Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 1. szám - KRÓNIKA - Benkő Ákos: Még egyszer a vajdasági magyar valóságirodalomról
sainak, megfigyeléseinek a valóságról! Maga a szerző is azt írja utószavában, hogy könyvének anyagát — amelyből tárgyunk szempontjából a Tizennégy topolyai nap és egy élet és a Bánáti, baranyai és szlavóniai magyarok közt c. fejezetek megkülönböztetett figyelmet érdemelnek — „legalább adalékként, mindennapjaink krónikájának kiegészítéseképp” szeretné továbbadni azoknak, „akik ezt szociográfiai, művelődéspolitikai vagy esztétikai síkon, legalább töredékeiben, hasznosíthatják valamikor”. Pintér Lajos írásának szembetűnő fogyatékossága a jugoszláviai magyar valóságirodalom egész sor alapvetően fontos művének teljes mellőzése. így például Petkovics Kálmán jórészt ide sorolható bácskai és bánáti tárgyú könyveit (Fekete betűs ünnep, Zöld tenger, A város árnyékában, Reggel ötkor fütyül a vicinális) — amelyeknek legjobb írásai az irodalmi igényű szociográfia, a publicisztika és a szépirodalom határterületén foglalnak helyet (A mindenható föld, Tíz köröm kopadéka, Ekék a padláson...) — éppúgy meg sem említi, mint Burány Nándor nehezen meghatározható műfajú, de mindenképpen a valóságirodalomhoz tartozó Magunk próbaköve c. kötetét, amelyben egy aktivista naplójegyzetek formájában mondja el véleményét fontos társadalom-, gazdaságpolitikai és etikai kérdésekről. De nem olvashatunk Pintér írásában Gerold László Rólunk is vallanak c. könyvéről, az egyik legjelentősebb vajdasági magyar szociográfiai kötetről sem, amely nem csupán a Hatvan magyartanár c. „művelődés-szociográfiai pillanatfelvételt” — erről Pintér is ír a folyóiratbeli publikáció kapcsán — tartalmazza, hanem még három tanulmányt az értelmiségről (Tanár vagy értelmiségi — Egy első nemzedék — Gólyák — tizedszer), valamint Vallomás és múltidézés címmel egy nagy felkészültséggel megírt esszét a jugoszláviai magyar szociográfiai és szociológiai irodalom múltjáról és jelenéről. A modern szociográfiai-szociológiai kutatás egyik megkerülhetetlen alapműve Gerold kötete, amelyről bátran leírhatta szerzője, hogy „szellemiségünk, értelmiségi létünk egyfajta képe, vetülete — szeretne lenni . . . kitárulkozás abból a célból, hogy olvasója felismerje a vallomás, a kitárulkozás apró mozaiktényeiben egy helyzet, egy állapot valóságát.” Legalább említést érdemelnének Saffer Pál útirajzai és riportjai is, amelyek közül a legjobbak a szociográfiai kutatás számára is hasznos adalékok. Pintér írásában igen sok szépirodalmi művel találkozunk, olykor olyanokkal is, amelyek csak alapos fenntartással sorolhatók a valóságirodalom eredményei közé. Domonkos István Kormányeltörésben c. valós és fájó társadalmi problémát nagy meggyőző erővel és a tárgyhoz tökéletesen simuló művészi kifejező eszközökkel felvető költeményének helyét nem vitatjuk. De miért maradtak ki Domonkosnak a Képes Ifjúságban publikált s időközben már Redőny címmel kötetbe gyűjtött riportjai! De van a mai jugoszláviai magyar irodalomnak egy olyan értékes, a maga nemében egyedülálló alkotása — hiszen merőben más, mint Petkovics Kálmán, Burány Nándor vagy Fehér Ferenc rokon tárgyú könyvei—.amelynek mellőzése talán minden eddigi hiánynál fájóbb. Németh István Zsebtükör c. kötetére gondolunk, amelynek írásaiban lépten-nyomon érezhető a szociográfiai érdeklődés és a magas művészi színvonalú tényirodalom jelenléte. Némethnek már korábbi, szoros értelemben vett szép- irodalmi műveitől (Egy ember ül az udvaron, Hűtlen este, Lepkelánc) sem volt idegen a szociográfiai ihletettség. A Zsebtükör viszont akár egészében is bátran sorolható a felszabadulás utáni jugoszláviai magyar valóságirodalom legértékesebb művei közé. A Faluról falura ciklus darabjai a legmagasabb mércével mérve is remeklései a miniatűr szociográfiai helyzetkép műfajának. Vagy utalhatunk itt a Hétköznapok és a Néhány öreg c. ciklusok fájdalmas igazságokat kimondó, társadalmi és erkölcsi felelősségre ébresztő írásaira is. Nagyon találóan írta Bori Imre Németh István kötetéről: „Ebben a pillanatban az egyetlen s legsajátosabb enciklopédiánkat kaptuk kézhez . ..” Végül teljesen érthetetlen számunkra az is, hogy Pintér Lajos egyáltalán nem vesz tudomást a Szabadkán megjelenő Létünk és Üzenet c. folyóiratokról, holott a téma szempontjából is mindkettő jelentős eredményeket mondhat magáénak. Ha csak az immár ötödik évfolyamába lépett — és különösen a hagyományőrzés és a délszláv-magyar irodalmi kapcsolatok ápolása terén kiemelkedő eredményeket elért (Szenteleky- és Kosztolányi-szám, Adalékok a Kalangya történetéhez, a Kézfogások c. rovat. . .) — Üzenet ilyen tárgyú írásaira vetünk egy pillantást, feltétlenül észre kell vennünk Petkovics Kálmán szabadkai témájú dokumentumriportjait Ködös évek ösvényein, A hatalom ruhát cserél, A vergődések évei, Vélemények erdejében, A taszítás erői, Szabadka és a puszták), de Bagi Ferenc, Brindza Károly, Horváth Mátyás, Korponai Ibolya és mások írásait, valamint a folyóirat szépirodalmi anyagának tekintélyes részét, amely szintén joggal — a fogalom indokolatlan kitágítása nélkül —tekinthető valóságirodalomnak. BENKŐ ÁKOS 92
