Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Sz. Lukács Imre: Út a homoki tanyákról
GYÓGYULÓ SEBEK Nehezen alakultak a nagyüzemek, különvonatok hordták az agitátorokat. Darázsfészekbe nyúltak Rúzsán. Működött már a Kiss Imre Termelőszövetkezet, Pilók Mihály, pesti vasmunkás irányította. A közösben kevés hozzáértő gazdaember szorgoskodott, a szigorú időkben sokakat kizártak, kuláklistán szerepeltettek. A téeszben tisztességgel, becsülettel dolgoztak, de semmiképpen sem boldogultak. Egyik agitátor — Csapájevnek keresztelték —, Pilók Mihálynál talált szállást. Hetenként egyszer ment Szegedre, családjához. Aktatáskából kosztolt; kenyér, szalonna, tej, tojás, hetekig, hónapokig. Éjszakába nyúló beszélgetések, taggyűlések, agitálások. Eredmény semmi. A tanácsházára naponta ötven embert hívtak, beszélgettek, vitatkoztak, esténként tanyai iskolákban gyűléseztek. Ültek szemben százakkal, akik gyakran visszaszóltak, közbekiabáltak. A tanácsházán más volt, az erő, a hatalom mögöttük, úgy érezték, ott közelebb jutottak a célhoz. Két hónapban nyolcszáz emberrel beszélgetett Csapajev. A szigorú télen esténként biciklivel járta Öregsort, Ruki I., Ruki II.-t. a Honvéderdei iskolát. Érvek, ellenérvek. Vívódások, bizalmatlanságok, kételyek. Állandó láz, belső ideg- feszültség, éjszaka fájó gondolatok, ismerős arcok vonulása, ismét arcok, fáradt, automata, álmatlan hajnalai, orvosi tiltás az átszervezéstől. Sírás, fájdalom, tragédia. A gyűlésekre jártak a tanyabeli asszonyok. Háborogtak, a parányi ember annyira biztos a dolgában? Öten-hatan összefogtak, megverik. Hárman a tanácsházán Csapájevnek elpanaszolták Galiba Pannát. Messze földre vert a szó tanyájáról, dínomdánomairól. Férfiak, asszonyok, mulatoztak, ittak, ettek, meztelenkedtek a tanyai kuplerájban. A kérés: tiltsák ki Pannát a faluból. Megtörtént. Ez volt az első győzelem. Öregsor. Öt kilométer hosszúságra nyúlik, kuláklistások menedéke. Bóka Imre nyakas, erős, piros arcú, keménykötésű ember, lányával és feleségével lakott a tanyán, téeszbe léptek, de 1952-ben rájuk húzták a vizes lepedőt. Sokan költöztek akkoriban, hagyták a tanyát, a házat, a felszerelést, mindent, ami szívükhöz nőtt. Az ipar kínált szűkös kenyeret. Az öregsoriak emlékezetében élt a régi közgyűlés, amikor a „virágzó szövetkezetben”, felolvasták, kiket zártak kívülre, kulákként, Kispéter Imre, Sánta Király Jóska . . . — Maga, jóember, beszervez bennünket, megkapja a magáét és továbbáll. Mink maradunk a kolhozban, meglehet úgy járunk, mint annak idején — mondta Bóka Imre. Fekete csizmát viselt, a szárába nagykést dugott. Feszült hangulatban ültek az asztalnál. — Nincs a zsebünkben kés, pisztoly, senkit sem bántunk, csak azt kívánjuk, hogy a legjobb gazdák vezessék az embereket. Magának tekintélye, szép kertje, szép fái, példamutatóan gazdálkodik. Bóka Imre hallgatott. Nagy tenyerét térdére feszítette, sokáig gondolkodott. — A gyümölcsöt akkor szabad leszakítani a fáról, ha megérett. Téeszt csinálnak, behajtanak bennünket, mert önként nem hajiunk, akkor itt soha többé nem terem gyümölcs. Tehet velem, amit akar, elvitethet, agyonverethet, de megmondom. — Igaza van. A gyümölcsérés ideje elérkezett, szedjük, ne férgesedjen. Érvelt tovább az öreg, szalonna, kenyér került az asztalra, a csizmaszárból előhúzott kés kenyeret szelt. Bornál vitatkoztak éjszakáig. Utolsónak írta alá a nyilatkozatot. Öreg Kiri Ruki ll-ben élt, nagyhírű emberként; családtalanul, szép tanyával, kitűnő 66
