Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 7-8. szám - Lezsák Sándor: Homo Nyüzsgő (Vígeposz)

Zuhan, kitekül,

Gyorsan végez vele az álom.

Szisszen Pihe Bimbó, a pajkos, eliszkol, Agyában megint villan a kép,

Melles Lihegő párcsatákban Élesre edzett hosszú körme.

Nanázó Hümmögő horkan, a szeme ugrál, De nem csordul a Piros Víz,

Nagy jajongás nem szükséges.

Arcizom rándul

A nem láttam semmit puha közönyre,

S lassan másznak, másznak feljebb Érett gyümölcsöt, fészket keresni.

Ott fekszik hát, lenn a földön,

A Pite család harcos vezére,

Cantro Puszi,a Rettenhetetlen Medvevadász.

HARMADIK ÉNEK

amelyben megismerkedünk Homo Nyüzsgővel

Homo Nyüzsgő, a hajlott hátú Ferde Magóg első szülötte Emelinti magasba kocka-fejét,

Orrlika tágul.

Melles Lihegő mentolos szagát Kóbor szellő cipeli vígan.

Homo Nyüzsgő arcára ül, s izeg-mozog A hihihi-sanda-tekintet,

Fészkelődik, röhincsél.

Mindent látott, mindent hallott,

Mindig ott van, amikor kell.

Kihaló fajta?

Már pulyakorában tudta A Libasor Lélektanát.

Erő és Bunkócsapás!

Ellene titkos a szérum, csak ő ismeri.

Sürögni-forogni, tenni-venni A vezér körül, ez a Titok első fele.

De nézzük a Titok hátsó felét!

EJHA! TYŰHA! JÉ!

A csodáló hangot váltani sűrűn,

A Vezérnek ennyi elég,

Kigyúl az arca, színezi mámor,

Mert fösvény a béke, nincs harci kaland, Nincs mézes szárnyú,

Fejbe szálló kéjes dicsőség.

De itt van Homo Nyüzsgő,

Sunyi préda a Sikerélmény.

Történt egyszer kora hajnalban,

Harmatos fűben, bokor tövében,

Elnyúlva látott egy medvét.

Mit tesz ilyenkor Homo Nyüzsgő?

Éretlen gyümölcsöt dobált a fáról,

Majd közelebb kúszott,

Piszkálta bottal, hosszú bottal,

De sokáig tartott, míg megnyugodott, Kimúlt a medve, veszélytelen.

Rohant sietve a Hordavezérhez,

Hívta magával.

— Pszt! intett Homo Nyüzsgő,

S engedte maga elé Cantro Puszit.

A Pite család harcos vezére messziről Igézte a medvét, fogsora vackolt,

Dorongot markolt, meghajintotta,

Repült a súlyos gyilok,

Dubbant a medve döglött fejére.

Ejha! vijjogott, Tyűha! zengőket, Jé! Vijjogott Homo Nyüzsgő,

Az éles hangra riadtak alvófészkek,

S nemsokára bámult a horda,

Rikkantott mámort vígan,

És vaku-fénylő jé-szemekbe Csöpögve vigyorgott Cantro Puszi,

A Rettenhetetlen Medvevadász.

Elúszik a múlt,

Marad a mentolos illat.

Homo Nyüzsgő irányt vesz,

A szag felé indul, színt vált.

Leomlik a hihihi-sanda-tekintet,

Adja a módját,

Arcizmokban alázat oszlik,

Formája pityergő, tartalma csorda-sugárzó, így néz Melles Lihegőre.

A nőstény szeme érdeset villan,

S látja a földön a Piros Bogyót is.

Igen, megint, bólint Homo Nyüzsgő,

— Pihe Bimbó! nyögi a hangot,

Mintha gyötörnék,

S nézi Melles Lihegő párcsatákban Élesre edzett hosszú körmét.

Melles Lihegő vadul.

Vadul kör-karikázza szemét, parázslik, Tűnik a lombok között.

Homo Nyüzsgő kúszik egy vastagabb ágra, Várja, mikor illan a Piros Bogyó,

Mikor ébred fel a Vezér.

15