Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 7-8. szám - VALÓ VILÁG - Márkus István: Tanyaiak

re való, vagy utóbb felfedezhetik, hogy arra is jó. Az iskolában megtanult ismeretek, ha voltak, hamar elmerülnek a használhatatlan holmikat illető homályba. A külvilág, jóllehet eleget beszél róla a rádió meg a tévé, ismeretlen marad, mert tulajdonképpen nem érdekes: nemigen érinti közvetlen létüket, pontosabban szólva nem is lehet tudni, érinti-e vagy sem. ,,Ha kitör a háború, majd észrevesszük” — mondta egyikük. Van olyan, akit kielégíthetetlen munkavágy, ideges tevékenységi láz emészt. De akad egy másik fajta — néha egykori tanyai kisgazdák leszármazottja, — aki tunyaságból szeret jobban parasztnak maradni, mint akármi másra törekedni; vagy alkoholizál, és ennek ködében látja el jószágait. Az effajta emberek, a szorgalmasak is, a tunyák is, többnyire régi típusú fizikai munkát végeznek az állami gazdaságban vagy a termelőszövetkezetben is. Traktoros ritkábban akad közöttük. A traktoros, a vontatós, a kombájnos, a gépszerelő, a teherautót kormányzó gépkocsivezető, a villanyszerelő általában a második vagy a harmadik típusba sorolható.

E másodikról, az „utóparasztokró!” itt most csak röviden; jó néhánnyal úgyis meg kell közelről ismerkednünk utóbb. A középnemzedék tanyai utóparaszti életformája abban foglalható össze — s ez teremt egységet a számos változat mélyén —: ezek ma még paraszti módon dolgoznak, (a tanyai-háztáji gazdaságban is tömérdek régi technikájú, avult fizikai munkára kényszerülnek), örökös „kettős műszakra” szorítva magukat. Jól is keresnek, megtakarítani, gyűjteni is tudnak. De mindezt azért vállalják, tudatosan azért, hogy előbb vagy utóbb kilépjenek ebből az életformából. Nem feltétlenül a mezőgazdaságból, amelynek nagyüzemi munkahelyein sok esetben gépi munkát, tanult szakmunkát végeznek már. De a tanyából, a tanyai életviszonyokból erősen elkívánkoznak, és belátható időn belül el is távoznak. Elsősorban erre gyűjtenek.

Ennek a létformának jellegzetes központi konfliktusa éppen az, hogy azért maradnak kinn, hogy aztán már ne kelljen odakint élni. Minél tovább vállalják a tanyai létet, amelyet ők maguk is parasztinak, elmaradottnak, tartósan már elviselhetetlennek ítélnek, annál több pénzt gyűjthetnek városi telekre, házra, modern berendezkedésre, ide értve persze a villanyvilágítástól s az áramra kapcsolt tízféle készüléktől a fürdőszobáig az egész városi komfortot. Szinte úgy igaz: minél tovább maradnak kint, annál hamarabb költözhetnek be. Paradoxon. Ebből aztán feszültség támad. Ahol már elegendő lehetne a pénz a beköltözésre, olykor évekig halogatják — mert „még ez is kell, még az is kell, és miből vennénk meg, ha nem lenne ez a két tehén, ez a harminc malac ...” — Bent a városban, jól tudják, távolról sem tarthatnak el ilyen olcsón, ilyen gazdaságosan ennyi jószágot, de meg nem is azért költöznek be, hogy azon túl is effélével öljék magukat... Néha a férfi, máskor az asszony a mielőbbi beköltözés híve, s a másikra marad a nehezebb szerep: meghosszabbítani a jövedelmező kintmaradást, kivédeni a sürgetést, amellyel a lelke mélyén egyetért.

így aztán az efféle tanyai utóparasztok kinti berendezkedése és életmódja is ellentmondásos. Rajta van az ideiglenesség bélyege is, másfelől annak jegye is, hogy ők azért odakint is igényesebb emberek, mint apáik, anyáik voltak. De amit a tanyára költenek, a városi háztól, bútortól vonják el. Ha például sok ezer forint árán beköttetik a tanyába a villanyt, ezzel talán városba hurcolkodásukat késleltetik. így lehet családi konfliktus témája az áram bevezetése is olyan emberek között, akik mielőbb villannyal kivilágított tiszta, száraz, egészséges környezetben kívánnak élni.

Ha ők maguk még halogatják is a beköltözést, vagy újabb időbe telik, amíg úgy érzik, elég pénzük van hozzá, gyerekeik számára egyértelműen a városi létet, s a mezőgazdaságon kívüli szakmát tartják kívánatosnak. Míg az előbb jellemzett elkésett tanyai parasztok otthonában gyakran öt-hat gyereket is számlálhat össze az ember, az ugyanehhez a nemzedékhez tartozó utóparasztok ritkán engednek meg maguknak kettőnél

35