Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 2. szám - ERDEI FERENC PUBLIKÁLATLAN ÍRÁSAI, LEVELEI - Tóth László emlékezete

A sokféle pálya közül, amelyen tevékenykedett, az irodalommal összefüggő munkálkodása volt a legszélesebb körű. A szó teljes értelmében literátor, irodalmár volt: könyv- és folyóiratkiadó, szerkesztő, irodalmi szervező, újságíró, publicista, s mind e ténykedései kiterjedtek a helytörténetre, számos tudomány szakirodaimára, az irodalmi és társadalmi kritikára, a politikai irodalomra és nem utolsósorban a sakkvilágra, ami megkülönböztetett helyet foglalt el Tóth László életében. Hogy mi mindent csinált az irodalom körül, azt felsorolni is nehéz.

Mindenekelőtt kiadó volt, de e szónak nem üzletemberi, hanem irodalmi vállalkozói értelmében. Kiadott olyan műveket, amelyek másképpen jórészt aligha jelenhettek volna meg, s amikor a kecskeméti kiadó megjelentette őket, ország-világ előtt nevet és becsületet szereztek az írónak, is a kiadónak is, a városnak is és összességükben a szervezőnek és a vállalkozónak: Tóth Lászlónak. Csak néhányat idézzek e vállalkozásai közül. Németh László Tanú-ja, Csuka Zoltán Látóhatár-ja aligha jelenhetett volna meg másképpen, mint a kecskeméti kiadó áldozatkész bátorságából, de a Márciusi Front folyóirata, a Válasz sem tölthette volna be a szerepét — Sárközi György szerkesztői odaadása mellett — Tóth László kiadói gondozása nélkül. A sakkirodalom kiadásában pedig egyik világraszóló tette volt, hogy a második világháború alatt kiadta a szovjet sakkbajnokság játszmáit, aminek a kéziratát Svédországon és Svájcon keresztül csempészték az akkor „ellenséges” Magyarországra.

Az irodalom és az írók barátja volt, s kiadói-szerkesztői tevékenysége az írók között rendszerint sírig tartó barátságot szült, de legalábbis a tisztelet és a nagyrabecsülés rengeteg szálát szőtte Tóth László alakja köré. Emlékezzünk néhányra e „halhatatlan emberi kapcsolatok” közül.

Móricz Zsigmond első találkozása után így ajánlotta másoknak: „Fordulj ahhoz a szemüveges, magas újságíróhoz, aki engem a múltkor kitűnően eligazított. Valami Tóth nevű”. Néhány év múltán pedig „László barátom” lett, s minél jobban megismerte, annál jobban szerette, becsülte, s nem utolsósorban ösztönzésére és vonzására vásárolt telket Kisnyírben — együtt Németh Lászlóval, Sárközi Györggyel és másokkal.

József Attila Kecskeméten akarta kiadni „Nem én kiáltok” című kötetét, de valamilyen okból mégis másutt jelent meg. Egy példányát viszont így dedikálta Tóth Lászlónak: „Bár valóban rossz cserét csináltam, utólag mégiscsak megvigasztal, hogy Tóth László bátyám megszerettette magát velem. így tehát e könyv belülről is jár neki”.

Németh László így emlékezik irodalomból fakadó barátságuk keletkezéséről, arra utalva, hogy a Tanú-t először pápai nyomdában akarta kiadni. „A kecskeméti vezetője azonban személyesen el-eljött, s ez döntött: az „ö”-ző beszédű, fiatalosképű ember megnyerte bizalmunkat..., segíteni akart az állóvízzé vált irodalom megkavarásá- ban . . . Nem kis részben az ő ügybuzgalmának volt a következménye, hogy az előre várt két fenyegetés közül — az erkölcsi sokkal aktuálisabbá vált az anyaginál. Egymaga négyszáz előfizetőt szerzett.. . Közben mint tájhazafinak arra is volt gondja, hogy Kecskemét híres embereit megismerjem, szőlőiről, barackosairól, konzerv- gyártási lehetőségeiről fogalmat alkossak."

Veres Péter így méltatja a kiadót, az embert és a barátot: ,,.. . és egyáltalán mindig mindenütt ott volt, ahol a népről, a jövendőről volt szó. Remek ember volt, az egész város becsülte, ahogyan mondani szokták, s mi emberünk volt”. Másutt „szívem szerinti értelmiségi embernek” tisztelte.

Csak néhány nevet idézzünk még fel azok nagyon hosszú sorából, akikkel a kölcsönös emberi megbecsülés és baráti rokonszenv szálai kötötték össze: Kodály Zoltán, Illyés Gyula, Kassák Lajos, Erdélyi József, Simon István. És azok hosszú sorát is idéz12