Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 9. szám - Varga Csaba: Az utolsó nap (elbeszélés)

Iemlő keserűséget és megaláztatást semmilyen dobolással nem lehet kiűzni. A bejárat felől halk zörgést hallott, a szakácsnő és a konyhalány jött meg, Marika szeretettel arcon csókolta, Irén nevetve nyújtotta a kezét. Marika már ötvennégy éves múlt, alacsony, sovány asszonyka volt, Deák úr egy másik üzletből csalta el havi háromszáz forint prémiumért. Irén, a konyhalány egy gumigyári szakmunkás felesége és két, elég beteges gyerek anyja volt. Együtt mentek le az alagsorba.

Deák úr az üzletvezetői irodában öltözött át, amikor belebújt a keményített, fehér pincérkabátba, hallotta, hogy az üres folyosón sietve jön valaki. A cipő szapora kopogásából könnyen megállapította, hogy Emma futott be, aki alig múlt huszonöt éves, sokáig a vállalat központjában dolgozott, mint kezdő bérelszámoló, de estin vendéglátóipari technikumba járt. Deák úr kicsalta az üzletbe képesítés nélküli felszolgálónak, ahol a keresete legalább a háromszorosára ugrott fel. Hálából két hónapig Deák úrnál lakott, de már három vagy négy hete elköltözött és csak egy elszakadt harisnyanadrágot hagyott maga után.

Amikor a lázroham utáni napon kialudta magát, délután öt órakor lesétált a Sirály étterembe. A pincérek tréfálkozva fogadták a szokatlan időpontban, de Deák úr most nem hagyta ugratni magát azzal, hogy biztos leváltották vagy lebukott. Inkább forró újházi tyúklevest rendelt. Cserepes szája nagyon kívánta már a meleg folyadékot. A naplónak használt jegyzetfüzetet nem vitte magával, de a hajnalban elkezdett gondolkodást folytatta. Keserű szomorúságán az sem enyhített, hogy a láz egyelőre nem kínozta. Nosztalgiával gondolt arra, hogy ennél az asztalnál már sokszor ült valakivel, aki a késői vacsora után elkísérte az ágyába és forró testével átmelegítette fagyos szívét.

A tyúk főtt szárnyát szopogatta, a leves zsíros gőze az arcát lágyította, amikor fanyar mosoly kíséretében kiszámolta, hogy semmi oka nem lehet az elkeseredésre. Negyven év alatt nagyon sok nő szerette! Havonta átlagban két szerelme volt! Ez évente legalább huszonnégy más és más ölelést jelent. Ha a huszonnégyet megszorozza negyvennel majdnem ezer jön ki. Ezer nő?! Ezer különböző csók. Ezer mosoly, ezer illat. Ez a szám hihetetlenül magas, de valószínűleg megközelíti az igazságot. Csak egy baj! Legfeljebb harminc nőre emlékszik, legjobb esetben ötven ölelést tud felidézni. Talán volt ezer nő az életében, de ebből vajon hány szerette igazán? És mennyire szerették? Egyáltalán: szerette-e valaki?! Lehet, hogy minden nő hagyott emléket, egy kisírt zsebkendőt, egy elszakadt harisnyanadrágot, egy különös sóhajt, de tékozló gazdagsága valójában iszonyú szegénység! Az ezer nő nyomtalanul eltűnt a leikéből! Nem szerették soha ... Talán ketten szerették igazán. Ez az „igazán” is bizonytalan, lehet tüzes szerelem, lehet a szeretet önimádata, lehet édes illúzió, lehet a pillanat mámora, lehet a halál előtti önégetés.

Az étteremben befejeződött a takarítás, Irén elmosta a büdös hamutartókat, leseperték a vörös futószőnyegeket, Emma összerakta az asztalokat kétszárú L-alakban. Közben megjelentek a jegesek, Deák úr csak tíz tábla jeget kért tőlük, de azt átvételi elismervényre tizenkettőt írt, majd két üveg sört adott nekik azzal a feltétellel, hogy másnap is hoznak jeget. Az üzlet az üzlet, vágta rá az egyik jeges. Deák úr ezután lesietett a raktárba, a zsír kimérése közben Marika őszülő haját figyelte és kínosan gondolt arra, hogy a szakácsnőnek soha egy hangos szavát nem hallotta, mindig nagyon ízletesen főzött és véletlenül sem kellett arttól tartania, hogy akár egy szelet kenyeret is elvisz haza, de most mégis új szakácsnőt hoz az üzletbe, aki fiatal és vonzó és aki Emma helyett talán majd hozzáköltözik, hogy ne legyen annyira elhagyatott, de nem fog olyan jól főzni és talán annyira sem szereti majd, mint Marika. A becsületes asz- szonyt elcseréli egy könnyelműsködő fruskára. A tisztességben megőszült szakácsnő helyett egy csinos, ábrándozó és dolgozni nem nagyon szerető lányra bízza a konyhát.

17