Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Ember Mária - Hegedűs B. András: Olvasó gyerekek - tizennégy év után
mutat — itt közzé nem teendő összesítéseinken — azoknak a könyveknek a száma, amelyeket 1974-ben legalább ketten vagy kettőnél többen olvastak (szemben az1961-es tapasztalatokkal). Ez a tény immár nem az 1974-es felső tagozat kisebb létszámával függ össze, hanem a könyvek nagyobb szóródásával; vagyis nőtt azoknak a gyerekeknek a viszonylagos száma, akik tudatosan vagy találomra elolvastak egy-egy könyvet, s azt nem adták-ajánlották tovább. Felmérésünk ugyan nem tért ki a könyvek osztályon belüli cirkulációjának vizsgálatára, de a kérdőívek feldolgozása során néhol nyilvánvalóvá vált, hogy 1961-ben padszomszédok adogattak egymásnak könyveket, sőt, ugyanazt tüntették fel kedvencükként. 1974-re ez a tendencia csökkent, s ennek okai ismét csak lehetnek objektívek (a megnőtt könyvválaszték, a bőség zavara) és szubjektivek (az újabb nemzedék gyakran tapasztalt kommunikációs nehézkessége). Néhány fájdalmas veszteség fölött mégsem térhetünk napirendre: Petőfit nevezte meg 1961-ben kedvenceként 5 gyerek, — de az 1974-ben megismételt vizsgálatkor már senkinek sem jutott Petőfi az eszébe. Ugyanígy Arany Jánost írta be 1961-ben 4 tanuló, — de 1974-re már nyoma sem volt. Még Adyt is említette 2 diák a korábbi felmérésben, s akadt egy-egy gyerek, aki József Attilát, illetve Juhász Gyulát vallotta kedvencének. Ugyanakkor 3 diák a kérdésre, „Mi a kedvenc könyved?”, így felelt: „versek”. Ilyen adatot az 1974-es kérdőíveken hiába keresnénk, és azon az ellenőrzésre alkalmas, párhuzamos listán, amelyet a ha nem is kedvenc, de: éppen olvasott könyvek alapján állítottunk össze, még Petőfi sem szerepel .. . E hiánylista alapján az az érzésünk támad, mintha az olvasni vágyó gyereket immár nem vezetnék kézenfogva — vagy talán el is engedték a kezüket egészen — a könyv birodalmában. Mintha hiányozna a tanár részéről a figyelmet felkeltő befolyásolás, a könyvtáros részéről az érdeklődést mozdító rábeszélés, ajánlás. A szabadpolcos könyvtár nagy előnye, hogy bele lehet kóstolni a könyvekbe, de ugyanakkor hátránya is lehet, ha pusztán egy véletlenszerűen fellapozott „izgis szitu” köti le a gyermek figyel- mét-fantáziáját. (Bizonyos műfajok „terjedési sebessége” bizton mérhető adatszolgáltatóink bejegyzései alapján: míg 1961-ben egyetlen hatodikos lány írta azt, hogy kedvence a „detektívregény”, addig 1974-ben már 16-an nyilatkoztak úgy, hogy a „krimi”.) S ha az imént az olvasók elkényelmesedéséről beszéltünk, nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a szabadpolcos könyvtár viszont a könyvtárost csábítja elkényelmesedésre; elidegenedve saját legbensőbb hivatásától, gyakran már csak azt lesi (kénytelen lesni), mint az önkiszolgáló boltban a már csak nevükben elárusító elárusítók: nem lopnak-e a polcról? AKIKNEK NEM ÉLETSZÜKSÉGLET A KÖNYV Mindmostanáig azokról a tanulókról esett szó, akik — ha talán nem is mindig teljes megelégedésünkre, de: — olvasnak. Olvasónak tekintettük azokat is, akik a legkedvesebb könyvükre illetőleg a felmérés időszakában olvasott könyvre vonatkozó kérdéseinknek akár csak az egyikére feleltek: abból a meggondolásból, hogy aki pillanatnyilag nem olvas semmit, de van kedvenc könyve, és megfordítva, az, akinek nincs legkedvesebb könyve, de éppen olvas valamit — kapcsolatban áll a könyvvel. Külön elemzést igényel azok vizsgálata, akik a felmérés idején egyetlen olyan könyvről sem tudtak számot adni, amelyet éppen olvasnának (vagy amelyet — beleszámítva azt a körülményt, hogy az adatszolgáltatók általában szeretnének megfelelni a kérdés formájában velük szemben támasztott igénynek és szeretnének magukról, még a névtelenül kitöltött kérdőíven is, szépített képet adni: — a közelmúltban olvastak), és 47
