Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 12. szám - MŰHELY - Tanulmányok magyar filmekről - Nagy Dezső: Egy film forrásvidéke (Jancsó Miklós: Még kér a nép ...)
rancs a király által, a főjegyző úrnak ki lett adva a parancs, hogy a népnek fogja a pártját. De a főjegyző úr azt a papírt nem akarja megmutatni, dugdossa előlünk. De ez a gyerek itt, ez a Pongrácz, ez se akármiféle, nem szegény ember gyereke. Ide van az kiküldve álruhában, miniszter vót ez, tíz évig vót miniszter. A Tisza Kálmánnál is. Akkor tudta ki, mi illeti a szegény magyart. Amit ő mondott azt a király mind elfogadta, pecsétjével ellátta. Megkérdezte őfelségétől, vajon Árpád apánk csak az uraknak, vagy az egész szegény magyar népnek foglalta el az országot? Mit gondoltok, mit válaszolt erre őfelsége? Na, mit gondoltok? — Elküldte az ő fiát, a fölséges Rudolfot. Itt van az velünk, hiába mondják kilenc éve, hogy meggyilkolta magát. (Felnéznek a magasba a vonat utasai, a világoskék léggömb ismét átrepül felettük. Áz emberek ujjongva kibálnak.)23 Ez a nagyhatású szimbólum kimaradt a filmből, de a gondolat később megvalósult Jancsó Miklós Szerelmem, Elektra című filmjében a „piros helikopter” formájában. A világon mindenütt vitáznak értelmén a szakemberek és filmesztéták. Ez a dolguk. Mi viszont megállapítjuk, hogy a gondolata korábban: a Még kér a nép-ben felmerült. Még két közöletlen Rudolf-legendát mutatunk be a fentiekkel kapcsolatban, mint amelyek elősegíthették a gondolat megfogalmazását. A szalacsi bűbájos asszony meséje: „Leghíresebb róla a királymonda, mellyel már telítve van az egész vidék, s ennek a mondának a hősét úgy várja a nép, mint a Messiást, mert ha az eljő, kevesebb lesz az adó és több az igazság. E monda szerint a bűbájos asszonyt a király meglátogatta álruhában, s az alábbi párbeszéd folyt le köztük: — Nem méltó az én hajlékom, hogy betérj. — Már miért nem? — Mert én az álruhád ellenére is megismertelek, te a király vagy. — Nos, nem tagadom. — Azt is tudom mit akarsz megtudni nálam. — Látom mindentudó vagy. Beszélj. — Te azt kívánod felséges úr, mondanám meg, hová jutott a túlvilágon a tefiad, a szép királyfi. — Nos, igen! — Pedig azt nem tudhatod meg felséges úr. Mert én éppúgy belelátok a mennybe, mint a purgatóriumba és a pokolba. Őt sehol se látom! Tudod mi következik ebből? — Nos, mi? — Az, hogy a te fiad — él valahol a földön, és akit szemed láttára eltemettek az egy viaszbábu volt. A királyfi bujdoklásából vissza fog térni, s akkor eljő az idők teljessége ...” A nép között — írja a korabeli krónikás — csakugyan elterjedt mindenfelé, hogy a királyfinak nem tetszett a nép súlyos állapota, tehát elbujdokolt, hogy mint Mátyás király kitapasztalja az országot. Annak idején majd előkerül, harcot vív az akkori trónörökössel, legyőzi azt és ő lesz a magyar király. Akkor lesz aztán jó világ! Ebből a históriából érdekes királyfimonda kerekedett: „A királyfi és Rotschild fia egyszer együtt ültek egy szobában. Beszélgettek, szivaroztak. Rotschild fia egyszercsak leejtette a szivarját, s így szólt a királyfihoz: — Vedd fel! — A királyfi szerfelett dühbe jött ezen a sértésen, de magát tartóztatva így szólt: — Hogyan merészkedel te így beszélni velem, a királyfival? — Mert a te apád sokkal adósa az én apámnak! — A királyfi most már nem türtőztette magát, kivonta kardját és levágta Rotschild fiának a fejét. — Lön ebből nagy baj. Ekkor királyunk magához hívta a fiát, mondván: — Nagy baj van fiam, mit cselekedtél? — Felséges atyám, nem többet, minthogy levágtam annak a felségsértőnek a fejét! — Igen ám, de az én országom sokkal tartozik ama fiú atyjának, ezért népemet megexekválja, tönkreteszi az adósságért, ha végre nem hajtom a törvényt, mely úgy szól: szemet-szemért, fogat-fogért, fiút-fiúért. Már pedig én nemcsak a te apád vagyok, hanem a népemé is. Megsiratlak, de az igazságnak elég leszen téve. 77
