Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 5-6. szám - KRÓNIKA - Véleményösszegezés a „Székely honfoglalás” ügyében - Kritikusok beszélgetése a Forrás Szerkesztőségében
VÉLEMÉNYÖSSZEGEZÉS A „SZÉKELY HONFOGLALÁS” ÜGYÉBEN Egy évvel ezelőtt, folyóiratunk 1975. évi 3. és 4. számában jelent meg Bodor György „Székely honfoglalás 1945-ben” című írása, amellyel kapcsolatban több kritikai észrevétel érkezett hozzánk. Szerkesztőségünk alaposan tájékozódott a felszabadulás utáni évek e meglehetősen bonyolult probléma-világában. A fasiszta hatalom szétzúzásához, a szövetséges hatalmak potsdami egyezményéhez kapcsolódott a hitleristákkal együttműködő németek kitelepítése, amely egyúttal az antifasiszta demokratikus népfrontpolitika osztálytartalmú „németellenességé”-ből is érvet, erőt merített. Ma még nem jutottunk annak a történelmi távlatnak a birtokába, amelynek segítségével árnyalt marxista elemzését és értékelését adhatnánk a kitelepítések időszakának, az azonban kétségtelen, hogy a gyakorlati megvalósításba hibák, túlkapások is csúsztak. A kitelepítés körüli politikai fellépésekbe, állásfoglalásokba, akciókba pedig egy nacionalista színezetű németellenesség is beleszövődött. Nem véletlen, hogy a kitelepítést 1949-ben egy kormányrendelet befejezettnek nyilvánította, bár 200—220 ezer német még itt élt, s eredetileg szinte az egész hazai németség kitelepítéséről is szó volt. A németkérdés osztályszempontú megítélésének felerősödése, a szocialista nemzetiségi politika kikristályosodása, a teljes nemzetiségi egyenjogúság biztosítása — ha az érzelmekben teljesen még nem is, de — társadalmi-politikai méretekben levette a napirendről ezt a kérdést. A hazánkban élő németek szocialista államunk egyenjogú polgárai, akik — demokratikus szövetségük révén — kollektív jogokat is élveznek. Bizonyos, hogy az 1945 és 1948 között keletkezett emlékirat tartalmaz olyan — akkor részint érthető — egyoldalú megfogalmazásokat, tendenciákat is, amelyek kommentár nélküli mai közlése — a szerzői szándék ellenére is — alkalmul szolgálhatott a régi sebek feltépésére, a hazánkban élő német nemzetiség önérzetének megsértésére. Amikor Bodor György az ezer esztendős „magyarnémet — ellentét” összefüggésében tárgyalja a kitelepített volksbundisták ügyét; amikor a területi egység és a magyar nemzeti lét kategóriáit mechanikusan összekapcsolva indokolja meg a székelyek magyarországi betelepítését; amikor az elkövetett igazságtalanságokat a spontán „forradalmi tör- vényesség”-gel mentegeti; amikor lényegében általánosítva mondja bűnösnek a németeket és differenciálatlanul, teljesen egységesnek tekinti a székelyeket, — akkor (ha akaratlanul is) téves, parasztpárti nacionalista, az osztályszempontokat háttérbe szorító németellenes nézeteknek ad hangot. Amikor tehát a történelmi és ideológiai tévedések a kommentár nélküli közlés révén mai nyomaté- kot kapnak, akkor az igaz részek, a jószándékú érvek is veszítenek erejükből, hitelükből. Visszatérve az említett kritikai megjegyzésekre, szeretnénk leszögezni, hogy Bodor György emlék- irat-jellegű írása véleményünk szerint a történelemben cselekvő, részt vállaló közéleti ember szenvedélyével és a szemtanú személyes élményének frisseségével elevenítette meg a dél-dunántúli volks- bundista németek kitelepítésének és a székelyek Tolnába telepítésének eseményeit. Az egykori kitelepítési kormánybiztos szándékának tisztaságához, antifasizmusának következetességéhez aligha férhet kétség. Nincs itt hely és alkalom a kérdés részletes, tudományos elemzésére, bizonyára sort kerítenek majd erre a szakfolyóiratok. Szerkesztőségünk azonban levonta azt a következtetést, hogy az ilyen típusú memoárok közlésekor mindenképpen szükséges valamilyen formában kifejezésre juttatni a több évtizedes társadalmi-történelmi fejlődés távlatát, mert csak ez biztosíthatja — különösen ilyen bonyolult kérdésekben — a múlt valóban időszerű, mát segítő tanulságainak levonását. Szerkesztőségünknek a nemzetiségi-kisebbségi kérdéssel kapcsolatos elvi álláspontját egyébként — úgy hisszük — jól tükrözi Kosa László A hazai nemzetiségi politika újabb szakasza c. cikke, amely a Forrás idei első számában jelent meg. A Forrás Szerkesztősége KRITIKUSOK BESZÉLGETÉSE A FORRÁS SZERKESZTŐSÉGÉBEN A Forrás Szerkesztősége március 2-án meghívta Kecskemétre a folyóirat néhány munkatársát, hogy eszmecserét folytassanak a kritikáról. Bata Imre tartott bevezető előadást, melyben — többek között — a kritikai műfajok változatosságára hívta fel a figyelmet. Pomogáts Béla azt fejtegette, hogy csak nagy irodalom (szépirodalom) szövetségében nőhet fel a kritika. S az irodalmi tanulmányok érdekességéről beszélt. Szakolczay Lajos néhány Forrás-cikk élményéről szólt, majd a helyi erőkre építés fontosságáról. Szekér Endre a Forrás Szemle-rovatának hibáiról és a teendőkről beszélt. Alföldy Jenő az eszmények problematikáját fejtegette. Kabdebó Lóránt a kritikus ideológiai felelősségét vetette fel. Honffy Pál a kritikák túlzottan ismertető és ítélkező jellegéről szólt, Zám Tibor pedig a kritikai párbajok izgalmásságáról. Seres József többek között azt vetette fel, hogy a kritikusnak legyen joga tévedni is. Végül Bata Imre foglalta össze a vitát, és a kritika becsületéről szólt. 96
