Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 4. szám - Olzsasz Szülejmenov: Ázsia (Befejező rész) - Buda Ferenc fordítása

A. D. Gracs 58 tuvai bálványt kutatott föl; mindössze hármuk tart határozottan kifaragott csészét, a többi — kiskorsót.

A déli és nyugati türk pusztákon másalakú edénnyel: csészével találnak kurgán- szobrokat. Ha ott is megőrizték a tükör-kompozíciót, úgy feltételezhető, hogy ebben a körzetben a csésze volt a rituális edény, nem pedig a korsó.

... A sumér-türk párhuzamot nézetem szerint az is alátámasztja, hogy Sumérnak is megvolt a maga edényes Bálványa. De az a Bálvány — a babilóni Írásos források alapján — megőrizte a maga isteni funkcióját. Ez babilóni nyelven — Istor, a feltámadás istennője. A Tűznek, Tammuz felkelő napjának anyja. A mitosz szerint Istor az alvilágba ereszkedvén rátalál Tammuzra és életrekelti azt.

Fönnmaradtak Istor szobrocskái, amelyek őt hasához szorított edénnyel ábrázolják.

A sumér hieroglifa = nap — átlépve a grafikai megvalósításból a szobrásziba, félrebillentett csészévé változik.

Kézhez vagy fej mellé hibátlan csészét állítanak, a feltámadás biztosítékát. Széttörött csésze — leélt esztendő. A király sírjában, ki átadatik az éjszakának, évei száma szerint helyeznek el agyag- vagy faedényeket. És összetörik azokat. A törhetetlen fémedény a feltámadás eszméjét testesíti meg.

Istornak, a feltámadás istennőjének szobrát a meghajtott csészével temetkezés fölé állítják.

Az elhunyt hasonlóvá vált Tammuzhoz, a naphoz, Istornak föl kell őt támasztania. Ezért áll fölötte jelével, a meghajtott csészével. A kipcsakoknál fönnmaradt ez a refrén: ,,tamuz, tamuz, tamuzukl”, amely immár minden értelem és egybehangzás nélkül kíséri bármely népdal szövegét. Számomra úgy tűnik: az a Tammuz napistenhez intézett ima, annak is leginkább használatos része. Az ősi előázsiai imák nyomai néhány mai nyelvben fönnmaradnak, s épp a népi dalrefrének alakjában. „Érdekesek azok az urartu (vagy hurrit) szavak, amelyek a grúz népdalok refrénjeiben megőrződnek” — írja

I. M. Gyakonov, A. Szvanidze tanúságára hivatkozva.

A kurgánokon — Mongóliától Magyarországig — csészés kőbálványok álltak, Istornak, a feltámadás istennőjének képei. Ez a szobor külső attribútum is volt, a tengriánus temetkezés jelképe.

Mi az, ami a tengriánizmus főeszméjét a későbbi vallások ideáitól megkülönbözteti? A szószerinti feltámadásba, az életnek a földön való folytatásába vetett hit. Keresztüljutsz az álmon és föleszmélsz 1. mint mormota és fű (ha a föld fia vagy), 2. mint nap (ha az ég fia vagy).

. . . Egyik alán sírban a harcos maradványai mellett a maga nemében egyedülálló bronzszobrocskára leltek, amely egy nőt ábrázolt, teli csészével. Az „italt” színes üvegdarabka jelentette, amelyet fölülről helyeztek a csészébe. A régészek úgy döntöttek, hogy ez ,,a harci ló szerszámdísze’’: a szobrocskának bronz alátété volt, nyílásokkal. V. B. Vinogradov Kaukázus-kutató „Letűnt idők titkai” c. könyvében — amelyet a pop-történettudomány műfajában alkotott — ennek az érdekes tárgynak a jelentését úgy magyarázza meg, hogy nem lép túl a temető határain. A szépség szépelgésbe fordul. „Mit szimbolizált e figurácska, amely a harci ló fejét koszorúzta? Egyszerűen az elbeszélő mulattató ötlete-e, vagy a harcos édes ábrándjainak kifejezése arról a találkozásról, amelyben honfitársai és barátnője részesítették a messzi portyáról való megtérte alkalmából? Az utóbbi valószínűleg közelebb áll az igazsághoz. Ő egy csészét nyújtott át neki, tele itallal, amely oltja a szomjat, új erőt ád s megtölti bátorsággal a vitézt a kedvesével való találka idején”.

„Az elbeszélő mulattató ötlete” az alánok történetével kapcsolatban a feltámadás nap-csészés istennőjének kultuszával való közeli ismeretséggé változhatik.

Egyéb — még akadémikusabb — kútfőkből is meríthetnénk példákat a szertartási tárgyakvulgáris magyarázatára, hogy alátámasszuk — ó jaj, már nem is a föltételezést — a határozott következtetést: a történettudomány költői metaforákat helyez „képvise38