Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 7-8. szám - SZEMLE - Bistey András: Huh István: Jó reggelt fény - Bodri Ferenc: Babits Adyról - Gál István dokumentumgyűjteménye

afféle „magányos” maradt, barátairól csak a róla szólókban olvashatunk, pedig sokan voltak ilyenek.

Vannak köztudott és elismert Ady-kapcsola- tok (Bölöni, Hatvány, Fenyő, Révész, Jászi Oszkár, Reinitz, Krúdy és mások). Köztudott és elfogadott ellenszenvek is. De Ady és Babits viszonya a maga valóságos és méginkább feltételezett ambivalenciával egy kissé sokáig a „vallo- másos témák” közé tartozott. A két nagyszerű költőnek kijáró tisztelet okán a kortársak és az irodalomtörténet inkább magyarázták, mintsem feltárták, dokumentálták és elemezték volna ezt a kapcsolatot.

Gál István dokumentumgyűjteménye végre a valóságos értékeken, a szövegeken való elemzés lehetőségét teremti meg mindenki előtt, hiszen összegyűjti és kissé megrostálva közli Babits Adyról szóló vallomásait. Nagy részben nemcsak a nyomtatottan közreadott verseket és tanulmányokat, hanem a bővebb, a kéziratos, a meghittebb bepillantást kínáló anyagot, végül a megrázó „beszélgető füzetek” Adyra vonatkozó mondatait. Az első szó a szívós és pontos munka fölötti örömünké és tiszteletünké legyen, ezt sugallja a szöveggyűjtemény.

A közismert fényképek — Székely Aladár művészi felvételei — ugyan már régóta együtt és összehajolva mutatják a két költőt (így Gál könyvében is), de a „jólértesültek” többsége, az „Ady körüli élőszó” (Földessy kifejezése) a fényképeken láthatót csak a külvilág számára felvett diplomata-póznak véli, az ellentétes és feltételes mellékmondatokban (olykor zárójelek között) megütközésekről, féltékenykedésről, rivalizálásról és ki tudja még, miről beszél. Mint minden ember viszonyában, így ebben a kapcsolatban is volt bizonnyal ílyféle is. De eddig csak állítottuk és sejtettük mindazt, amit a dokumentumok olvasása után már tudunk: nem ez a meghatározó.

A kötet valóságteremtő és legendafoszlató érdeme Gál Istvánra száll: járható hidat épített Ady és Babits közé. Újjáépítette mindazt, ami megrongálódott a korábbi elfogultságok során.

Néhány apróbb, személyes jellegű dokumentum után a Nyugatban 1909-ben közzétett „Ady-analízis” az első komolyabb Babits-val- lomás, a korábbiak inkább a címzetthez szólnak és nem a nagyközönséghez talán. De a személyes jellegűek közül a legfontosabb, a legendateremtő, a Kosztolányihoz I 906. febr. 21—22-én írt levél ez újabb alkalommal sem olvasható, amelyet még egy korábbi forráskiadvány (Babits— Juhász—Kosztolányi levelezése, Bp. 1969.) is csak kivonatosan közölt. Gál csak az előszóban utal erre a fiatalkori és kegyetlen levélre — közreadásával már Kosztolányi is fenyegetőzött a Toll- vita idején —, ismételt elhallgatása csak fokozza a sanda homályt a „kapcsolat” indítása körül.

Szinte kár, hogy Babitsnak most sem adódott lehetőség arra, amire Hatvány Lajos („Ady

Endre ellenségeinek ajánlva” írását) már 1908- ban vállalkozott: megírta és közreadta az Egy olvasmány és egy megtérés története című vallomást. Babits az „analízisben” és a Juhász Gyulának címzett 1908-as levelekben bizonnyal a megértett Ady mellé áll, akit korábban csak látott és olvasott, talán irigyelt is kicsit. A magyar Pimodánból kölcsönöztük a kifejezéseket, „megtérése” elé mottót Hatvány is ebből az Ady-ta- nulmányból keresett.

Az írisz koszorújából leveleket tépő költő bizonnyal értetlenül olvasott egy-egy Ady-gon- dolatot és -kifejezést, és később ezen nincs is mit szégyellnie. Az ordas világ, a korábbi Nagy Hitető (egy elmaradt Ady-kötet címe ez) később megmutatta, hogy Adynak igaza van: mellette a helye. „Kötésüket a Sors akarta” kettejüknek is, és minden vélt vagy valóságos ellenérzés (Babits az ilyesmivel sem fukarkodik) e felismerés alá szorult. És itt kezdődik az igazi kapcsolat, a többi csak előzmény, zivatarfelhő és ismerkedés. így lenne helye a gyűjteményben (és nemcsak az előszó utalásában) a „történelem előtti” és alatti dokumentumoknak is. A hátteret mutatnák, a „mégis” erejét. „...1912 után . . . (idézi Gál is) az igazság iett a fontos, nem a védettség-vágy” Babits előtt, írja Király István, és igaza van. De igaza lehet annak is, aki a teljes dokumentáció alapján, önmaga kíván dönteni.

Meglepő, hogy Gál István is elfogadja Babits Petőfi és Arany-tanulmányának feltételezett „allegorikus jellegét”, és az előszóban furcsa módon mentené Babitsot. A gyűjteménybe pedig a tanulmány második, a Nyugat-könyvtári kiadásának (1913) bevezetője kerül, ahol az analógia ellen Babits maga tiltakozik („Adyról máshelyütt írta meg a véleményét. . .”). Ha ez tény (márpedig az), akkor a babitsi „Petőfi—Ady” analógiában még Fenyő Miksának sincs igaza. És így nem szorul Babits védelemre, főképp olyanra, hogy a Petőfi-képben egy bemutatott Petőfi- könyv (Hartmann János: Petőfi-tanulmányok, Bp. 1910.) gondolatait idézi félreérthető módon a sajátjaként. Feltételezésünk és a valószínűség szerint a maga igencsak helyt álló véleményét mondja el, csak éppen tüzetesen érteni kell, mit ért ő az ominózus „nyárspolgár” kifejezés alatt (Petőfit tartva annak): a „szabadság—szerelem” any- nyira csodált harmóniája él Babits szava mögött, így ez a tanulmány nem lehet „szecessziós, dekadens, polgárpukkasztó" sem, hiszen a dekadencia vádja ellen egy egykorú, Gál István által is idézett írásban maga Babits tiltakozik. Babits tanulmánya aligha lehet válasz Ady Petőfi nem alkuszik írására (Fenyő Miksa mondja el az Ady-írás furcsa keletkezését, említi Hatvány is), hiszen szinte egyidőben íródhattak, a két költő még nem ismerte személyesen egymást, aligha látták a másik kéziratát. Gál István feltételezésekkel védelmezi egy legendával szemben Babitsot, holott csak a legenda lehetőségét kellene elutasítani.

„Sok dologban meglepően egyetértettünk . . .”

92