Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 7-8. szám - SZEMLE - Szekér Endre: Utunk évkönyv, 1976
választhatnak. A hiábavaló jelentől a múltban próbál menekülést, igazolást keresni Ilka: ám családjában is kiúttalan, értelem nélküli, megfeketedett sorsú elődökre lel. A jelenbe való görcsös visszakapaszkodáskor meg csak Béla bácsit találja, de az ő élete is visszájára fordult: a nagyvilági fényből rántotta magához újra Jajdon, s a megcsalatkozás szobra csupán. De Gönczi Dénes magára eszmélése sem játhatott sikerrel, eredménnyel: az örök tengődésre, mindig a máséban- kétkezi munkára ítélt paraszti sors (a kisvárost körülölelő falvak sorsa ez) kilátástalanságát nem oldozhatja föl az ígéret földjére futamodás. A múlt bénító hatását szimbolizálja az Ilka képzelgéseiben—vágyálmaiban megelevenedő Fejedelem is, aki a lányszoba faláról, egy sárgult, vásári kőnyomatról lép elő. ,,A múlt mozdulatlanul tapad a mozdulatlan jelenhez: ezért rettenetes a múltak súlya; s ez a világ képtelen széttörni az élet előre meghatározott kereteit.” A regény történelmi parabolába merevedését föloldják a lírai mozzanatok (Gönczi Dénes és felesége kapcsolata); de méginkább a realista elemek. Ezekkel az író a századforduló egész magyarerdélyi világát rajzolja meg. A „valamikor volt dicsőség kopott ábrándja cifrázza ki a reménytelen szegénységet”, közönyös, szürke élet, ahol az alapige a „fusson, akinek nincs bora”, amiben az embereket körülvevő tárgyak is fakók, porosak, régről ittfelejtett kellékek. Az ábrázolás hitelességét támogatja, sőt hatásossá fokozza Szilágyi István erőteljes, kifejező stílusa. Színes, gazdag, tájnyelvi elemekkel is okosan bánó szókincs; hol szűkszavúan, hol áradó bőséggel sorjázó, sokszor természeti jelenségeket, paraszti életet asszociáló, jó magyarságé mondatok; nyelvi jellemző erő — mindez félreismerhetetlenül az erdélyi magyar próza legjobb hagyományaihoz kapcsolja a művet. A realizmus elsődleges munkáló szerepét bizonyítja a hibátlan lélekrajz is. A személyiség széthullásának, az idegek felőrlődésének folyamata, a gondolkodás, az ész rendező munkájának megbomlása mélylélektani tanulmányokra valló hitelességgel bontakozik ki. Különösen megdöbbentő erejű a kút-apasztó örökös kőhordás és az ellentét-párhuzam, a malacnevelés rajza. (Ilka három malacát mint Gönczi Dénes gyermekeit füröszti, eteti,ruházza kényszerképzetében.)Bizonyára hatott a freudizmus is Szilágyira, mivel a visszafojtott nemi ösztönök, kielégítetlen vágyak szerepét majd minden novellájában s előző regényében is föllelhetjük. Itt is indukáló tényezőként szerepelteti, bár nem hangsúlyozza túl. Egészében a legjobb arányokkal építette föl, a sokféle szálból egységessé alakította regényét. Előző műveihez képest továbblépett abban is, hogy a konkrét írói meditációkkal, töprengésekkel nem zsúfolta tele könyvét. Műve méltó képviselője, újabb kimagasló jelentőségű állomása az erdélyi magyar próza Bethlen Katától, Kemény Zsigmondtól,Tamási Árontól a mába ívelő egyenletes teljesítményének. TÓTH PIROSKA UTUNK ÉVKÖNYV 1976 A kolozsvári Utunk című irodalmi hetilap néhány éve kitűnő ötlettel gazdagította munkáját: évkönyvet jelentetett meg. Ezek a kötetek egymás mellett ma már jelentős irodalmi, irodalom- történeti eseménnyé váltak: a sokat emlegetett 1969-es évkönyv múltat idéző írásai (pl. Kós Ká- rolyé, Bartalis Jánosé, Kemény Jánosé, Balogh Edgáré . . .), a talán tetőpontnak tekinthető 1974- es évkönyv szülőföldre való emlékezései (pl. Kós Károly: Lesem, hogy nő a fű, Sütő András. Hol vagytok, ti régi játszótársak, Szabó Gyula: Törött tükör). Természetes az, hogy visszapillantva csak a legjelentősebb irodalmi alkotásokat idézzük egy-két évkönyvből. De azonnal tegyük hozzá, hogy egy-egy kötet sohasem csak ennyi. Hanem mindig kerek egésszé formált kötet, szokott szerkezeti felépítéssel, naptárral és kereszt- rejtvénnyel, tematikus összeállítással. Az 1976-os évkönyv „örök társainkról”, a nőkről szól — mint Létay Lajos főszerkesztő megállapítja — a Nők Nemzetközi Évéhez kapcsolódva. S így folytatja: „Mert írásszerkesztés közben hányszor s hányszor döbbentünk rá: gyermekek vagyunk, kik elpirulnak, kikben benne reked a szó, mikor fel akarjuk köszönteni az édesanyát, megvallani szerelmünket: dadogó, félszeg kamaszok vagyunk, s felnőttként is, férjekül is, hosszú évek múltán se találjuk a legszebb, legigazabb igéket asszonyunknak.” Létay Lajos költői vallomása mindnyájunk legbensejéből szól. A naptár-rész mindig megörvendeztet a versekkel és a képzőművészeti reprodukciókkal. Szabó Lőrinc Emlék, Éluard-Üdvöm homokszeme, Lucian Blaga A föld, Nagy László Ajándék című verse kapott meg, „Ajánlom neked földrengéses arcom egy megmenekült mosolyát”, mondhatnánk kedvesünknek Nagy Lászlóval egy meghitt pillanatban. De természetesen az utána következő irodalmi anyag jelenti az évkönyv lényegét. Horváth Imre prózában írt Három asszony tükörképében idézi egyik vallomását, mely a szerelemről szól:,, Megkötni csak az eltéphetetlen szálakat szabad, a szakadó szálakat csak összebogozni lehet.” Bevallom, évek óta rendszeresen olvasom Horváth Imre aforisztikus tömörségű verseit, kedvelt négysorosait, majd a még keményebbre fogott háromszázharminchárom aforizmát. Mindig meglepetést tartogat számomra. Most e prózai írásának közvetlen hangja kap meg. „Mi ilyen oldva- kötött házasságra szövetkeztünk Margitommal. Szövetségünk erősödött azzal, hogy Margit a .hőskorban’ házalt könyveimmel .. .” Beke György a Szeredai varrónők szerelme című cikkében felejthetetlen pillanatot ír le az örökösen vándorló csiki lányokról, kik „eljárnak szolgálni messzi városokba, havasok levegőjét hozták arcukon, szigorú tisztességet a lelkűkben, de a szívükben égő türelmetlenséget.” Egy csiki lány történetére hivatkozik Beke, a lány a tengerparton a nagy fényvillódzásban is a hegyeket látta maga előtt 88
