Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 2. szám - ERDEI FERENC PUBLIKÁLATLAN ÍRÁSAI, LEVELEI - Levelek Erdei Sándorhoz
hazája felől s végtelenig fejleszthető alapokat rakott le. Ezenközben harcolt s harcában használta azt is, amit Marx csinált. De ezen kívül mi mindent még!!! Szóval így néz ki a két véglet. Egyik felől a valószínűség felső határáig minden szokás- szerűen meg van oldva, s az ember ott csak simán élhet. Forradalomnak ott sem értelme, sem lehetősége. A másik oldalon pedig minden nyílt kérdés: ami megoldott és kijárt pálya, az oly keskeny, hogy azt csak elboríthatják a többi erők. Itt viszont valamire való ember csak forradalmár lehet. Az Ős Oroszországról szólva lehetett. Már a nagy fordításon túl vannak s ott most egészen más a levegő. Az alaplerakás [. . . ] folyik. Zárójel: hogy kik csinálták legelsőbb, azt csak úgy osztályszerűen nem is lehet megmondani: munkások. De orosz munkásság magában ilyet ez életben nem cselekedett volna. Segített az egész európai emigráció s intellektuellek. Gőzt adott a parasztság. S a rudat igazgatta egy ember, aki ember volt, orosz volt s az ember legfelső foka: zseni. Ha nagyon egyszerűen akarja az ember mondani, hogy ki csinálta, úgy csak azt mondhatja, hogy: Lenin. [. . . ] így a két pólus. És ez átmenetnek millió fajtája. Bizonyos azonban, hogy mi a másik végihez vagyunk közelebb vagy éppen középen. De a nyugodt, megoldott és kijárt világhoz mindenesetre messze vagyunk. Affelől nem panaszkodhatunk, hogy az úri világunk nem elég terebélyes. Alighanem nagyon is. De viszont annyira nem, hogy mi is beleférjünk. Meg aztán gyarmatok sincsenek s immár nemzetiségek sem. Itt nincs „férőhely”. Polgárság, saját terebély-képzéshez nem jutott el. Minden az úri árnyékban maradt. [. . .] Itt sok lehetőség ugyancsak nincs. Proletariátus? Számra igen kevés, elhelyezésre igen mostoha: saját fejlődéséhez soha nem jutott el. [. . .] Sem a proletár, sem polgári existencia, vagy „konvenciórendszer” (mely a parasztokat is befogadta volna) ki nem alakult. Egy sima út van csak honunkban s egy becsülete az embernek: úrnak lenni vagy belső cselédnek ... Viszont ez nem nagy vigasz. A parasztság pedig sokallván állapota nyomorúságát, mindenféle utakon kecmereg. Nem vár sem polgári, sem proletár, sem úri segedelemre, hanem egyelőre öntudatlanul maga tápászkodik. S ebben van a mi egyetlen nagy magyar lehetőségünk. Román, szerb, horvát és bolgár paraszt még önmaga belülről nem fordul állapota ellen. Még fiatal e minőségben. Nyugaton vannak járható polgári útjai, északon szintén vagy ilyen polgári utai vannak (Skand) vagy a háború utáni népi-polgári felszabadulás adott neki lélegzetet. Nekünk nincs semerre utunk s érezzük a terhet rettenetesen. Ez ismét egy lehetőség. És pedig egy külön paraszt tettre. Mely munkás tett is egyben, magyar is, és világképében se nem úri se nem szocialista, se nem polgári-liberális. S az a gyanúm, hogy egyszerű ellentéteket és dogmákat sem fog termelni. Egy dogmát ismer: az ember és az életösztöne dogmáját. Szóval alaplerakás még hátra van minálunk s vagy lerakjuk mi parasztok, vagy készülhetünk a nirvánára mind magyarok, mind parasztok. Mert elvesz mindkét minőség s a világ szegényebb lesz két meleg színfolttal. Északi nyugati parasztok nem fognak erőteljes paraszt világképet formálni: átmentik erejüket máshová, balkániak hamarabb csinálnak egy munkás lázadást. Rajtunk függ a lehetőség. S mi ketten annyit vállalunk belőle, amennyit nem sokal- lunk. Kemény testvérséggel ölel: Bátyád. 28
