Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 2. szám - ERDEI FERENC PUBLIKÁLATLAN ÍRÁSAI, LEVELEI - Ady Endre
Az irodalom tekintheti irodalomnak a megbélyegzett műveket, a történelem előtt hősies politikai tettekként fognak megállani, és megkapják azt az igazolást, hogy utolsó kísérletei voltak a magyar nép életigényének. Sehol nincs megírva, hogy e művek útját politikai mozgalom fogja követni, de ezerszer jaj, ha nem követi majd. írók megtették, amit tenniök kellett, sőt köteles hűségükön fölül azt is vállalták, amit csak a politikai harcok embereitől vár el az ember, most már a gyakorlati politika emberein a sor, hogy folytassák. Eggyel több seb ékteleníti a magyar nép fájdalmas arcát, eggyel több ok, hogy higgyünk a fölépülésben. Karácsony van, ilyenkor jobb és reménységesebb az ember, és az elítélés ellenére is tud hinni az akaratukon kívül is politikát és történelmet csináló írók szándékában. A pályakezdő Erdei Ferenc folyóiratokban, hírlapokban megjelent írásai nincsenek még kötetbe gyűjtve. Számos cikke húzódik még meg a helyi — makói és szegedi — napilapok hasábjain. A föntebb bemutatott ilyen szintén elfeledett írás a Délmagyarország 1937 karácsonyi számában jelent meg. 1937 kiemelkedő esztendő volt mind a baloldali mozgalom, mind Erdei életében. Ebben az évben alakult meg a Márciusi Front: ekkor indult meg és vert mindjárt nagy visszhangot Féja Géza könyvével, a Viharsarok-kai, a Magyarország fölfedezése című sorozat; ekkor kezdődtek meg az írói pörök. Ebben az évben győzött Galamb Sándorral szemben a makói hagymásszövetkezet élére került Erdei Ferenc, s még ugyanez évben került alul, a megtévesztett és megrémisztett hagymások megtántorodása miatt, Diós Ferenccel szemben. Ebben az évben jelent meg a Futóhomok című nagysikerű könyve; ebben az évben vette át a Várospolitikai Szemle szerkesztését, és közölt benne sok, jórészt névtelen — tehát tartalmi és stíluskritikai vizsgálattal agnoszkálandó — cikket. Mindezeknek a harcoknak: győzelmeknek és kudarcoknak summája rejtezik Erdeinek ebben az évvégi számvetésnek is fölfogható, értékes vallomásában. PÉTER LÁSZLÓ ADY ENDRE* Ötven évvel ezelőtt halt meg a költő, történelmünknek abban a nagy fordulatában, aminek a mélységeibe, múltba visszanéző és jövőbe előretekintő távlataiba, mindenkinél jobban belelátott. Költő volt, kora nagy költője, de mégsem egyszerűen csak az; látnok, zseni, mindent megérző és mindent kimondó géniusz; egymagában politikai tényező: perzselő láng minden maradival szemben, s a ,,tűz csiholója” a jövendő számára. Olyan korban élt, amikor váltott a történelem, amikor ósdi birodalmak felett mondott ítéletet az idő, s amikor ezek ellen lépett porondra minden új erő; emberek, gépek, népek, osztályok. Lenin kora volt ez. ÉS AMI EBBEN A KORBAN VOLT MAGYARORSZÁG, ANNAK VOLT Ő A NAGY SZÓSZÓLÓJA: MINDEN TITKOK TUDÓJA ÉS KIFEJEZŐJE. Az Ósztrák—Magyar Monarchia császára és királya uralkodott itt akkor, s e behe- mót birodalom avult építményében éltek osztrákok, magyarok, csehek, szlovákok, ukránok, lengyelek, románok és délszlávok. A magyar szabadságharc vérbefojtására épült ez a birodalom, s benne földbirtokos urak és papok léptek szövetségre a gyárakat, vasutakat és városokat építő tőke új hatalmaival. Paraszt- és munkássors, írástudó értelmiség léte egyaránt ennek az uralomnak a béklyóiban vergődött. Történelmi távlatból ma már világos előttünk, hogy micsoda kor és miféle társadalom, s milyen állam volt ez. De akkor, azok számára, akik benne éltek, nagyon nehéz volt felismerni az igazi valót. Illúziók, hiedelmek és babonák állták ennek az útját, s a * Megnyitó beszéd az Ady halálának 50. évfordulójára rendezett ünnepélyen 1969. I. 27. 4
