Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Sz. Lukács Imre: Út a homoki tanyákról
SZ. LUKÁCS IMRE ÚT A HOMOKI TANYÁKRÓL ÁTOK ÉS ÁLDÁS A szegedi tanyák a megátkozott, aranyszeméi homokba kötődtek. Az idősebb emberek nem mozdulnak, halálukat jelentené a falu, a város, a fiatalok tekintenek távolabbra. A tanyavilág nagy, lompos. Nehezen oszlik a köd, a babonaság, a vallásosság, a röghöz-kötöttség. Sok még a nádtetős, megroppant, szegény hajlék, mellette mindjárt a piroscserepes, palatetős épület. Akinek ereje van, dolgozik, boldogul, sokkal jobban, mint korábban. Áfiatalság a legfontosabb termelési erő, de sokszor nem tud mit kezdeni önmagával, a megkuporgatott, összerakosgatott forintok tízezreivel. Leginkább építkezik. A tanya átka és áldása e vidéknek. A szegedi járásban a lakosság 45—46 százaléka külterületen él. Családról családra öröklődött szívóssággal kötötték meg a homokot, nem kíméltek izzadságot, reményt, olykor vért sem. Drága föld a homok. Ha szél támad, fújja, viszi, pörgeti maga előtt kíméletlenül az apró szemcséket, egyik határból a másikba. Úgy mondják a gazdák, kereke lett a földnek, vándorol. Mereven nézik a füstölgő határt, álldogálnak az ablakoknál órákig, az ajtóból figyelnek szomorú szívvel a síró-nyöszörgő táblákra. Vihar után számba veszik a megtépett szőlőtőkéket, a megfogyatkozott táblákat, elgondolják, hová telepítsenek, ültessenek néhány fát, hadd fogná, kötné meg a homokot. A jövendőt. Önmagukat veszik számba, van-e még erejük a földhöz, az élethez? Birkózni, gyú'r- kőzni, küzdeni. Mindig megújulni. Baj, vesződség az élet, de megéri. Vannak, akik meg- hűtlenkednek a tájhoz, módosabbak, szegényebbek; őszidőn szekerekre rakják a bútort, bekocognak a városba. Ezek a tanyák sokáig élnek. Villany világot, szép bútorok, háztartási gépek, az autókra fóliát terítettek. Az ellentmondások világa: mérhetetlen gazdagságé és a mérhetetlen szegénységé. Közel, meg távol az isten. Gazdag Homokország. Tízpercnyi járásra már a szegénység múzeumai találhatók, szalmatetős tanyácskák, megroggyanva, hadat üzenve az időnek, a huszadik századnak. Rekvizitumok. Szegénységek balladái. A föld, az ember gúzsba köti magát, vállalja a tájat, az „újhiteket”, az önkéntes szegénységet. Ez Homokország másik arca. Könnyebben fészkel a vallás, Jehova tanúi bátrabban hirdethetnek. Gyalogolni a tanyák között, a porverte, széllepte utakon; történelmi lecke. Házak, lompos, lustára nyújtózkodó tanyaudvarok, emberek. Látni a portákra, a levesükbe. Jár tavasztól őszig a jó szikkasztó szél, a babona végigver a vidéken. Meg az istenhívő- ség. Hétre hét jön, fiatalságra öregség. Úgy tűnik, időtlen nyugalomban él föld, reménytelenség, ember. Mégis új házak villogtatják tetejüket, a falak frissek, tiszta szobák fogadják esténként a lakókat. Ez már mindenképpen remény, harc és a holnap. Tanulgatják az életet. A szocializmust. Változó a homok. Boldogsághoz menetelnek a tanyák. 59
