Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 10. szám - Tóth Lajos: Versek (A vízen megpattanó, Az útra kiálló)
TÓTH LAJOS A VIZEN MEGPATTANÓ a vízen megpattanó kő mielőtt elmerül még küzd, még felugrik mint a gondolat, ég felé kapna, de lassú hullám terül teste köré, csak a nádas áll még s matat Hát én is így vagyok, testem erőtlen, a kartalan akarat kutyák szögesdrót üvöltéseként tekerődzik körém, fedetlen arcommal játszik a szél, a szemembe csapót nincs erőm félre simítani, állok mint a föld, ezer zajjal tört testtel, köszörú'ről fakadt szikrasikolyok üstökös sörénye lobog fölöttem, kávéfőzők, csapok szorgos szörcsögése akad napjaimba, ménesdobogás halom, kertem alatt patanyom dédelget ujjnyi vizet, az árok szakadt istráng, has alatt mocorgó mozdulat, bármerre lépek istálló szorong mint homlokomban a nyilallás s a feltúrt ingujjú akácok őrzik a rendet. AZ ÚTRA KIÁLLÓ Az útra kiálló fák hajába akasztom mozdulataim konok rendjét, akár a felröppenő levél, ágra ülő verébfú'zér billeg mint fakó nyakék, csak a szél súlyosodó ökle dörömböl egyre, konokul akár a vér s a test felgyorsult ritmusa gyújt apró tüzet felizzó bőrünk alatt, kerítések széthúzott rácsa tüzel az égre, megbú a lapulevél a szó kicsapódott sója égeti nyelvünk a fény már arcodig ér, de bőröd széthúzott ránca alatt kuporgó árnyék figyel, csak a mozdulataid állandósult tömege azonos még veled, elhatalmasodik a csend mint rák a beteg emberi testben, kúszik, szaporodik a jaj s a sóhajok arcodra dobott fátyla alatt matat az elmúlás. 9
