Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 5-6. szám - MŰVÉSZET - Á. Szabó János: Történelem a színpadon (Jegyzet két kecskeméti bemutatóról)
odaadó hűségnek és szilaj hitnek mint Ottó püspök, a későbbi II. Orbán pápa, Hetényi Pál pedig még kevesebb szereplehetőséget kapva is finoman adta vissza Péter kancellár fondorságra hajló jellemét. Sikerült volt még Gumik Ilona a szenvedélyesen elfogult Adelhaid szerepében, Lakky József az együgyú'en ravasz orléans-i püspök, Csernák Árpád a cinikus normán király, Hídvégi Miklós pedig a hetyke canossai várnagy megjelenítésével formált találó epizódot. Külön történet Desiderius apát igen fontos szerepe. Forgács Tibor, aki elmélyült, tiszta érvelésével az első néhány előadáson a legjobbak közé tartozott, sajnálatosan megbetegedett, Andorai Péter vendégként vette át tőle a szerepet, sőt néhány alkalommal Ruszt József volt kénytelen beugrani. Szlávik István színpadának és jelmezeinek egyszerűsége hiteles légkört teremtett a súlyos gondolatok drámájához. A rejtekhely Amennyire Németh László darabjának felújítása jelentős teljesítmény a klasszikussá váló huszadik századi magyar dráma hagyományainak ápolása szempontjából, annyira örvendetes és merészségéért is elismerésre méltó tény Páskándi Géza A rejtekhely című történelmi játékának ősbemutatója. Az avantgárd új csapásait járó költő és különös képzettársításaival nem egyszer meghökkentő, vagabund gondolatszökellésű esszéista ebben a művében sem bánik szűk- markúan a meglepetésekkel. Játéktere a nagy francia forradalom, a jakobinus diktatúra kora, annak is a végnapjai, már átveszi Robespierre-ék uralmát a thermidori konvent. Különös, hogy egymás mellé került ez a két darab a színház műsorában. Németh László a minden erejével, még körülményei ellenére is cselekedni akaró hőst ragadta ki a történelemből. Páskándi, bár a legközmondásosabban forradalminak tartott időszakba nyúl vissza, voltaképp a forradalmi apály lélektanát ábrázolja. Hősei, ha ugyan lehet hősöknek nevezni őket, a cselekvés elől menekülnek, olyan magatartást próbálnak mintegy rejtekhelyül találni maguknak, amely bárhogyan is alakulnak a körülöttük zajló történelem eseményei, mindenképpen igazolják őket. Nem az életet, a túlélést tartják célnak, az életforma Jolly Jokerét igyekeznek mindenáron megtalálni. A darab legnagyobb részében színhelyül szolgáló kártyaszoba diktálja ezt a hasonlatot. Ez a kártyaszoba voltaképpen műhely lenne, ahol a fronton harcoló forradalmi katonák részére kellene csizmát javítani a rettegés-csinálta csizmadiáknak, egy tanácstalan arisztokratának, egy kiábrándult polgári származású énekes- és táncosnőnek, no meg magának Guillotine doktornak, a róla elnevezett szerszám feltalálójának. Az igazi csizmadiát „kiemelte” a forradalom, ő nevel. Simon vargára bízták a lenyakazott király gyermekének nevelését, s mérhetetlen büszkeségében ő elfelejti, s megveti mesterségét. Mindenki igyekszik mindenáron menteni magát és ahogy pörög a szikrázó szelle- mességű párbeszédekből szőtt játék, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy reménytelen menekülés, nincs mód nem-cselekvésre. A szereplők kivonják magukat az eseményekből, ki akarják várni, amíg egyértelművé tisztázódik a forradalomban fenekestül felfordult helyzet. Csakhogy az élet nem enged kibúvókat. Az események egyre inkább elszabadulnak, ha a cselekvésre hivatottak a megbúvásban látják a célt. Különös, indirekt bizonyítást alkalmaz Páskándi Géza. Gunyoros fintorokkal kérdőjelezi meg a forradalom szükségességét és lapuló hőseinek csődjével érvel elkerülhetetlensége mellett. Ilyen felfordult világból, ahol a kézműves alkoholos agymosással valósítja meg a feledtetés pedagógiáját, ahol a tudós és a művész csizmatalpalás örve 81
