Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 10. szám - Fodor Sándor: Tűzoltózenekar (Novella)
fiataljai közül verbuválja: a város tisztességes fizetést, jó ellátást biztosít számunkra, sőt, havonta egyszer ingyenes előadást rendez nekik a ,,Csimborasszó” könnyűzene együttes és a tűzoltók maguk is alakíthatnak népi tánccsoportot, amely esős időben, amikor a tűzveszély minimális, akár a város művelődési otthonának a színpadán is felléphet. A tűz erőskezű fékentartói egy közeli domboldalra építendő laktanyában élnének. Négy évre szólna a szerződésük, aminek leteltével megújíthatnák, vagy leszerelhetnének. A leszerelők szép kis summával indulnának el az élet göröngyös, de nagy távlatokat ígérő útján, mert a város csak a fele fizetésüket kézbesítené havonta: a másik felet takarékkönyvben kapnák, leszereléskor. A városatyák egyhangúan elfogadták a javaslatot és hat hét múlva már pirosban tető alatt volt a tűzoltólaktanya. Újabb két hónap — és beköltözött a frissen-szervezett tűzoltótestület is. A laktanya garázsaiban három meggypiros tűzoltóautó és két tehergépkocsi állott állandó készenlétben. Persze ez az egész egy kis anyagi megterhelést jelentett az alig tízezer lelket számláló kisváros számára, amennyiben az építkezéssel, az egyenruhák, a tűzoltókocsik és egyéb szükséges holmik beszerzésével a tanács minden anyagi alapja kimerült, de annyi baj legyen, a városszéli hidak javítása még várhat. A tűzoltók ellátását, valamint fizetésüket önadóból biztosította a város polgársága. Egy év múlva azonban itt is, ott is elégedetlenkedő hangokat lehetett hallani. Ugyan mi a fenének hizlalják azt az ötven ingyenélőt? Meddig növeli még a polgármester az az önadót? Korobal mesternek azonban volt pszichológiai érzéke: valahányszor sűrűvé kezdett válni a levegő a méltatlankodások következtében, próbariadót rendelt el és a esilingelve-csörömpölve száguldó kocsik, az oldalukon kapaszkodó azbesztruhás-sisa- kos, elszánt arcú tűzoltók látványa mindenkit jóleső biztonságérzettel töltött el és az elégedetlenkedők maguk is belátták, hogy igazságtalanok voltak. Hát még az iskolai évzárón ! Amelyet a tűzoltók díszfelvonulása nyitott meg! Persze, többen fájlalták a fejlettebb ízlésű polgárok közül, hogy az egyenruhás-sisakos,fegyelmezett testület aránylag kislétszámú. Impozánsabb lett volna, ha nagyobb, robusztusabb egység döngeti az út kövezetét. Az iparosok fúvószenekarára se lehetett senkinek panasza, de mennyivel nagyszerűbb lett volna, ha a zenekar is egyenruhában recsegteti a vérpezsdítő ősi indulókat! A polgármester méltányolta az építőjellegű észrevételeket — de nem szerette a félmunkát, ezért úgy vélte, okosabb lesz ha nem az iparosokat öltözteti fel tűzoltónak, hanem huszonöt zenésszel kibővíti a tűzoltólétszámot. Ez kettős haszonnal járna: a huszonöt művészt közben a tűzoltás titkaiba is beavatták, aminek valódi hasznát csak tűzeset alkalmával lehetne igazán látni. A tanács elé terjesztette indítványát és szavazást javasolt a kérdésben, mire azonban az egyik tanácstag kijelentette, hogy ha nem áll el javaslatától, ő most nyomban kiugrik az ablakon, így is eleget hall a feleségétől a súlyos adóterhek, önadók miatt. Jellemző azonban Korobal mélységesen demokratikus szemléletére, hogy az ablakhoz csoportosuló tanácsurak láttán úgy gondolta, okosabb, ha a meggyőzés szelíd eszközeihez folyamodik. Az alkotó cselekedettel való meggyőzés eszközéhez. A tűzoltólaktanyával ellentétes oldalon háromemeletes villát építtetett a város szélére, gyermeknyaraltatónak. A városkassza éppen üres volt, jórészt magánvagyonából állta az építkezés költségeit, majd önkéntes adakozásra szólította fel a lakosságot. Mivel a befejezéshez szükséges pénz lassan folyt be, az építkezés utolsó fázisa majdnem egy évig elhúzódott. De elkészült, végre elkészült a csinos nyaraló az egész város polgárságának az ujjongó örömére, akik a polgármester javára írták, hogy immár nemcsak az ingyenélő tűzoltókra költi a közvagyont. Egy szép nyári vasárnapon — Korobal polgármesteri ténykedésének immáron har4
