Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 9. szám - Varga Csaba: Az utolsó nap (elbeszélés)
is megtörték. Amikor a hánykolódó éjszakán az első sárga víziók megjelentek, már nem védekezett a kimerültség ellen, csendesen tudomásul vette, hogy ezt a csatát is elvesztette, már alig reménykedett abban, hogy lesz még alkalma fellobbanásra. Utólag vizsgálva ezt a korszakot, furcsa ellentmondást fedezett fel: elkeseredésében hiába szidta a rendszert, mert más világot nem képzelt el. Hiába ócsárolta a jelszavakká koptatott eszméket, ha a saját hite és politikai terve hiányzott. Csak magára gondolt. Csak magában hitt. Csak magáért harcolt. Az embertelen zsidótörvényig mindent elhitt a harsogó újságoknak és a handaban- dázó barátoknak, de amikor a józsefvárosi lakása szomszédjából is deportáltak egy családot, már felháborodott és megrettent, de nyilvánosan eszébe sem jutott tiltakozni. Ha váratlanul nem viszik be munkaszolgálatosnak, szótlanul tűrte volna a legvadabb gyalázatokat, de mivel minden susmusolása ellenére megkapta a behívót, ismerős parancsnokhoz helyeztette magát. Ez a régi barátja hamis menetlevelekkel és nyilt- parancsokkal zsidó családokat mentett meg. Deák úr is kapott egy katonai teherautót, reggel kirobogott a nyüzsgő városba, vadul végighajtott az utcákon, a megbeszélt házak előtt megállt és a házmesternőkkel ordítozott. Ekkor vette észre magán, hogy mennyire élvezi a korlátlan hatalmat! Az elképedt családoknak semmit nem magyarázott, kiabálva felzavarta őket az autó platójára, az elhurcolás! színjátékot sokan bámulták az elhúzott függönyök mögül, aztán kiszáguldott a földszintes városszélre, a parancsnok által biztosított búvóhelyre. Deák úr egy percig sem gondolta, hogy különös hőstettet hajt végre, a felszabadulás után nem sértődött meg, amikor két megmenekült család szóba sem állt vele. Talán azért vállalta a hidegvérű mentést, mert megmutathatta, hogy milyen pontosan készít elő egy akciót. A negyvenes évek elején a mosószappan-és kölnigyártással akarata ellenére szolgálta a háborús készülődést, ám a zsidó családok mesteri ellopásával bátorságot adott az üldözötteknek és emberi életeket mentett meg a jövőnek. Deák úr fáradtan rogyott le az irodai székre, de ez kellemes és üdítő fáradtság volt, mert az üzlet olajozott gépezete megindult. Marika mosolyogva jött át a konyhából, leveses tányérban frissen főtt galuskát hozott, a tetejét lelocsolta paprikás zafttal. Deák úr jó étvággyal látott neki a késői ebédnek, de a tizedik falat után abbahagyta a kanalazást, hirtelen eltelt és undorral félretolta a tányért. A mosdóban hideg vízzel bevett egy adag szódabikarbónát, a habzó víz a fehér kabátjára futott, de belülről tovább rágta az ismeretlen kór. Emma a konyhából hordta fel az elmosott poharakat, két percenként elhaladt az iroda ajtaja előtt, Deák úrnak eszébe jutott a tegnap éjjel, amikor zárás után taxival indultak haza, Marika már a pályaudvarnál kiszállt, a kocsiban csak ketten maradtak. Deák úr jobb kezével Emma arca felé nyúlt, talán simogatni vagy cirógatni akart, közben suttogva és kedvesen mondta, hogy Emma utoljára jöjjön fel hozzá, de a nő ügyesen kitért a férfi kinyújtott keze elől. Deák úr gyengéden követelt. Emma lágyan kibújt a kérés ölelő mozdulata elől. A taxiban nemsokára magára maradt, még kilépett a Sirály étterem előtt, de vacsorázás helyett egyedül botorkált fel a sötét lépcsőházban. Ötven személyre terítettek, a kapura kitették a megtelt táblát, ma más vendéget nem fogadtak. A bejárat felől vidám köszönés hangzott, amikor megérkezett a zongorista és a dobos, Deák úr fagyosan fogott velük kezet, mert megint sokat késtek, de a dobos már az emelvényen mosolygott, a zongorista gúnyos dallamot játszott, válaszul erre Deák úr megjegyezte, hogy fogadni mer bárkivel: a zongorista most bújt ki az ágyból, azért olyan kócos és csípás. Akkor nevettek a legjobban, amikor lihegve Laci is befutott. Az előkészületekkel az utolsó pillanatban lettek készen, Deák úr piros és fehér szegfűvel díszítette fel az asztalokat, a hajlott hátú Teréz néni a ruhatár pultja mögött elszundított, még arra sem riadt fel, hogy a fehércsákós cukrászinas meghozta a 19
