Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 10. szám - SZEMLE - Vajda Kornél: Fülep Lajos: Művészet és világnézet
SZEMLE FÜLEP LAJOS: MŰVÉSZET ÉS VILÁGNÉZET Fülep Lajosnak ez|a kötete szerves folytatása A művészet forradalmától a nagy forradalomig c. kétkötetes gyűjteménynek. Az 1919-ig tartalmazta Fülep írásait, ez 1920-tól 1970-ig, vagyis a szerző haláláig. Jóllehet egyik kiadvány sem tartalmaz utalást, alcímet stb. arra vonatkozóan, hogy Fülep Lajos összegyűjtött munkáiról van szó, ez egyértelműen kiderül, ha a tartalomjegyzékeket összevetjük a kötetvégi bibliográfiákkal. A három kötet együtt lényegében Fülep Lajos egész életművét tartalmazza, legalábbis az életében megjelent munkáit (néhány jelentéktelennek is tekinthető írás kivételével) és a kéziratos hagyatékból is a cikkeket, bírálatokat, tanulmányokat. Hátra van még a szerző három, könyvnyi terjedelmű töredéke, befejezetlen nagy művei. Az összegyűjtött munkák azonban e három kötetben együtt találhatók. Recenziót írni egy ilyen kötetről, amely egy nagy tudós ötvenéves teljes termését tartalmazza, nyilván túlontúl nagy pretenzió lenne, Füleppel szólva nem éppen az aránytalanságból fakadó komikum nélkül. Nem is erre teszünk kísérletet, csupán néhány jellemző vonást, problémát ragadnánk ki abból a hatalmas halmazból, amely címül a Művészet és világnézet-et kapta. Nem ismerjük, nem ismerhetjük azt az esztétikát (Fülep művészetfilozófiának nevezi), amelyet a szerző több évtizeden (éppen e kötet tanulmányainak, cikkeinek évtizedeiről van szó) keresztül készített, és amely végülis töredék maradt. Azt azonban könnyen megállapíthatjuk, hogy a Művészet és világnézet legkülönbözőbb darabjai mögött egy sajátos és igen eredeti rendszer áll, olyannyira nyilvánvalóan, hogy talán rekonstruálni is lehetne éppen a jelen kötet írásaiból. Ez a tény sajátságos struktúrát, különös egyediséget hoz létre a tanulmányokban. Míg az első két kötet egyik legfőbb érdekessége az volt, hogy a fiatal kritikus egy-egy jelenségről, tárlatról, művészről, irodalmi műről szólva hogyan fejleszti ki saját elvrendszerét, az esztétikai alkotások megítélésének, értékelésének, bemutatásának fogalmi és teoretikus elemeit hogyan finomítja, hogyan alakulnak ezek szervessé, egyre átfogóbbá, addig e harmadik kötet művei már nem rendezhetők fejlődési sorokba, nincsen köztük fiatalkori és öregkori, éretlen és érett alkotás, csak éppen abban térnek el, hogy — a megírás alkalma, az írás műfaja és funkciója, sőt terjedelme szerint — mennyit reprezentálnak a mögöttük álló gondolatrendszerből, mennyi fért beléjük. Innen az összes írás kereksége, teljessége, befejezettsége és ugyanakkor utalás, példázat, hasonlat jellege. A kilencszázas és a kilencszáztizes évek kritikusának még nem volt módja beható műanalíziseket, elemzéseket készíteni (vagy csak igen ritkán), a huszas évektől készen előttünk álló esztétikusnak már nincs szüksége rá: az elemzés szempontjai, koordinátarendszere már latensen megvan, a részleges megállapításoknak a kiragadott oldalak bemutatásának úgyis ehhez képest, ezzel korrelációban van értelme. De ebből a sajátosságból következik a Fülep-írások egy nem feltétlenül rokonszenves, sőt sok esetben elriasztó tulajdonsága is: az, amit kinyilatkoztatásszerűségnek, nagy szavaknak (erre maga a szerző is utal Csontváry-interjújában), indokolatlan megállapításoknak nevezhetnénk. Nem ellenérv, hogy e kijelentések megállják a helyüket, hogy igazak. Látszólag, első megközelítésre, első olvasásra feltétlenül dokumentálatlannak, bizonyí- tatlannak, ingyenesnek tetszenek. De csak kü- lön-külön, a rendszertől függetlenül szemlélve, mivel alapozásukat, indoklásukat, helyüket tulajdonképpen ahhoz viszonyítva nyerik el. Ez gyakorlatilag azt is jelenti, hogy egy-egy kiragadott írás (különösen a rövidebbek, bár Fülep leghosszabb tanulmányait is mindig nyomatékosan rövidnek, vázlatosnak, a témát éppen csak fölvetőnek vagy még annak se nevezi) önmagában érthetetlen, ill. csak felszínesen, csak legfelső rétegeiben érthető. Az együttes kiadás ezért olyan nélkülözhetetlen és alapvető, ez indokolja azt is, hogy olyan írásokat is tartalmaz, amelyeket más munkákban joggal kifogásolnánk (alkalmi felszólalást, recenziót, rövid nyilatkozatot stb.). Ezekben a kis darabokban is megnyilvánul egy- egy aspektusa, részlete az esztétikai rendszernek, ezek is azt revelálják, és számos esetben csak ezekből vett indiciumok alapján rekonstruálhatjuk ezt a gondolati építményt. A rekonstruálás munkáját természetesen nem könnyű elvégezni. Mi itt csak néhány elemét emlíhetjük. „De nemcsak az Aristoteles logosa és logikája van, és az, ami a filozófia történetében máig ezen a néven szerepelt és szerepel; van másik is, például a művészi látás logosa, rációja . . . Ezt a logost és a többit, a filozófia kezdettől máig nem látta, nem értette adekvátan, minélfogva elhanyagolta, és az emberiséget igen fontos területeken tájékozat88
