Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 3. szám - Olzsasz Szülejmenov: Ázsia (Az i ja) - Buda Ferenc fordítása
2. Első és második személyű személyes és birtokos névmások. Miért csak az első kettő? Mivel az indeourópai nyelvekben a 3. személyű névmások nem egyeznek meg. 3. Némely rokonsági terminus. 4. Némely testrész elnevezése (az indoeurópai nyelvekben csupán a láb elnevezése közös — *ot). Ilyenformán két — külsőleg nem hasonló — nyelv összehasonlításakor elegendő meglátni e lexikai csoportok közelségét ahhoz, hogy a nyelvek genetikai rokonságról nyilatkozzunk. Az indoeurópai nyelvcsaládot a leegyszerűsített séma szerint alkották meg, az első időkben, amidőn a tudósokat a szanszkrit és görög számnevek, névmások valamint rokonsági terminusok hasonlósága szószer int elvakította. Az idő tájt csupán ilyen alternatíva létezett: vagy genetikai rokonság, vagy semmilyen. Az élő nyelv- történet viszont a rokonságnak több változatát ismeri. A nyelvészek ezeket nem vették észre és nem írták le. Ellenkező esetben az indoeurópai nyelvcsalád felbomlott volna néhány családra. Felötlik a kérdés: vajon nem lehetséges-e, hogy a számnevek, névmások és rokonsági terminusok egyáltalán nem az ősindoeurópai nyelv maradványai, hanem egyszerűen kölcsönzések valamelyik (mondjuk: a perzsa) nyelvből, annak legnagyobb elterjedtsége időszakában (mondjuk: az Ahemenidákalatt,az i. e. 1. évezredben, amikor a perzsák hatalma nyugaton Görögországig és Egyiptomig, keleten Indiáig és Kínáig terjedt)? Ezt a kérdést az indoeuropisták előre látták és készenlétben tartották azt a téléit, amely szerint — az alapszókincs szavai nem kölcsönződnek. Következésképpen: a számnevek, egy pár névmás és néhány rokonsági terminus az összes (sémi, türk, finnugor, stb). nyelvben együtt született e nyelvekkel, csak hozzájuk tartozik, senkinek át nem adható és senkitől nem kölcsönözhető. Ha egybevetnék akár a török nyelveket az indoeurópaiakkal, ez a pillér minden különösebb robaj nélkül leomolna. Az összehasonlítás megmutatná, hogy a nyelvalkotók nem ismerték ezt a szigorú rendelkezést, és minden szinten kölcsönöztek szavakat. Nyelvtant is. Például a türk számnevek elsősorban az indoeurópaiakkal egyeznek meg. Néhány összetett számnevet az indoeurópai nyelvek a törköktől kölcsönöztek. Az igeragozás latin szisztémája csak a türkkel valóösszehasonlítás útján magyarázható meg. Az 1. személyű névmások szuppletivizmusát alany- és függő esetben — amely az indoeurópai rokonság egyik alapérvéül szolgál — a török és finnugor nyelvekkel való összehasonlítás magyarázza meg (v. ö. ja — menya — mnye, és men— meni, menge; orosz ill. kazah). A rokonsági terminusok alakjainak — mather, father, sister, brather — származása nem lesz teljes a türk anyag tanulmányozása, nevezetesen: a többesszám türk formánsa (-tér) történetének kutatása nélkül; ez ui. olyan szuffixumként is használatos volt, amely a szó értelmének megszólító-tisz- telő árnyalatot kölcsönzött. Az,,indoeurópai nyelvek” tétele a tagadás szakaszának kikerülésével vált elméletté. Az elmélet Jones első megfogalmazásának ingecskéjében született, de nem is nőtt ki belőle a rákövetkező évszázad során. Ez az elmélet nem fejlődött, nem forradalmasodott; örökkétartósága csupán azt bizonyítja, hogy nem teljesértékű. Az „indoeurópai nyelvek” terminusa székében burjánzik, mennyiségileg, mint egy bekezdés a nyelvtudomány tartalomjegyzékében, de nem elméleti részében. Hogy mily könnyűszerrel lehet indoeurópai nyelvvé válni, az észrevehető a kartveli (grúz) nyelvek legújabb türténetéből. 1965-ben Tbilisziben megjelenik T. V. Gamkrelidze és G. I. Macsavariáni könyve: ,,A szonánsok és az ablaut rendszere a kartveli nyelvekben”. ,,A szerzők meggyőzően bebizonyították a kartveli nyelv alapjainak az indoeurópai nyelvcsaládhoz való közelségét.” 38
