Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 2. szám - Páskándi Géza: Versek (Ennyi van most, Gyermekrajzok mozdulatlansága, Rezervátum, Továbbadható, Nulla és Egy)
PÁSKÁNDI GÉZA ENNYI VAN MOST Délutáni szem Lehunyom Szakadékba zuhanó Kő Magányos hangja Aztán — társul valami Valahonnan Kiásott állkapocs És rajta — fogkefe Oly fölösleges diadallal Ennyi van most Az „ennyi van”-t Lehunyom GYERMEKRATZOK MOZDULATLANSÁGA Ház füst kilépő láb — oly mozdulatlan Nyáj nap pásztor s a puli is moccanatlan Nem ing a templom s vásár nem forog Havas dombon nem zuhan a szán A közel — kicsi, a távol is apró És nem moccan nem moccan Most órát rajzolsz a képbe Hiába Nem mozdul a mánus* REZERVÁTUM Párzásra kedve nincs a bölénynek — nézi a párját Utolsó látvány-fenség — hozzá nem érhet Eloldaná a mozgás A bölény oktalan á.lat Olvas mégis — párjának testén Láthatatlan a tábla KIÁLLÍTOTT TÁRGYAKHOZ NYÚLNI TILOS Ne mozdulj Fényképez az idő Ne mozdulj a képbe bölény Heveredj le •Mánus — itt óramutató (régi nyelvi, manapság tájnyelvi jelentésben); a latin manus-ból: elsődleges jelentése: kéz, de sok egyéb, átvitt jelentése is van: ujj, mozdulat, mutatás, stilus, kampó, horog, stb. 29
