett a szárszói konferencián. „Fametszetszerű, puritánsággal” szólt a proletárok életéről. Elkötelezett és realista író volt, a Külváros és a Bérmunkások című művei a magyar szociográfiai irodalom jelentős alkotásai. 96
