Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 3. szám - II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulóján - Vorák József: Bujdosó énekek, Rákóczi-siratók Halasról
VORÁK JÓZSEF BUJDOSÓ ÉNEKEK, RÁKÓCZI-SIRATÓK HALASRÓL Mondják, Halas kuruc város volt. Való, hogy kuruc voltát többször és erősebben bizonygatta, mint a bécsi császár iránti hűségét.1 Olyan alföldi magyar parasztváros volt, melynek színtiszta magyar protestáns lakói a hódoltság második felében, ha tehették, s ha nagyon szorongatták őket, adóztak a királynak is, a királyi vármegyének is, és a királyi Magyarországon élő földesuraiknak is. Pokolba kívánták a törököt, de nem esengtek se a bécsi császár, se a magyar urak után. A török vérig sarcolta őket, de mit se törődött vele, hogy hogyan élik világukat. A halasiaknak megvolt a maguk papja, bírája, tanácsa, azok eligazították a várost a maga mennybéli hite és földi valósága szerint. Okosan, hogy a jó békesség török szultánnal, bécsi császárral, mindenféle kis és nagyurakkal, de még a határokra fenekedő szomszédokkal is megmaradjon. A hódoltság alatt többször is elpusztult, kétszer is elnéptelenedett a város. Halas nyílt város volt. Mikor a török Szegedről kitakarodott, s a szegedi császári generális kardéllel, a szolnoki basa kerékbetöréssel, a száguldó tatárhordák teljes megsemmisüléssel fenyegették a halasiakat, azok Kecskemétre menekültek. A hódoltság megszűntével Halas, hogy a vármegyei és földesúri alávetettséget elkerülje, a Jászkunságba való felvételéért küzdött. Kun mivolta mellett — egyéb híján — Szeged bizonykodott. így sorolta végül is a nádor a Kunság helységei közé. 1702-ben I. Lipót a Jászkunságot eladta a Német Lovagrendnek. Az önállóságára, szabad állapotára büszke, aránylag jómódú, protestáns Halas város úgy szabadult a magyar úri vármegyétől és magyar földesuraitól, hogy szőröstől-bőröstől német kézre került. Ez bizony éppen elegendő sérelem volt. De jobbágysérelmei, melyek a felvidéki kurucforradalmakat kirobbantották, a halasiaknak nem volt. A délalföldi császári parancsnokság Szegeden székelt. Halastól délre kezdődtek a határőrvidék új telepítésű rác falvai. Másfél évszázad pusztítása, rombolása, égetése, rettegése után Halas mást se kívánt, mint élet- és vagyonbiztonságot. Bármiféle háború ezt csak fenyegethette. 1703 szeptember 24-én Rákóczi kurucai bevették Szolnokot. Október 3-án Deák Ferenc ezeres-kapitány beszállásolt Halasra. Október 5-én, a császáriakkal vívott halasi csatában 234 kuruc katona esett el. De vérzettek a császáriak is, elesett parancsnokuk, Kyba császári tábornok is. Nem volt hát győző és legyőzött. A szegedi császári parancsnok, Globitz azzal vádolta a halasiakat, hogy a házakba húzódva, fegyverrel a kézben várták a kurucok győzelmét, hogy ha a kurucok győztek volna, a halasiak rögtön melléjük álltak volna, hogy a halasiak szeretettel fogadták a kurucokat, hogy nem jelentették Szegedre érkezésüket. Megtorlásul a határőr katonaság többször is kirabolta a várost. Folyt hát az egyre elkeseredettebbé váló háborúság kurucok és labancok között. Halas kapott menlevelet a császáriaktól és a kurucoktól is. Küldött zabot, búzát, marhát ennek is, annak is. 1708-ban Virmond szegedi kommendáns parancsára követeket küldött az őfelsége által Pozsonyba meghirdetett országgyűlésre, de elmentek Halas követei a fejedelem hívására is: „Halász Váczy István idevaló nótárius, fejedelem Rákóczy (!) Ferenc és vele összeszövetkezettek által Ónodon tartott gyűlésen Halas városa részéről jelen volt..." * * 9
