Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 2. szám - KRÓNIKA - Biczó Piroska: Bács-Kiskun művészettörténete (2. rész: Szentélyek, gyámkövek, tornyok)
KRÓNIKA BÁCS-KISKUN MŰVÉSZETTÖRTÉNETE BICZÓ PIROSKA 2. rész SZENTÉLYEK, GYÁMKÖVEK, TORNYOK A kortárs képzőművészet alkotásainak szemlélése nem csupán szín- és formaérzékünknek nyújt élvezetet. Ösztönösen tudjuk vagy keressük azokat az erőket, amelyek szerepet játszottak létrehozásukban. Korábbi művészeti korok hagyatékával találkozva azonban általában megelégszünk annak az élménynek az elkönyvelésével, amelyet látványuk nyújt. Elfelejtjük feltenni azt a szemüveget, amelynek segítségével nemcsak a ma emberének, hanem a készíttetőknek, alkotóknak és használóknak a szemével és érzéseivel tudnánk szemlélni azokat. így eredeti mondanivalójuk számunkra elsikkad. Ebben a fejezetben megpróbáljuk az említett szemüvegen át nézni egy rövid, összefoglaló áttekintés keretében a legfontosabb román és gótikus templomok maradványait. Ezek az épületek az általános európai fejlődés hatására létrejött típusok. Szimbolikájukkal ugyanazon eszmerendszer: a középkori teológiai gondolkodás megtestesítői. Egy-egy jelenség magyarázatakor ezért idézhetünk külföldi, jelen esetben nyugat-európai forrásokat. A liturgikus követelményeknek megfelelően a templom két elengedhetetlen szerkezeti egységre: a hajóra és a szentélyre tagolódik, a miséző pap és a hívők elválasztása végett. Egy, aXII—XIII. század fordulója táján keletkezett forrás szerint a hajó azokat az alárendelteket jelképezi, akik a földi világ tengerén vannak.1 A szentély néhány kivételtől eltekintve az egész középkoron át a — megközelítőleg kelet-nyugati irányú hossztengelyű — templom keleti oldalán helyezkedett el. Egy, a XII. század elején keletkezett mű így okolja ezt meg: ,,A templomok pedig azért fordulnak kelet felé, ahol a nap kél, mert bennük az igazság napját imádjuk, és úgy mondják, hogy keleten volt a Paradicsom, a mi hazánk is”.2 A szentély a két különböző funkciójú tér elkülönítése céljából általában alacsonyabb mint a hajó. A mindenben szimbolikus összefüggést kereső középkor utólagos magyarázata szerint ez a lelkét lehajtott fejjel kiadó Krisztust jelképezi.3 A Helvécia—Matkón feltárt templom szentélyének — az alaprajzból következően — a hajónál alacsonyabbnak kellett lennie. Gondolatbeli rekonstruálásában segítségünkre lehetnek a ma is álló, magyarországi templomok (pl. Csempesz- kopács, Nagybörzsöny). A jelképeknek különösen a templom belső díszítésében jutott fontos szerep. I. Gergely pápa (egyházfő 590-től 604-ig) szerint a falakon levő ábrázolások az írástudatlanok számára olvashatóvá teszik azt, ami a könyvekben áll. A gótika művészetelmélete szerint pedig a gyenge emberi elme csak az anyagi dolgoktól támogatva képes a szellemi és égi szférákba emelkedni. A templomok díszítése tehát okulásul és figyelmeztetőül szolgál. Villon egyik balladája tükrözi az ábrázolásoknak ilyen szerepét: „Lásd együgyű, agg szolgálód, soha Meg nem tanulok olvasni már. Ám templomunk falán képek sora, S ott láttam: a menny csupa lant s gitár, A pokol meg szurok, tűz, ronda sár: Emettől félek, az tetszik nrgyon”4 ÁDÁMOT ÉS ÉVÁT ÁBRÁZOLÓ GYÁMKŐ A MÁSODIK KALOCSAI SZÉKESEGYHÁZBÓL 94
