Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 9. szám - SZEMLE - Majoros József: Illés Endre: A fele komédia
Én, boldogolván azt a madarat ki kalitjából legalább kilátott, a semmiből alkottam új világot, mint pókhálóból sző kötélt a rab. Goór Imre is a semmiből alkotott új világot, amennyiben lírája nem érinti a nyelvet, nem érinti annak kialakult belső rendjét. A konstrukcióval, a belső ritmusossággal képzi meg azt a szférát, amelyben az ő mondhatatlanja lebeg. A festő a térbe zártan csak mutatja azt az életfilozófiát, amely a versekben — a konstrukcióban és ritmusosságban — már-már szóhoz jut. Ez az élet- filozófia azonban nem tételesség, csak hangolt- ság, s a hangoltságra nincs szó, nincsen képzet. Elég, ha érzéki alakot vesz, elég, ha lebeg, ha táncot lejt. Vannak ugyan a kötetben olyan versek is szép számmal, amikben az élmény körüljárható, az önéletrajzi motívum kivehető, de nem ez az igazi közlendő. Goór Imre verskötetét az teszi autentikussá, hogy az élmény nem célja, csak eszköze a kifejezésnek, s a kifejezett élet- filozófiájának hangoltsága gazdag és mély alkotó szellem és érzékenység következése. Goór Imre Adyval szólva mondhatja: ,,S finom remegések: az erőm”. BATA IMRE ILLÉS ENDRE: A FELE KOMÉDIA Illés Endre új kötetében a drámaíró és az esz- széista együtt, egymást hitelesítőn vallanak a színház világának kápráztató sokarcúságáról, szép vonzásáról. A kötet egyik „felében" Illés 1939 és 46 között írt színpadi művei találhatók; a másikban e művek „mögöttes világa” kél életre az író visszaemlékezései, vallomásai nyomán. Ez a könyv egy színházi „mérgezettség” története. A mostoha c. darabjának keletkezéséről szólva Illés megkapó őszintességgel idézi meg gyerekkori önmagát, amint ajándékul kapott „bábszínházában" Andersen meséit igyekezett megeleveníteni; a belefeledkező játszadozás váratlan következménnyel járt: „Észre sem vettem, máris drámaíró, színész, rendező voltam, saját színházam dramaturgja és igazgatója — az ártatlan gyerekjáték, a kis bábszínpad éles késként belém vágott. A seb nyomban gyulladt lett és a gyulladás mérgei átitattak a színház minden veszélyes szépségével. Azóta is mérgezett vagyok.” — A gyerekkori élmény valóban elhatárolónak bizonyult: előbb színikritikusként, majd drámaíróként láncolja Illést a színház világához. S a nézőtérről vagy a kulisszák mögül lesve meg a színpadon folyó varázslatot — megismeri annak minden kellékét, fortélyát. Innen e kötet szug- gesztivitása: Illés úgy tanít a színház titkaira — a tudástól szerényen, a részletek mívességére is figyelmet irányító, plasztikus mondatokkal —, hogy kedvet ébreszt annak „mérgei” iránt. A kötetben öt dráma olvasható: a Törtetők, a Méreg, az Egyszárnyú madarak, A mostoha és a Hazugok — Illés Endre drámaírói munkásságának nyitánya. Mai olvasatukban is kiforrott, érett alkotások. Valós értékelésükhöz aligha elegendő Illés színikritikusi „előtanulmányaira” hivatkozni. Ezek a drámák nemcsak a színpadi hatások tökéletes ismeretével tűnnek ki; azzal is: de ami igazán életben tartja őket, az Illés valóságföltáró igénye, morális érzékenysége. S ez a szemléletben, világlátásban megmutatkozó többlet az, ami Illés korai drámáit kiemeli a 30-as 40-es évek polgári drámaírásának divatos mezőnyéből. A szentimentalizmusban tetszelgő, hazug nosztalgiákkal, illúziókkal ámító színpadi világot a Törtetők és a Hazugok írója megfosztja „díszeitől”, kíméletlenül lecsupaszítja, mert szándéka szerint a kor valódi ábrázatát kívánja felmutatni. Ez az egészséges etikai-művészi ösztön juttatja el Illést a „komédia és erkölcsrajz” műfajához. Az önmagával és a valósággal szembeni igényesség. Az időszak társadalmi-irodalmi viszonyai közepette ugyancsak kihívó írói attitűd. A Törtetők és a Hazugok a komédia leleplező, éles tükrét tartják az úri világ korrupciós manipulációi elé. Csemiczky és Beniczky a két gátlástalan „törtető” korántsem egyedi figurái a kor társadalmának, s a Hazugok kisszerű zsarolója is „biztosra mehet” a zavaros, széteső erkölcsi állapotok talaján: ritkán ütköznek komoly akadályba. Illés remek dramaturgiai leleménnyel, érzékletes peontírozással és karakterizáló erővel teszi félreérthetetlenné mondanivalóját; torz figurái valójában jelentéktelenek — az önmagát túlélt társadalom hozza helyzetbe őket. A folyamat valóban komédiába illő. Illés úgy is ábrázolja: nevetségességében félelmetesnek. A kötet többi darabjában Illés a szenvedélyek nehéz próbáin vizsgáztatja hőseit: emberségükre, erkölcsi kultúrájukra kíváncsi. A Méreg egy halálosan beteg zeneszerző lelki vívódásait vetíti elénk; az életben maradás szikrányi, mégis hitet adó lehetősége: művészet és élet „összhangzatá- nak” megteremtése. Az Egyszárnyú madarak a szerelem, az önfeláldozás, a társkeresés költői játéka. Lélektani és formai remeklés: Illés méltán gondolja „legmerészebb színpadi kísérletének.” A mostoha a tiszta érzelmek megcsúfolásának, majd természetes ösztönű, szigorú reakciójának szuggesztív története. — Mindhárom darab meggyőzhet arról, hogy Illés az ember helyét és szerepét a világban többre tartja annál semmint, hogy hőseinek dilemmáit — a kor társadalmi művészeti „elvárásainak” megfelelően — valamiféle tetszetős végkifejletben semlegesítse. Kitűnő pszichológus és szigorú moralista. Nagyszerű színpadi érzéke mellett e két „alaptulajdonságával” magyarázható, hogy sohasem marad meg a választott téma egyedi, intim vonatkozásainál. A felsorolt darabok dramaturgiai-esztétikai minősége világossá teszi, hogy Illés számára az emberi 83
