Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 9. szám - Békési Gyula: Versek (Spartakus, Vers - alacsony színvonalon)
BÉKÉSI GYULA SPARTAKUS Csönd rázza az égbolt hatalmas kupoláját. Vigasztalan hullámzik, csattog a tenger. Mindmind elorozták a menekítő hajókat. Hajnallik. Zeng. A partokon pára, köd borong.. Sötét sörényű fel legek foszladozását szemléli; távol alászálló dögkeselyű kering. S már látja a tátva maradt szájú halottak ágon fennakadt jajszavát; színeket hall; — bong az iszonyú üresség! — A Nap tüzes korongként emelkedik; suhogó zászlót lobogtat (Róma felől) a szél. Paripák dobbantanak ... Ébredő hím-oroszlán a hegy most, hol hétpróbás gladiátorok gyülekeznek. Völgy zsong megváltó tenyészet-erjedés pezseg . . . Egy elhagyatott kiskert, mint utcai virágárus — színt, illatot kínál. Alámos mohos köveknek a víz, gyöngyözteti pete-ikráit a hal s vízigiliszták SOS-jeleivel kanyarog, felcsap visszfény-tarajos hullám. S ellát — temető temetőig, falu faluig; csak itt-ott setét a mező ... Az égen örvénylő „Fekete Lyuk”. Habzik. önnön szennyesét mossa az Univerzum. — És ördögi szerkezet ropogása a Tér; az Idő irdatlan háttérrel dübörög ... — Nyeregbe hát! ... A hűséges gladiátorok mellvértje, sisakja világít. — Csak a holnap sunyorog; csont-vigyorát láttatja halálig. VERS ALACSONY SZÍNVONALON Míg a gyors majomból ráérős isten lesz, százszor kezd az Ember világtörténelmet —
