Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 11. szám - MŰVÉSZET - Goór Imre: Megújuló zománcművészet Kecskeméten

— Éppen sokoldalú felhasználásának lehetősége miatt érinti a komplex vizuális problémákat. Annak a változásnak vagyunk tanúi és részesei a zománcmú'vészet kapcsán, amelyben az anyag hatást gyakorol a szemléletre, s így magában hordja a fejlődés lehetőségét.

— A zománc megjelenése tehát megváltoztatja a szemléletet, s ugyanakkor az új szemlélet más anyagokra is visszahat?

— Igen. Néhány szót a szemléletváltozásról: a zománc anyagának alkalmazási területe széles, tehát a művészet szervessé válását segíti elő. Némely műfaj, mint például a táblakép, önmagát zárja ki abból a körből, amelyben a szervessé válás lehetséges, és lényeges megújulásra képtelen. Milyen egyhangúak az úgynevezett táblakép-kiállítások!

— Nézzük a zománcművészet szerves voltát. Hogyan kapcsolódik a társadalommal?

— Az építmények közvetítésével. Tegyük fel, hogy értelmes, célszerű épületen alkalmazzuk a zománcot. Ha értelmes és tiszta formákkal és színekkel vesszük körül magunkat, azok értelmet és tisztaságot sugároznak ránk.

— Milyen reális lehetősége van ennek a házgyárakban készült építmények esetében?

— Nincs veszve minden. A fokozott odafigyelés a tervezésben, ügyszeretet a kivitelezésben sokat tehet.

A kecskeméti alkotótelepre terelődik a szó.

— Mi emelhetné a mainál nagyobb rangra?

— A szervezett kollektív munka: egy feladaton több művész dolgozhatna.

— Nyilván hasonló gondolkodásúak?

— Tágabb értelmű szemléleti egységre van szükség ebben az esetben. Persze az együttműködés oly módon valósulhatna meg széles skálán, hogy az erők több feladat köré csoportosulnának. Ez jó szervezéssel, megfelelő programmal keresztülvihető.

— Talán az 1975. és 1976. évi telepek hibáinak megállapítása is segíthetné a telep jövőjét?

— Ezek láttán elsőként a morális tisztaság igénye merül fel. Ha sikerülne elkerülni az egyéni pecsenyesütögetést, a jövő sokat ígérhet. Ha nem, az a telep morális létét veszélyezteti. Fontosnak tartom ezen felül és ennek kapcsán is azt, hogy a társadalom számára hasznos, illetve használható lehetőségek keljenek életre.

— Az egyéni pecsenyesütögetés mindenkor ellenkezik a társadalom érdekeivel.

— Legtöbbször még azzal a művészével is, aki így gondolkodik. A kollektívának mindig nagyobb távra kell koncentrálnia: mind a társadalomnak, mind az alkotónak ez az érdeke, mert várakozási ideje — melyet becsületes munkával tölt ki — később számára is színesebb és érettebb gyümölcsöket terem.

Akik tiszta szándékkal és eredményesen dolgoznak a telepen, azoknak a működése — épp ezért — egyben a színvonalat is jelenti. Kézenfekvő tehát, hogy ők nyerjék el a társadalmi megbízásokat. Ez társadalmi érdek!

— Hogyan lehet elképzelni azt a jó kollektívát, amelyik képes a társadalmi feladatok színvonalas megoldására?

— Szükség van a műhelyszellemre, mely az alkotótelep tagságától függ. Szerencsés dolog, ha állandó mag alkotja a tagság zömét, míg kisebb részét az az új réteg képezi, mely szellemi rokonsága révén e maghoz igazodik. Nagyon lebecsülőnek tartom azt a gyakorlatot, amely a telep tagjainak valamiféle „szociális juttatásként” kínálja fel a zománctelepi beutalót.

85