Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 4. szám - Dobai Péter: Szélfelőli céltalanság (Elbeszélés)
avárostól. Nincsenekszülővárosaik, talán hazájuksincs.. .Az építészet,a szobrászat... Nemzetközi pályázatok! UNESCO! Szentélyekés cirkuszarénák. Katakombák, metró- állomások és tágas főterek: a körmenetekhez és a kivégzésekhez. Hát így együtt, minden, ez az építészet. Állnak a házak. Nem igaz? Igen. Állnak. Laknak bennük. Igen. Nem élnek, hanem csak laknak. A Club of Rome kimutatásai... A taps már nem a szónoknak, hanem a leleplezett szobornak szólt, amelynek társult, kettős alakja megjelent a világon. A nemek egyesülése, a férfi hívása, a nő engedése, a tánc, az úszni-futás, az érintés, a befogadás, a hűség — ezek a motívumok első látásra nyilvánvalóan reprezentálták e szobor létrejöttének és ide-állításának alkotó okát. .. .mint egy tanköltemény, mint egy himnusz,amire megtanítjákaz embert, gondolta az idős mester, akinek tapsolt a gyülekezet. A vitorláshajókat nézte, ahogy a szélfelőli tóháton manővereznek. Nem értett meg valamit? Nem értette meg azt, amit az életévek árán a fülébe súgott az élet? Megértette az időrendet, a tér rendjét: klasszikusan, gótikusán, szürreálisán, metafizikusán, megértette a statikát, a dinamikát, az államrendet, a dimenziókat, a térkoordinátákat, a transzformációt, a szögsebességet, az elemi és a bonyolult összefüggéseket a mennyiségi formák között, megértette a gyakorlat és a valóság érveivel felelősségre nem vonható politikai és filozófiai elveket. Az évszázadok és az évszakok szépségét most együtt érezte: a szerzett tudást és a személyes emlékeket valami egybevette benne. Egy érzés, a félelem érzése, hogy ő, a szobrász: tanú. Ha romantikus vallomást tesz egy szürke perben — mi a világtörténelem egy vidéki fényképész műtermében? igazolványképek, bérletképek, félárú- jegyhez való képek, katonaképek, apák és fiúk képe, esküvői és temetési képek— akkor is tanú, ha megtagadja a vallomást, akkor is tanú. Mély, szinte földalatti motorhang zúgott fel. Sikolyszerű gumihang kísérte, aztán egy éles, fém és egy más anyag érintkezéséből származó csattanás, utána vattacsend. A szemtanúk szerint: Egy férfi, aki mintegy tíz méterre állt a szobortól és cirka húsz méterre a balesettől, ezt mondta a jegyzőkönyvbe: „Zöld sportkocsi hajtott be nagy sebességgel a terelő- útra, ami a parkolótéren át vezet vissza az országúira. Egy kék Trabant volt előtte, egész lassan ment, azt akarta előzni jobbról a sportkocsi... Mert, mintha a Trabant leállt volna a parkolótéren, talán a tömeg miatt. De nem is tudott volna fékezni a sportkocsi, mert glatt százzal jött, ezért előzött jobbról. Szabálytalanul. Persze parkolótér volt. Ott más az előzés témája.” Egy fiatalember, akit állandóan helyesbített a menyasszonya, a következőket adta elő: „Zöld, nyitott Lancia Flavia száguldott be a terelőútra. A parkolótéren éppen akkor tolatott kifelé egy Trabant. Azt kerülte ki, jobbról. Egy másik autó is tolatni kezdett. Azt is kikerülte és akkor pördült meg egy jelzőtáblát tartó vasbetonkockán. Attól nekivágódott a falnak.” Egy tengerésztrikós, szőke férfi, aki a szoboravatást néző tömegből talán először ért a baleset színhelyére, csak ennyit mondott: „Nem téma.” A kék Trabant utasai elmondják (egy idősebb férfi beszél, aki a Trabant tulajdonosa alkalmasint. Neje csak hangokat említ, amelyeket a baleset pillanatában hallott, mivel világtalan. A fiú megjegyzéseit nem rögzítik, mert kiskorú és hidrokephal): .......tolattam kifelé, miután leleplezték a szobrot — mondja tollba a férfi. Azt hittem végünk van, amikor a visszapillantó tükörből megláttam, hogy a kijelzett, szűk terelőútról egy zöld, lapos gépkocsi rohan belénk. Elrántottam a kormányt. így elkerültük az ütközést. De lefékezni nem tudott. Ahhoz legalább fékező ejtőernyőre lett volna szüksége, mint a lökhajtásos gépeknek. Nekiment a betonfalnak. Nagyon sürgős volt nekik a me55
