Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 4. szám - SZEMLE - Tarján Tamás: Add tovább! (55 mai költő és író antológiája)
A Magyarországon is forgalomba került szép kötet bizonyosan nagy hasznára válik közművelődésünknek. A jeles bukaresti kiadót köszönet illeti a már nagyon szükséges újra megjelentetés megvalósításáért. (Kriterion 1975.) BÁRTHJÁNOS ADD TOVÁBB! (55 mai költő és író antológiája) Váltóbot, csemcsemgyűrű, padok alatt körözött gyűrt papírdarab titkos üzenettel? Egyik sem. Versek, novellák és tanulmányok gyűjteménye, nagyra nőtt és feketén borongós külsejű. Szigorú s ugyanakkor játékos nevet kapott a ke- resztségben, utónévként egy felkiáltójellel. Életerős; az újabb (itt mainak, másutt általában fiatalnak mondott) magyar irodalom első valóságosan lélegző antológiája. Sokszor aritmiásan veszi a levegőt, liheg, szuszog, fuldoklik; de van. Az Add tovább! az írószövetség fiataljainak József Attila Köre és a Móra Könyvkiadó frigyének köszönhetően látta meg a napvilágot. Ez az első közös vállalkozás — tudatja a kiadói előszó; az új nemzedék tagjai tehát most már nemcsak egyenként jutnak önálló kötethez (e téren évek óta igen jók a lehetőségeik), hanem együttesen is. Antológiák persze jelentek meg korábban is, de ez az első eset, hogy a kötet szerkesztése „belülről” történt: Csapiár Vilmos, Kulin Ferenc és Rózsa Endre irányította a munkálatokat. Egy író, egy kritikus, egy költő, maguk is a József Attila Kör tagjai. Ellentétben a megelőző, olykor nem is sikerületlen gyűjteményekkel (melyek közül az Első ének-et és a Naponta más-t valóban továbbadtuk, lelkendezve vagy dühödten ronggyá olvastuk hét-nyolc évvel ezelőtt, többségünkben úgy húsz évesen — a Kilencek könyve, az Elérhetetlen föld pedig egyenesen kincsnek számított; melyek közül a Szépirodalmi Kiadó poétákat indító köteteire, főként a Költők egymás közt-re még figyeltünk, de az Eső a szilfák levelén című novella-antológiát már nem kapkodtuk szét 1975 könyvhetén), ellentétben tehát az előző gyűjteményekkel, a szerkesztők nem telefonkönyvet kívántak összeállítani, amelyben lehetőleg mindenki benne van, s nem az ábécét tekintették az antológiakészítés legfőbb törvényének. Ciklusokat alakítottak ki, s egy-egy író, költő neve akár négy-öt helyen is fölbukkan — mindig ott, ahol nem a névnek: magának a műnek van helye. Párhuzamos törekvésként viszont tömböket is formáltak, hangsúlyosan mutattak be néhányat az arra érdemesek közül. Szilágyi Ákos, Dobai Péter, Veress Miklós művei szinte valamennyi ciklusba beszivárognak, míg Döbröntei Kornél nyolc egymás mellé rendezett verssel, majdnem kétszáz sornyi anyaggal szerepel a kötet élén. Mindkét módszer jó, helyénvaló — bizonyítékul bőséggel hozhatnánk a további példákat: Petri György elszórt verseit vagy éppen Utassy József, Oláh János verseinek tömbszerű jelenlétét említve. A szerkesztők minden esetben a belső, logikai összefüggésekre koncentrálódtak, egy-egy ciklus „főgondolata” szabta meg az alkotások sorrendjét. Dicséretes buzgalmuk, körültekintésük kitűnően rendszerezett, fegyelmezett antológját hozott létre, s csak itt-ott estek túlzásokba: Újhelyi János Feketevágás című elbeszélését például mechanikusan követi Győri László verse, a Disznóölők. Az antológia részletes értékelését egy újabb anyakönyvi adat tisztázásával kell kezdenünk. Bárha a köteten ez áll — mégsem tekinthetjük 1976-ot mérvadó dátumnak. Igaz, ekkor jelent meg a gyűjtemény — de a benne közölt novellák, versek, tanulmányok nagy része korábban (esetleg három-négy évvel korábban!) már megjelent. Ez a tény arra utalhat, hogy a szerkesztők és a kiadó—abizonyára kölcsönös jó szándék ellenére — számos kérdésben nem értettek egyet, s viták odázhatták a könyv kiadását. A kiadói előszó hangsúlyozza is, hogy a végeredménnyel szemben is vannak kifogások. A szerkesztők saját „előszavából” (mely egyébként egy — csak rendszertelenül olvasó, inkább szakcikkekre koncentráló — vegyészmérnökkel folytatott beszélgetés) szintén az derül ki, hogy „körön belül” is akadnak vitás vagy továbbgondolandó kérdések. Az viszont kétségtelen, hogy a megjelenés „csúszása” nem tett jót az Add tovább!-nak: túlzottan sok a másodközlés, s ez még akkor is bosszanthatja az olvasót, ha jó műről van szó. A mai (fiatal) írók-költők általában kézzel- lábbal tiltakoznak az ellen, hogy valamiféle egységes nemzedékké koholják őket (mármint az általában csak koholással foglalkozó kritikusok, recenzensek). Ám hogy e nemzedék létezik, azt az Add tovább! is bizonyítja. Létezik, természetesen nem életkori értelemben, nem elsősorban az 1940 és 1950 közé eső születésnapok — sokkal inkább élet és irodalom rokon típusú érzékelése miatt. Nyilvánvaló, hogy minden tudatos generáció igyekszik fölmérni helyét, helyzetét a világban, s az elődökhöz, a hagyományhoz való viszonyát. Ez a törekvés fokozott mértékben jellemzi a gyűjtemény szinte valamennyi alkotóját. Mi közöm hozzátok, emlékeim? — teszi föl a kérdést az első ciklus címe.s tizennégy író és költő kísérli meg a válaszadást. Nem sok — hallani ki a közös feleletet; de nem lehet nem észrevenni, hogy a tagadás mellett erősen jelen van egyfajta érzelmi vállalás is. Bari Károly magának is mondja: Vár rád a tenger — de nem felejti, ha ki is akar szakadni onnan, a Cigánysor-t. S nemcsak a térhez — de az időhöz való viszonyt is mérlegelik a kötet szerzői: a negyvenes-ötvenes évek fordulójáról sűrűn esik szó, de a kritikus hang sem vezet a teljes tagadáshoz. 87
