Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 7-8. szám - Tolnai Ottó: A hegyoldalon (Versciklus: Hogyan fújjam meg, Sosem láttam, Lenn a búza, Valami súlyos, Az alkony, Kirándulók, Lenn, Égnek alig lobogva, Némán, Balról a városka)
csak a gőzölgő lápról ilyen tisztán megvakulunk ha még sokáig itt vitorláz megvakulunk mert örökre emlékezni fogunk rá KIRÁNDULÓK kirándulók hagyták itt e papírt már olvashatatlan de még lehet rá Írni sőt mintha indigó is lenne közte s a föld között közte s az ég között köztem s a föld között köztem s az ég között köztem s köztem indigószín alkony indigószín alkonyat között LENN lenn a völgyben szánt egy ember lovával mint gyémánttű úgy forognak úgy forognak üszkös kéz maga szántotta életvonalának labirintusába veszve úgy forognak s a pacsirta ének-ónja csüng felettük úgy forognak úgy forognak ÉGNEK ALIG LOBOGVA jobbról belátni udvarokba a föld ott elhasznált a kerék napkerékként szabadul az abroncsból porba ejtve súlyos agyát két szekér egy fa és egy vas nyershús és csontlovakkal grál-lá nyalva az eb páncélsisakja tarkótájt szagos parafadugó ott távozott a katona lelke átengedve zöld sisakját az ebnek felette a kifordított fecskefészek véres vattával tele magától gurul szét a tökpiramis összedöntve a falakat melyeken paprika s dohányfüzérek égnek alig lobogva NÉMÁN ha a forrás hang-pincéjét elvennék a madarak hang-padlása alól összedőlne némán e kék ház ha e kék ház összedőlne összedőlne a zöld is némán s ha az a piros ház összedőlne lerogynának e futkosó hússzin tornyok is némán némán BALRÓL A VÁROSKA balról a városka egy szeglete az országúton tétova léptek nyoma széttaposott fekete szőlőfürtök gumikerék gurul egy elhamvadt ember hajtja izzó karóra izzó ezüstfog előbb két zománcozott kocsi összeugrott a főtéren mézeskalácslovak az udvarokban nyershúslovak csontlovak toporzékolnak fél három múlt hét perccel örökre 5
