Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 9. szám - SZEMLE - Pankovits József: Huszár Tibor: A cselekvő ember
Összegezésül hadd állapítsuk meg, hogy Bos- nyák István könyve mindenekelőtt tiszteletet és elismerést érdemel. A szerző teljesítette vállalt feladatát: hasznos, értékes, néhol vitatható, továbbgondolásra késztető, újabb feladatokra figyelmeztető „vázlatokat” adott a Sinkó-portré- hoz. A sinkói életmű teljességre törő monografikus feldolgozása még várat magára, de reméljük, a válogatott művekkel együtt azt is hamarosan kezünkbe vehetjük, talán éppen Bosnyák István fáradhatatlan kutatómunkájának újabb eredményeként. (Forum, 1975.) BENKŐ ÁKOS HUSZÁR TIBOR: A CSELEKVŐ EMBER Huszár Tibor tanulmányai hasznosak a társadalomtudományok több ágára, az ismeretterjesztőközművelő tevékenységre és a politikára nézve is. Könyvének megjelenése után Kecskeméten három ízben nyilvánosan vitatkozott műszaki értelmiségiekkel az értelmiség problémáiról. A megjelenés előtt a Forrás nem véletlenül közölte (1975/5—6. számában) a könyvnek azt a részét, amelyben Huszár Tibor elvi-filozófiai és politikai ihletőjének, Antonio Gramscinak értelmiség-felfogásával foglalkozik. A kötet alapján most pontosan érzékelhetjük, hogy Gramsci értelmiségfelfogása mennyire fontos helyet kap a szerző kutatásaiban. Megismerhetjük ebből az értelmiségfelfogások genezisével kapcsolatos elméletek történelmi fejlődését, a modern szociológiának az értelmiségről vallott nézeteit és a tudományos szocializmuson belüli értelmiség-koncepciók fejlődését. Huszár Tibort az foglalkoztatja, hogyan lehet mai, szocialista viszonyok között a politikai szociológia keretében megvetni értelmiség-felfogásunk alapjait; milyen gondok, problémák jelez- hetők ezekben az összefüggésekben, s milyen irányban kell továbbgondolnunk szakmai, szak- tudományos és politikai kérdéseket. A legfőbb dolog: hogyan és mi módon fejlődhet tovább a szocializmus „organikus értelmisége”? Gramsci rendkívül sok impulzust adott Huszár Tibornak. A szerző kifejti, hogyGramscit az,.organikus értelmiség” fogalmának megragadásához a leninizmus sugárzása segítette. (,,... érdekes módon már Leninnél feltűnik az a típus, amely később Gramsci értelmiség-elméletének egyik meghatározó szereplője lesz: az organikus értelmiség. Magát a fogalmat Lenin nem használja, de a Mi a teendő?, az Egy lépés előre, két lépés hátra c. Írásaiban a hivatásos forradalmárt jellemezve, tulajdonképpen a politikai harcokban intellek- tualizálódó munkás-értelmiségi portréját körvonalazza.”) A forradalmár olasz teoretikus Börtönfüzeteiben lényeges eszközként használja ezt a fogalmat. Mit kell értenünk az „organikus értelmiség” fogalmán? Gramsciról sok vita folyt már eddig is, mivel nem értelmezték pontosan szövegeinek történelmi, elvi és politikai összefüggéseit. Louis Althussernek Gramscit vitató szerepéről Huszár Tibor is tájékoztat. Az ő könyvéről írva pedig a Tiszatáj recenzense a lap 1976/1. számában teszi vita tárgyává éppen az „organikus értelmiség” fogalmát. Az „organikus értelmiség” — mivel Gramsci fogalmai bonyolult tartalmakat fednek — lefordításán alakban jelent meg a magyar kiadványokban. Az „organikus értelmiség” nem más, mint a munkásosztály szerves értelmisége, illetve a munkásosztályba szervült értelmiség; az az értelmiség-típus, amelyik a szocializmus vezető osztályának szolgálatába szegődve, annak szövetségeseként a legkülönbözőbb tevékenységi formákban — a gazdaságban és a politikában, a tudományok művelésében, és az ismeretterjesztésben, a művészetekben, a gyógyításban stb. — vezeti és segíti a szocialista építőmunkát. Ezt leírni köny- nyű, de megszervezni a munkásosztály organikus értelmiségét, nagyon nehéz és folytonos tennivalókkal járó feladat. A fiatal szocialista társadalmakban — amilyen a magyar társadalom is — jól érzékelhetjük az organikus értelmiség fejlődésével kapcsolatos problémákat. A szocialista társadalom átmeneti jellegéből, és az értelmiségi tevékenység átalakuló, átstrukturálódó folyamataiból adódóan sokféle konfliktus, súrlódás, összeütközés lehetséges a társadalom és az értelmiség, a politika és értelmiség között. Ez természetesen a hagyományos és az új organikus értelmiség ösz- szeolvadására is vonatkozik. Gramsci elemzi a hagyományos értelmiség típusát. Ezt írja többek között: „Az értelmiség hagyományos és közismert típusa: az irodalmár, a filozófus, a művész.” Az organikus értelmiség megszervezésének egyik lényeges kérdése, hogy a hagyományos értelmiség típusai — akik a korábbi társadalmakban látszólagos autonomitás- ban éltek, ha akartak, elefántcsonttornyaikba vonultak és a társadalomtól elszakadva űzték foglalkozásaikat — a megváltozott viszonyok közötti organikus értelmiség fejlődésben milyen helyet foglaljanak el. A szocializmus már válaszolt, de a probléma újból és újból felmerül, mert a vezető osztály és az értelmiség viszonyának kérdései újratermelődnek. Ismeretesek például az értelmiség vezető szerepéről szóló újkeletű utópiák és tévedések. Gramsci „organikus értelmiség”-tanának félreértéséből adódhat a Tiszatáj 1976/1. számában Huszár Tibor könyvéről szóló recenzió szerzőjének, Fábián Ernőnek néhány megállapítása is. Ezt írja: „Huszár Tibor . . . tanulmánya azonban nem oszlatja el kételyemet az »organikus értelmiség« teóriájával kapcsolatban. Az értelmiség »függvényléte« nem jelenti azt, hogy élenjáró csoport91
