Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 11. szám - Takács Imre: Versek (Utazás az Északi Sarkon, Darabok a 60-as évek végéről. Darabok 71-ből)
Sötétből lép a szarvas itt a fénybe, a széles lapályon is meredélyre. A SÍKON TÚL olyan, mint HEGYEKEN TÚL. Itt isten műhelyébe látok orvul. A kristály-láthatatlan űrtengelyen a gyémánt óriások szikráznak fel. Mint a tölcsér, forog a naptalan ég, szélesvászon helyett a széles kerék. Mélységein túl is a mélyeivel, a csillag-törvénybe vont tereivel. A kezemet teszem csak ki a fagyra, mint emeltem egykor a virradatba, Kezem most újra üres, semmi göncöm. Égalji utat keres a Nagygöncöl, a Kisgöncöl pedig, mint csak a rajza: kering a Sarkcsillagon fönnakadva. 3 Becsomagolva szőrmék melegébe: alszom a kocsi-szánban hétről hétre. Mire volt jó az élet, és mire jó a sors, a változóan megújuló ...? Mint borját, édes fiát, visz a szarvas. Értelem-szerű vagyok, nem siralmas, mert kába utazásom a jó elől menekülő úgy, mint a rosszak elől. Mi eddig öldökölt, most végre megöl? Az el-nem-fogadások gödreiből vereségeim régen betemettek, tagadás aknáiból tornyok lettek. Emlékezést is hozok a kocsi-szán derekába suvasztva — mégis, talán. Az ölbeli uccai serdülőkor az antik kultúránál régibb őskor. Ott tudtam, ki hova megy, ki mit szeret. Ó, azt a természeti színháztermet az idő úgy magába tudta zárni, ejtőernyővel kéne rá leszállni. Nem innen, az északi sarki hóból, de égből, másik égnek hódolóból. Csakhogy az ördöggolyó most bezárult, kiterebélyesedni nincs tovább út. 12
