Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 10. szám - Alföldy Jenő: A fotós monológja

automatikus nagyítógéppel, elsőosztályú importanyagra, nyugatnémet vegyszerekkel. Nem írnának elő normát, csak a műszakiak kívánságát kellene teljesítenem. Végképp nem lenne közöm a művészi fényképezéshez — de legalább nem kívánnák meg tőlem a látszatát. A mérnökök, osztályvezetők, főadminisztrátorok engem keresnének föl külföldi útjaikról hozott filmtekercseikkel, dolgozzam ki nekik fusiban a színes diákat, nagyításokat, meg a családi „röhögősöket”. Én mennék el esküvőikre az intézeti vakuval, a teleobjektíves Hasselbladdal — hülyére kereshetném magam. A főosztályvezetői titkárnők velem csináltatnák csábos portréikat — ha ugyan nem aktjaikat —, hogy a Budapest szállóba és az Intercontinentalba kalauzolt külföldi cégvezetők és üzletkötők után küldjék Münchenbe, Milánóba, Hamburgba, a képek hátlapján „A Tzitzától” aláírással. Utazhatnék mindenfelé az országban, közben a magam szakállára is fotózhatnék. Szó se róla, nem lenne rossz.

Ez sem elégítene ki. Semmi kedvem a kiskereskedelmi mosolyt a nehézipari bürokrácia nagyképű modorára váltani. Nincs kedvem a bennfenteskedéshez, a műszakiak kedélyeskedő „na, hogy vagyunk, főmérnök úr?” — megszólításához, a nagy műintézeti összeröffenések vakuvillogtatásához, amint a vizeskancsó fölött szónokló fejesek elmondják nyakatekert formaszövegüket az élalkalmazottaknak és az élalkalmazko- dóknak, az oszlopos törzsgárdatagoknak, a meghatott takarítónéniknek, az élénken helyeslő szakszervezeti bizalmiknak és a leghűségesebb portásnak. A „fogd-meg-és- vidd” emberekhez ott sem lehetne közöm: nekik én is fehérköpenyes volnék. Legföljebb a laboránsgyerekkel járhatnék munkaidő után a kocsmába egy kis bizalmas tereferére, s csámcsoghatnánk együtt a zsebéből előhúzott pornófölvételeken.

A Portré vállalat megfosztott az emberi arc- és jellemtanulmányozás örömétől — a Traverz pedig elvenné tőlem az anyag szeretetét. A kísérleti laborban preparált fémminták, szakítószilárdsági próbadarabok törésfölületeit, korróziós kísérleti fázisait kellene megörökítenem, s közben rozsdás kampóra gondolnék, mely kivérzett egy peremvárosi falrepedésből. Műszaki rajzokat sokszorosíthatnék százas dokubróm szériákra, ahelyett, hogy elmélyülhetnék az anyag belső szerkezetében: milyen a nyers vasérc, csillámló fölületeivel, ásványi erezetével? Hogyan áll össze a fém kristályrácsa, milyen az acél, ha megedzették, miként ölt új alakot a vaslemez keresztmetszete a prés alatt? Tudom, sosem olyan kérdésekre várnának választ, amely engem is érdekel.

Miért, hogy szakmai lelkesedésem minduntalan a másik emberbe, a megrendelőbe, a munkáltatóba s valamilyen személytelen „összérdek” láthatatlan falaiba ütközik? Miért van, hogy mihelyt hasznossá lesz valami, attól a pillanattól értelme is csak egy: a portré eladja a menyasszonyt, fal raa kaszt hatóvá és mindenütt jelenvalóvá teszi a diktátort, konzerválja a kandizőzt és a szubrettet, csillaggá avatja a futballistát?

„Mentél volna föstőnek, azt csinálnál, amit akarsz. A pasasok száját a homlokára, szemét akár a fogai közé is pingáihatnád” — szokta mondani kifakadásaimra az üzletvezetőm. Ó, igen. A fotóművészethez is éppen annyit ért, mint a festészethez.

Ha életem gazdasági leltárát a legszigorúbb számvetéssel készítem el, aszkétikus lemondások árán, szabadúszóként talán megvalósíthatom elképzelésemet, melyet legalább két éve dédelgetek. S nem úgy, mint azok a hivatásos fotóriporterek, akik mesterkélt zsánerképekből és anzikszfölvételekből állítják össze kollekcióikat. Hányszor végiggondoltam már kiállításomat, melynek plakátnagyságú képein a létezés makro- és mikrokozmosza tárul föl! Csupa lényegretörő szigorral szerkesztett felület, csupa zárt kompozíció, puritánság és keresetlenség. Kettéfűrészelt fatörzs évgyűrűi, tóba vetett kődarab nyomán gyűrűző víztükör, hatalmas gömbökben bugyborgó láva, a Hold kráterei és meddőhányói, az osztódó sejt maghasadása, a hüvelykujj körkörösen rovátkolt lenyomata, boncasztalon kipreparált rákos daganat fürtje, világháborúban kilőtt töltényhüvely kapszlija, hókristályok és csigavonalban tekeredő csillagködök,