Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 7-8. szám - Buda Ferenc: Messzi út tanulságokkal (Kirgiziai útijegyzetek)

kirgiz művészek ma is mesterükként tisztelik, szeretettel gondozzák hagyatékát, művei ott láthatók a frunzei Képzőművészeti Múzeumban, s a Szovjetunió egyik legjobb filmalkotó közössége, az Ajtmatov-vezette Kirgizfilmstúdió, nemrég kitűnő dokumentumfilmet készített róla.

Mészáros László kezdeményezése egyébként napjainkban fordul igazán termőre. A kirgiz építőművészet — amelynek legkiemelkedőbb alkotói s vezetői igen tehetséges fiatal emberek — az építőiparral karöltve eleve úgy tervezi meg mind a középületeket, mind pedig a sok ezer család számára kényelmes, tágas otthont nyújtó új lakótelepeket, hogy azoknak a népi díszítőművészet jellegzetes motívumai — a ,,mujuz” (szarv) és a „karga tirdak” (varjúkarom) — szerves tartozékai legyenek. Módot találtak arra is, hogy népi építészetük reprezentánsának, a jurtának szerkezeti elvét a modern követelményeknek megfelelően alkalmazzák az akkoriban még épülő, mostanra — gondolom — már kész cirkuszépület megtervezésekor. Ennek láttán lehangolódva gondoltam a magyar építészet terméketlen vitáira, vitatható eredményeire, arra, hogy a csudálatosán gazdag és változatos magyar népi építészettel nem tudunk mit kezdeni. Könyvek, skanzenek konzerválhatják az utolsó órákban megmentett értékeket, de ez nem elegendő. Felhasználni, alkalmazni kellene ezeket, mert ami kimegy a használatból, óhatatlanul pusztulásra van ítélve. A házgerincet a gerenda egyedül nem tartja meg: a benne lakozó ember lélegzete is szükséges ahhoz, hogy le ne roppanjon időnap előtt. Számunkra — úgy tűnik — kényelmetlen kölönc a népi építészet hagyománya — kár vele bíbelődni, hisz akárhogy törjük a fejünket, nem találjuk a helyét a mai világban. Valahogy úgy vagyunk vele, mint öregjeinkkel: mielőbb nyugdíjba velük, hogy ne legyen gond rájuk. Pedig . .. pedig ha a magunk eszétől nem jövünk rá, kirgizbarátainktól megtanulhatnánk, hogy a szellemi értékekkel okosabban is lehet gazdálkodni. (S az öregemberekkel is lehet több szeretettel, több tisztelettel bánni.)

(Látszólag elkanyarodtunk a témától. Valójában azonban nem: az öregek iránti őszinte tisztelet a kirgiz — s a többi középázsiai nép lelkületében mélyen gyökerezik, ezért a néphagyománynak is szerves, elidegeníthetetlen része.)

Lépjünk azonban vissza a jurtához.

A jurta — s ezt nem én állapítom meg először — az egyik legtökéletesebb (ha nem a legtökéletesebb) hajlék,amit az emberiség sok ezer éves történelme során létrehozott. (Mint mérnöki teljesítmény, csak az eszkimók igluja közelíti meg.) Megkockáztatnám ama szentségtörőnek tűnő kijelentést, hogy építészeti műremekként ott a helye Egyiptom és a Kolumbusz előtti Amerika piramisai, a középkori katedrálisok, vagy a jelenkor Le Corbusier nevével fémjelzett alkotásai sorában. Célszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy Eurázsia azon területein, ahol a nomád nagyállattartás legtovább fennmaradt — Szovjet-Középázsiában, Mongóliában, Kína és Afganisztán némely vidékén — napjainkban is használják. Az ottani szélsőséges éghajlati viszonyoknak megfelelőbb házat máig sem tudtak kitalálni (legalábbis ami ilyen olcsón kivitelezhető). A mongolokat nem a maradiság, hanem gyakorlati indítékok késztetik arra, hogy lakótelepi házuk közelében — ha lehet — fölállítsák a jurtát is. Német mérnökök csoportja egyéves expedícióra ment Mongóliába. Minden kényelmi és biztonsági berendezéssel fölszerelt ultramodern lakókocsijuk megnyugtató birtokában elhárították a vendéglátók által fölkínált jurtát. Végül maguk voltak kénytelenek folyamodni érte. A korán beköszöntő kemény fagyot még kiállták volna vitézül a hazulról szállított töméntelen fűtőolaj jóvoltából, de a mongol fennsík szüntelen tomboló szeleivel már nem tudtak megbirkózni: egy éjszaka a szó szoros értelmében kifújta alóluk a szél a lakókocsit — felborultak.

Egy új találmány egyének vagy alkotócsoportok tervei, elgondolásai alapján jön létre. Hogy jó-e vagy sem, az csak a hosszú időt igénylő tartós használat alapján ítélhető

12