Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 3. szám - Pinczési Judit: Versek (Szelídített tenger; Hátsó udvar: a csönd magyarázata)
PINCZÉSI JUDIT SZELÍDÍTETT tenger Mindig reszket a kezem, amíg a páncélmellényt A Szekrény alá dugom, a padló reccsenése már Sokkal egyszerűbb. Papucsom kelme, drága holmi, Jakut-földi emlék, mint bádogagyaram. Nehéz, Azért nehéz, a csönd nem türelmes, s a vérfolt is Csak nedves és kötözködik velem. A szőnyeg Kalifája tormát hint, kioktat, s éra térdre Ereszkedem. Ebből nem engedek. Perzselt csalán a kezem, valahányszor egy jeges nap után Az ajtóhoz csúszom. Mentával borítom lovam szügyét. Bebocsátást kérek a falikádtól És reggelig csókolom az erkély-cinegét. HÁTSÓ UDVAR: A CSÖND MAGYARÁZATA Szeretem a megnyíló torkokat ahogy örökzöldbe vonják a kútkávák jeges szigeteit, a mohák élelmes rendjét a rekeszajtók tárulásakor. Szeretem a fülön habzó szájat, a hírközlés e csapongó remekét: — Egy bengáli tigris azt mondta egyszer színének fogyatékosságai miatt a sakált nem tekintem rokonomnak — Szeretem az őserdők bozontosait, az atkákkal etetett összes partlakót. Egy nyakamba néző tekintetre nézek, mely messze megelőzi Vízivárosom szúnyogait. A fenyők gyertyavirágaira mondom ez is jó, ez a sárga csepegés.
